Interjúk és nyilatkozatok

Uli: Mindkétszer jobbak voltunk a Realnál

Uli szerint nem feltétlenül sztárra van szükség, az edzőnek kell tanítania a játékosokat.

Uli az Abendzeitung szerkesztőjével.


Uli Hoenesst az Abendzeitungnak adott interjújában főleg a kosárlabdáról, a Bayern bajnoki esélyeiről kérdezték, de pár mondatban a labdarúgásra és a börtönből való visszatérésére is kitért.


Kosárlabdacsapatunk a kupadöntő után a bajnokságot is megnyerheti, ha a Playoffban legyőzi az Alba Berlin csapatát – két esetleges címmel a focistákat is túlszárnyalhatják idén a kosarasok: „Még egyszer hangsúlyozom: A foci nem mindig csak az eredmény, hanem a teljesítmény körül is forog. Tulajdonképpen a Real Madrid elleni mindkét elődöntőben mi voltunk a jobb csapat. És ahogy a Bajnokok Ligája döntőjét elnéztem, azt gondoltam: „Valószínűleg ezt is megnyerhettük volna.”

Hoeness nem lepődött meg azon, hogy a fiatal játékosokból álló Alba ilyen jól muzsikál: „Az az érzésem, hogy az edzőjük minden egyes játékost jobbá tett. A fociban mindig azt hallom: „Most erre meg arra a sztárra van szükségünk” – nem, egy edző az egy futballtanár, akinek valamit tanítania kell a játékosoknak.”




Beszélt arról is, hogy milyen körülmények között határozta el újra, hogy ismét megpályázza a Bayern elnöki pozícióját: „Börtönből kijáróként nem nézhettem futballmérkőzést a stadionban, mert túl nagy figyelem hárult volna rám. A kosármeccseken a harmadik-negyedik sorban ott lehettem. Ez egy lépés volt a normális élethez való visszatérés felé, nagyon fontos volt számomra megtudni, az emberek hogyan reagálnak. Végül az Audi Dome pozitív fogadtatása is arra az elhatározásra juttatott, hogy ismét pályázzak az elnöki pozícióra. A reakciók megerősítettek engem.

Arra a megállapításra, hogy Rummenigge nem tartozik az Audi Dome állandó vendégei közé: „Volt már itt, de ez nem az ő viláta. A fiai rendszeresen ott vannak. A Berlin elleni fontosabb meccseken elhozom magammal, megkérem, hogy jöjjön el.”


Az interjúrészletből tehát kiderül, Uli Hoeness nagyon bízik Niko Kovac edzői képességeiben – a horvátnak remélhetőleg nem csak szakmailag sikerül újat mutatnia  a játékosoknak, hanem a motiválatlanabb spílerek motivációját is visszanyerheti. A sztárjátékos érkezésében reménykedők számára egyelőre nem bíztatóak a kilátások.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top