Ki is az az Alphonso Davies?

17 évesen 15 milliós transzfer. Alphonso Davies már fél lábbal Münchenben van, az új szezon lényegi részét pedig már vörös mezben kezdi meg. De ki ő? Mik a különleges képességei és egyáltalán milyen posztot játszik be? Igyekeztünk választ találni ezekre a kérdésekre.

Képtalálat a következőre: „alphonso davies canada golden”


Már az új évezredben, 2000. november 6-án született Ghánában, egy Buduburam nevű menekülttáborban. A család az előző évben kirobbanó libériai polgárháború miatt volt kénytelen migrációra szánni magát. A zsúfolt sátorhalmaz nem biztosította a tűrhető életkörülményeket, többször víz- és ételhiány jelentkezett. Öt évesen azonban felcsillant a remény és Daviesék Kanadába költözhettek, ahol először Windsorban, majd Edmontonban éltek. A gyermek Alphonsónak itt csecsemő testvéreiről kellett gondoskodnia, míg a szülők dolgoztak.

A helyi iskolába való beiratkozás után a rendszeres sportolás volt a legfőbb teendő az édesapa szerint, Alphonso pedig hamar megjárt két edmontoni sulis csapatot, ahol kiváló teljesítményének köszönhetően felhívta a laza egynapos autóútra lévő Vancouver Whitecaps egyik játékosmegfigyelőjének figyelmét.


Képtalálat a következőre: „alphonso davies 2015”


A nyugat-kanadai együttes előbb második csapatába nevezte a még kanadai állampolgárság nélküli Daviest. Ezzel ő lett az USL (az amerikai-kanadai másodosztálynak felel meg) legfiatalabban leszerződtetett játékosa 15 esztendősen és 3 hónaposan. Alig telt el pár hét, már első gólját is meglőtte a kék-fehérek mezében. Eközben az U18-as korosztályig gyakorlatilag minden szinten megfordult és erős fizikumával kitűnt a többiek közül.

Hamar kiderült, hogy bizony a nagyobbak szintjén is képes lenne bizonyítani, ha lehetőséget kap. Az kanadai U20-as válogatottban és a több barátságos meccset játszó U17-eseknél alakított nagyokat abban az évben, emellett pedig elnyerte a szövetség legjobb 17 éven aluli labdarúgójának járó díjat. Mindezen nagyszerű mutatókat természetesen a Vancouvernél sem hagyták figyelmen kívül, így 2016. július 15-én Davies aláírta első profi szerződését az MLS-ben szereplő felnőttcsapattal, másnap pedig már be is mutatkozott. Az év őszén az észak-amerikai Bajnokok Ligájában is debütált, megszerezte első profi-gólját.



2017-ben 26 bajnokin kapott lehetőséget, legtöbbször csereként. Nem is ez jelentette az áttörést, inkább a kanadai focicsapatban alkotott maradandót. A bővített után a 23-fős Arany Kupára utazó keret tagja lett, a Curacao elleni felkészülési találkozón pedig be is mutatkozott a nagyválogatottban. Ezután következhetett a torna, amelynek csoportkörében Costa Ricának egyet, Francia Guyanának pedig kettőt hintett. A kieséses szakaszban kipottyant az északi gárda, de Davies elnyerte az aranycipőt, beválasztották a torna álomcsapatába és megkapta a legjobb fiatalnak járó díjat is.

Az idei MLS-szezonban három gólja és három asszisztja volt, a Whitecaps kezdőcsapatának állandó tagja lett. Ezt mindenképpen társai közül kitűnő mutatóival és képességeivel érdemelte ki. Leginkább a széleken szeret játszani, fürgesége és cselezőkészsége kiváló, mérkőzésenként 4,5 cselt mutat be, ennek nagy része sikeres. Keveset szabálytalankodik, párharcait 50 %-on felül nyeri. Ha ezen a vonalon haladunk tovább, megemlíthető, hogy minden meccsen többször visszatér védekezni, szerel, ezt pedig egyetlen sárga vagy piros lap összegyűjtése nélkül tette a húsz idei összecsapáson.

Játszik még középen, támadó-középpályás szerepkörben, bal és jobb lába pedig egyaránt kiválóan sül el, ha távoli lövésekről van szó. Igazi gyorshajtó offenzíva, aki nem riad el a védekezéstől sem. Összefoglalva: a Bayern München hatalmas értéket igazolt, akit nem szabad Renato Sanches módjára figyelmen kívül hagyni. Januárban érkezhet, kíváncsian várjuk első Bayern-meccsét…