Gnabry: Mindenkire szükségünk van

A horvát szakemberünk, Niko Kovac és a német kiválóság, Serge Gnabry a Manchester United elleni meccs előtti edzés után nyilatkozott a Bayern hivatalos honlapjának valamint a BILD-nek.


A csapat tegnap megérkezett Tegernseebe, ahol 31 fokos hőmérséklettel megbirkózva készültek a holnapi Manchester United elleni Telekom Sport Kupa-mérkőzésre. Niko Kovac ezen a meccsen elsőként vetheti be a vébéről visszatérőket.

Robberyről: Amikor Arjent és Franckot látom mozogni és dolgozni, látom azt is, hogy az én filozófiám követik. Nem érdekli őket, hogy gyakorlatilag már mindent megnyertek, folyton többet és többet akarnak. Mindenki képes még ennél is jobb teljesítményre és ez rájuk is igaz.

A szezonnyitásról: Az első négy bajnoki találkozónk a TSG Hoffenheim, a Schalke, a Stuttgart és a Leverkusen ellen lesz. Ezen csapatok mindegyike az első hét helyen végzett a Bundesligában. Az első naptól kezdve azon dolgozunk, hogy minél jobban felkészüljünk a meccsekre.



Serge Gnabry nagy valószínűséggel a kezdőben kap majd helyet a vörös ördögök ellen. A 23 éves támadó is nyilatkozott az újságíróknak.

A beilleszekedésről: Úgy gondolom, sikerült bevágódnom. Könnyű a fiúkkal, örülök az új csapatnak. A Hoffenheimben kapott játéklehetőség sokat segített. Most ki kell mennem Bayern-mezben a pályára és fejlesztenem kell magam. Ezért is volt megérős az az egy év Hoffenheimben.

A csapattársairól: 60 meccsünk van egy idényben, mindenkire szükségünk van. Óriási lenne, ha olyan karriert tudhatnék magaménak, mint amilyen Robbennek vagy Ribérynek van. Mondjuk ezért is dolgozom minden egyes nap. A két kedvenc posztom a balszél és az igazi tízes szerepköre.