Egyéb

Danke Jupp – búcsúzott Heynckes, köszönetet mondtak a játékosok

A vezetők és a játékosok köszönetet mondtak – Juppnak a munkájáért, a közönségnek a kitartó támogatásért. 


A szombat esti Frankfurt elleni kupadöntős vereség ellenére természetesen számtalan Bayern-drukker, a klub szerint 15 ezer szurkoló látogatott ki a vasárnap délutáni Meisterfeierre, hogy megünnepeljék a Bayern történelmének 28. bajnoki címét és tiszteletüket tegyék Jupp Heynckes utolsó Bayernes pillanatai előtt. Lássuk ki hogyan búcsúzott a szezontól, Jupptól, a szurkolóktól.


Thomas Müller: Három-négy hete természetesen mindannyiunknak más elképzelései voltak, úgy éreztük képesek lehetünk sokkal nagyobb dolgokra is. Az áprilist nagyon megnyomtuk. Most pedig itt állunk és „csak” a Bundesligát hódítottuk el, tegnap a kupadöntőben szenvedtünk vereséget. Csapatként azt gondoltuk, kemény menet vár ránk a Városháza erkélyén. De ha az ember látja, milyen sokan jöttek el, akkor a véleménye egyértelműen megváltozik. Köszönetet kell mondanunk az óriási támogatásért.

Uli Hoeness: Kissé váratlan volt, hogy iyen sok ember látogat ki és bizonyítja, hogy a szurkolók különbséget tudnak tenni egy-egy meccsen mutatott teljesítmény és az egész szezon teljesítménye között. Azt hiszem mindannyian nagyon elégedettek lehetünk a csapat és az edző teljesítményével.

Karl-Heinz Rummenigge: Ez az utolsó Meisterfeier a visszavonuló Bayern-edző számára, az utolsó alkalom, amikor az FC Bayern sikerét a szurkolókkal ünnepelheti. Jupp Heynckes személyében nem csak egy nagyszerű edzőnk volt. Szeretnék köszönetet mondani neki az egész FC Bayern nevében. Mindenért Jupp. Jupp, egy nagyszerű edző, egy nagyszerű ember voltál. Minden jót kedves Jupp, maradj hozzánk mindig elkötelezett és maradj az FC Bayern barátja.

Hasan Salihamidzic: Egy ilyen viharos szezon után szeretnék én is szívélyes köszönetet mondani nektek, hogy mindig ilyen jó támogatásban részesítettetek minket. Természetesen szeretnék Jupp Heynckesnek is köszönetet mondani. Különleges év volt. Reggelenként gyakran társalogtunk hosszasan, sok megbeszélést vezettünk le. Nagyon különleges dolog volt, hogy az első évemben ő volt az edző.

Jupp Heynckes: Őszíntén szólva, nem vártam, hogy ennyien eljönnek. Az, hogy ilyen sok szurkoló van itt és ünneplünk, mindez őrületes. Hatalmas köszönet nektek és köszönet a csapatomnak, illetve mindenkinek, akik támogattak minket – Köszönöm!


Juppot egyik kedvencével, egy Pink Floyd dallal búcsúztatták.
Érzelmes pillanat, érdemes megnézni.




Rafinha: Kedves szurkolók, sok köszönet a támogatásotokért. Természetesen mindannyian több címet akartunk szerezni az edzőnk számára. A legnehezebb időszakban segített rajtunk. Azt hiszem az edzőnk volt a legnagyobb örömünk az idény során.

Franck Ribéry: Köszönet az egész szezonért. Az eleje kicsit nehéz volt, de Jupp és az edzői stáb érkezésekor visszatértünk. Csak annyit akartam mondani… Jupp, az egész csapat, a szurkolók nevében köszönjük szépen. Sok boldogságot neked, a feleségednek, a családodnak. Köszönöm még egyszer!

Corentin Tolisso: Helló. Köszönöm. Mindig álmom volt bajnokká válni. Különösen egy ilyen nagy csapattal, mint a Bayern München. Köszönöm!

Niklas Süle: Ez természetesen lélegzetelállító számora, ez az első bajnoki címem. Köszönet a támogatásotokért, köszönet, hogy befogadtatok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok lehetőséget kaphatok. Remekül támogattatok minket. Nagy köszönet az edzői stábnak és Jupp Heynckesnek.

Sandro Wagner: Helló mindenki! Régen mindig ott hátul álltam, most ismét itthon lehetek. Személy szerint ez egy szar hét volt számomra, de ha rátok tekintek, nagyon nagyon büszkévé tesz, hogy müncheni vagyok. Amit idén elvettek tőlünk, azt jövőre elhozzuk nektek.

Arjen Robben: Sandroval lebeszéltük, hogy nyáron közösen megyünk nyaralni, sajnos egyikünk sem lesz ott a VB-n. Én is köszönöm nektek, nélkületek sokkal-sokkal nehezebb lett volna. Talán még fontosabb, ígérjük nektek, hogy jövőre ismét nekilendülünk és több mint egy címmel állunk majd itt.

Sebastian Rudy: Számomra hihetetlenül király érzés az FC Bayern mezében pályára lépni, német bajnokká válni, és ilyen nagyszerű közönség előtt lenni a stadionban is. Köszönet nektek!

David Alaba: Mit is mondhatnék még. A tegnapi meccs után nagyon nagyon csalódottak voltunk, ma pedig látni hogy ilyen sokan eljöttetek és támogattok minket az hihetetlen, ezért pedig óriási köszönet mindenkinek.

Sven Ulreich: Helló! Először is világos, hogy mindannyian csalódottak vagyunk, feltétlenül duplázni akartunk – nem csak miattunk, az edzőnk miatt is. Köszönetet szeretnék mondani nektek, hogy támogattatok, ez az év nem volt egyszerű. Büszke vagyok, hogy a csapat része lehetek. Ahogy előttem is elmondták, jövőre visszatérünk és reméljük egy-két címmel többel állhatunk ki elétek.

A Bayern München szurkolóinak nevében mi is köszönjük a csapatnak és Jupp Heynckesnek az idény során nyújtott  teljesítményt, sok örömet okoztak számunkra. Nem sokon múlt a csoda – reméljük, hogy jövőre velünk lesz a szerencse és a döntő meccseken nem lesznek komoly hiányzóink sem. 



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top