Hivatalos: Awoudja profiszerződést kapott

Újabb belsővédő-tehetséggel biztosította be magát a Bayern.


Maxime Awoudja, a Bayern 20 éves saját nevelésű ifijátékosa 2021-ig szóló profiszerződést kötött a klubbal – jelentette be hivatalos oldalán a Rekordbajnok. A togói felmenőkkel rendelkező müncheni születésű német válogatott belsővédő a kilencedik szezonját tölti a Bayernben.

Salihamidzic: Nagyon örülünk, hogy Maxime továbbra is velünk marad. Ő egy gyors és játékerős, jól fejelő sajátnevelésű belsővédő, aki az amatőrcsapatunkban és a profikkal való edzésgyakorlatok során már bizonyította a benne rejlő potenciált. Nagyon büszke arra, hogy profiszerződést kapott nálunk, természetesen megkapja a lehetőséget, hogy a profik között eddzen. A többi rajta múlik.

Awoudja: Nekem és a családomnak is egy álom teljesült be. Kilenc-tíz éve vagyok itt és 10-11 éves korom óta erről álmodtam. Most egyszűren csak boldog vagyok, hogy aláírhattam az első profiszerződésemet az FC Bayernnél. Meg akarom tenni a karrierem következő lépését. Tudom, hogy ezért legalább olyan keményen kell dolgoznom, ahogyan eddig is.

Maxime térdszalagszakadás után hamarosan beszáll a csapatedzésekbe és elsősorban a Bayern II-ben fog továbbra is pályára lépni, de Boateng esetleges távozása esetén talán már idén szóhoz juthat a profik között. Tavaly 29 meccsen négy gólt lőtt a Regionalligában.