Válogatott

Válogatottjaink felkészülési meccseket játszanak

Több Bayern-futballistának fontos válogatott meccsei lesznek az elkövetkező hetekben. Kicsit több mint két hét múlva kezdődik a vébé (június 14-én). Az elkövetkező napokban éppen ezért több felkészülési mérkőzést bonyolítanak le az országok egymás között.



Június negyedikéig az összes szövetségi kapitánynak le kell adnia a szűkített keretét a világbajnokságra. A német válogatott  héten hétfőn és szerdán (május 28 és 30) az U20-as korosztállyal, majd június 2-án szombaton Ausztriával csap össze. Jövő hét pénteken, június 8-án pedig Szaúd Arábia néz farkasszemet a Mannschaftal. Manuel Neuer az edzőtábori interjúban elmondta: „Jól érzem magam. Nem szabad hezitálnom, lehet sokat veszítenék, ha kihagynám a tornát.”

Az érintettek: Manuel NeuerNiklas SüleMats HummelsJoshua KimmichJérôme BoatengThomas Müller és Sebastian Rudy (Németország), David Alaba (Ausztria).

Az osztrákok emellett még Oroszországgal és Brazíliával mérkőznek meg. Előbbi meccset május 30-án, utóbbit június 10-én rendezik. Ausztria nem kvalifikált a főtáblára.



Corentin Tolisso és csapata az elsők között vannak, akik barátságos meccset játszanak. A francia válogatott Írországot fogadja a Saint-Denis-i stadionban 28-án. Emellett még Olaszországgal (június 1.) és az Egyesült Államokkal (június 9.) csapnak össze a kakasok.

Spanyolország Thiagóval a keretben Svájc ellen játszik június 3-án, később pedig, június 9-én a szintén vb-résztvevő Tunézia lesz az ellenfelük.

A lengyel labdarúgó-válogatott Lewandowski vezényletével június 8-án Chilével (Arturo Vidal sérüléssel bajlódik), majd 12-én Litvániával játszik felkészülési meccset. A későbbi csoportellenfél, Kolumbia pedig mindössze egy mérkőzést karcolt a naptárba, ők Milánóban játszanak Egyiptommal (június 1.). James Rodriguez természetesen ott van a keretben, méghozzá csapatkapitányként.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top