Egyéb

Előzetes – Telekom-kupa

Beharangozó a vasárnapi megmérettetés előtt.


A tornáról

A Bayern München csapata a rendező Düsseldorf, a Dárdai Pál által irányított Hertha és az idei kellemes meglepetés Mönchengladbach együttesével küzd meg az év első bajor érdekeltségű tornáján.

A nem túl erős 0,75-ös meccsenkénti gólátlag csalóka lehet, hiszen a másfél esztendős kihagyás után biztosan néhányunknak kiment a fejéből, hogy itt minden találkozó 45 percig tart, döntetlen esetén pedig büntetőrúgások következnek. A négy gárdát két elődöntőbe osztják, ahonnan a győztesek a fináléba jutnak. A címvédő a Bayern, amely eddig négyszer diadalmaskodott és részt vett az eddigi kilenc torna mindegyikén. Robert Lewandowski hat találatával a Telekom-kupa legtöbb gólt szerző játékosa, de például háromszor rezgette meg itt a hálót a Tottenham szélsője, Heung-min Son is – annak idején, amikor a Hamburgban focizott.


Image result for bayern telekom cup

A 2017-es nyári tornagyőzelem kupaünneplése.


A csapatról

A dohai felkészülés felemásan sikerült, a BILD összegyűjtötte a legfontosabbakat pro és kontra formában:

  • ➕ Mindenképp pozitív hír, hogy Corentin Tolisso lábműtéte után először végzett futóedzéseket.
  •  James és Boateng is sérülésmentesen zárta a dohai edzőtábort.
  • ➕ Lewandowski nagyszerű formában tért vissza, mellette pedig Hummels is szépen zárt – a védő rengeteg gólt is szerzett.
  • ➖ Ribéry sokáig a bulvárlapok legfontosabb anyaga volt és sikerült megsérülnie is, Robben pedig edzeni sem tudott a kerettel.
  • ➖ Martínez és Shabani is rossz teljesítményt nyújtott, előbbi a merítési lehetőségeknél továbbra is Thiago és Goretzka mögött áll, utóbbit pedig Kovac dühösen szidta le, miután többször nem figyelt oda és túl lassú volt különböző tréningszituációkban.

A fent említettek mellett Serge Gnabry játéka is kétséges. Nagy kérdés, hogy Kovac kockáztat-e játékával, más felálláshoz nyúl vagy rögtön mély vízbe dobja fiataljait, a kerethez csatlakozó Alphonso Daviest, illetve az akadémistákat.


Image result for bayern doha davies

Davies is elvégezte az összes kirendelt edzést


Az ellenfelekről

A Düsseldorf ellen kezdünk, amely a bajnokságban egy izzasztó és idegőrlő 3-3-at ért el ellenünk az Allianzban. A csapat kiemelkedő tehetsége Dodi Lukebakio (ő szerezte mindhárom gólt az iksz során), illetve a keret tagja korábbi három játékosunk is, a japán Takashi Usami, a velünk triplázó Diego Contento és Michael Rensing, a csapat első számú kapusa. Contento sérüléssel bajlódik, mellette még két tartalékkapus mellett André Hoffmann nem lesz bevethető a hazai pályán játszó együttesnél.

Győzelem esetén a Hertha-‘Gladbach meccs továbbjutójával döntőzünk. Dárdaiék kissé visszazuhantak az év eleji jó kezdés után, Dieter Hecking legénysége viszont a harmadik helyen áll a Bundesligában, legutóbb azonban vereséget szenvedtek a Dortmundtól. A két edző mérlege 5-1-1 Heckingnek, aki anno a Wolfsburg trénereként is Pali ellenfele volt. A Borussiánál egy nagyobb hiányzó van: a brazil veterán Raffael. A fővárosiak oldaláról a húszéves tehetség, Javairo Dilrosun és az ausztrál válogatottba behívott Matthew Leckie hiánya valószínűsíthető.


Image result for düsseldorf lukebakio bayern

Lukebakio a levegőben a Bayern elleni meccsen.


Az idei lebonyolításról

Magyar tévé nem adja a találkozókat. Mi kezdünk, holnap pontban 13 órakor meccselünk a házigazda ellen, 14:10-től pedig a két másik résztvevő játszik majd. Bronzmeccsről egyelőre nem lehet olvasni a kupa hivatalos oldalán, de szinte biztosan 15:20-kor rendezik, 16:30-tól pedig a döntőt játsszák.

via telekomcup.de, tm.de, BILD, fcbayern.de

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top