Átigazolási hír

James jövője kérdéses, a Juve csábítja

A Bayernnek továbbra is elővásárlási joga van a kolumbiai támadóra.


James Rodriguez jövője továbbra is kérdőjeles – a kolumbiai idén, Niko Kovac keze alatt nem tölt be olyan meghatározó szerepet, mint tavaly Jupp Heynckesnél. Decemberben hangot is adott elégedetlenségének: “A tavalyihoz képest változott a helyzet, az új edzői stáb alatt nem játszom már annyit. Ha távoznom kell azért, mert nem játszom, akkor távozni fogok. De szívesen maradnék, mert érzem a szurkolók és a Bayern-család szeretetét.” Rodri ősszel csak 11 tétmeccsen lépett pályára, három gól és két assziszt fűződik a nevéhez – november közepétől sérülés miatt egyáltalán nem léphetett pályára. A 27 éves támadó karácsony előtt nem sokkal ismét nyilatkozott: “Kovaccsal abszolút semmi problémám. Az FC Bayern belülről nagyon jó, a csoport egészséges. A Bayern München a jelenem, júniusig van szerződésem itt. Jól megy, nyugodt vagyok. Júniusban meglátjuk, most viszont csak a Bayern van a gondolataimban.”

A Tuttosport, a SkyDE és a SportBild szerint a kolumbiai iránt a Juventus élénken érdeklődik. James (egyben CR) képviselője, Jorge Mendes és az olaszok sportigazgatója, Fabio Paratici állítólag már egy megbeszélést is beterveztek a szerdai-csütörtöki, dubai Globe Soccer Awards díjátadó gálán. James téli átigazolása kizárt, a Bayernnek viszont a nyáron életbe lép a 42 millió eurós elővásárlási joga a Reallal szemben, így elsősorban Uliék döntenek a kolumbiai további jövőjéről.

Hogy melyik irányba tendál majd James akarata, az elsősorban a Niko Kovacstól kapott játéklehetőségen múlik.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top