Válogatott

Kimmich: Egy gyermekkori álmom teljesedik be

A Bayern jobbhátvédje a 2018-as oroszországi Világbajnokság kapcsán nyilatkozott.


A VB-ről és a személyes céljairól: Közeleg az első meccsünk, természetesen a várakozás is fokozódik. Mindenki boldog, hogy végre elkezdődik. Személy szerint minden meccsen jó teljesítményt szeretnék nyújtani – emiatt nem kell nagyon hajtanom magam, hiszen egy gyermekkori álmom teljesedik be. Csapatként jó rajtot akarunk kifogni és meg akarjuk nyerni a meccset. Mindannyian koncentráltak vagyunk, edzésen nagy a hajtás.

A fizikai állapotáról: Az osztrákok elleni meccs után kicsit fáradt voltam, a Szaúd-Arábia elleni találkozót követően már más volt a helyzet. A szezon végén tapasztaltam, hogy sok meccsünk volt. Intenzíven edzettünk, de a VB-rajtunkig minden erőtartalékunk a rendelkezésre áll.

A csapatban betöltött státuszáról: Ha van mondanivalóm, nem vagyok félénk ezt kifejezni. Ez is az alapja annak, hogy fejlődjünk. Ha egy játékosnak valami feltűnik, fontos, hogy ki is mondja azt.

Lahm helyettesítéséről a jobbhátvéd poszton: Lahm képviselte ezt a pozíciót és abszolút vezérjátékosa volt a csapatnak. Én 23 éves vagyok, ezért világos, hogy nem tudom egy az egyben betölteni a szerepét, ehhez még hiányzik a tapasztalat. Nem is akarom másolni őt – Joshua Kimmich vagyok, nem pedig Lahm II.

A csapat fejlődéséről: Ha a 2016-os EB kezdőjére tekintek, a csapat váza szinte ugyanúgy megmaradt, pár fiatal játékos csatlakozott hozzájuk. Azt hiszem elég jó ez az elegy.

Timo Wernerről: A Konföderációs kupában bizonyította mennyire fontos nekünk. A gyorsaságával és a befejezőkészségével ő egy abszolút fegyvertény számunkra.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top