Egyéb

Ex-ügynök: Lewának voltak ajánlatai, csak a Real érdekelte

Anglia és Franciaország sem vonzotta a Lewandowski familiát.


Lewandowski jövője a tavalyi év első felében még erősen kérdéses volt – most korábbi ügynöke, Cezary Kucharski is megerősítette a sajtó akkori híradását, miszerint a lengyel szívesen váltott volna klubot: “Lewának sok ajánlata volt. A helyzet az, hogy a felesége nem akart Franciaországba költözni, Angliába pedig egyikük sem. Robert számára csak a spanyol napsütés, tehát a Real Madrid számított.”

Más kérdés, hogy a Bayern vezetőinek határozott fellépése miatt a dologból végül semmi nem lett. “Harcolhattunk volna az átigazolásért. De fennállt annak a kockázata, hogy az erőfeszítésünk nem lett volna elég ahhoz, hogy Madridban folytassa, vagy egy lényegesen jobb szerződést kapjon a Bayerntől. A futballbizniszben semmit nem akartam kockáztatni a játékosaim számára.” – nyilatkozta Kucharski a Piłka Nożna-nak. Ha ő nem is, a lengyel új ügynöke rámenősebb volt, de ő sem járt eredménnyel.

Lewa azóta ismét motivált, legutóbb például elmondta: el tudja képzelni, hogy a Bayernben fejezze be pályafutását.

Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top