Átigazolási hír

Spanyol sajtó: Vidal közel a Barcához

Mégsem az Interbe igazolhat a chilei játékos.


A spanyol Mundo Deportivo és a katalán Sport információi szerint a Barcelona készen áll lecsapni és 30 millió eurót kínálni Arturo Vidalért a Bayernnek – állítólag már szóbeli megállapodás is köttetett a felek között. Korábban az olasz sajtó még az Interrel hozta komolyan szóba a játékost, a milánóiak azonban csak kölcsönben és 20-22 milliós kivásárlási záradékkal szerezték volna meg a 31 éves középpályást.

A Mundo szerint Vidal ügynöke egy hete ajánlotta be a játékost a katalánoknak, akik hamar meg is állapodtak a chileivel. Az elmúlt órákban állítólag a klubok is sikeresen megegyeztek. Az ügy függhet Rabiot-on is, akit szintén szívesen tudna magáénak a Barca. Arturo egyébként a többi játékossal együtt szintén elutazott a Bayern edzőtáborába – a csapat mai edzését azonban combproblémák miatt nem tudta befejezni.

Pár nappal ezelőtt Vidal fia Youtubeon beszélt a Barcelona és az Inter érdeklődéséről – akkor még úgy tűnt, a katalánokat nem teljesen komolyan említi a srác. Arturo BL-t akar nyerni, így ha rajta múlna, a Barca nagyobb esélyt élvezhet az Internél.




Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top