Bundesliga

Jupp: Én vagyok a főnök, senki más | Reakciók: Köln-FCB

A Köln elleni 3-1-es győzelem reakciói. Jupp reagált Lewa sportszerűtlen cselekedetére is. 


Jupp Heynckes: Az intenzív keddi meccs után nem volt könnyű ismét Bundesliga-módba kapcsolni. A Köln jó volt, megnehezítette a dolgunkat. A második félidőben teljesen másképp léptünk pályára, diktáltuk az eseményeket, helyzeteket dolgoztunk ki és értékesítetük azokat. Fontos volt megnyerni ezt a meccset és folytatni a jó szériánkat. Van még egy fontos célunk, ez pedig a kupadöntő és a duplázás.

Arról, hogy Lewa nem fogott vele kezet a lecserélésekor: Én magam is egy támadó voltam. Lewandowski a Bundesligában már gólkirály, de természetesen az európai rangsorban is az akar lenni. A meccs után beszéltünk egy kicsit, megerősítette ezt, ezért természetesen csalódott volt a lecserélése miatt. De az FC Bayernnél a cseréket az edző vezényli le, ezt minden játékosnak be kell tartania. Nem csak 11 játékosom van. Sandro Wagner remekül illeszkedett be hozzánk tél óta, természetesen akartam adni neki pár percet. Lewy belátta ezt. Mint tudjuk, a támadónk egy kicsit egoista, a saját gólarányára gondol. Utólagosan ezt meg tudom érteni, de a csere pillanatában nem reagáltam valami vidáman erre. Mert én vagyok a főnök, senki más.

https://www.youtube.com/watch?v=alZ8cw56QFU

 


Mats Hummels: Az az érzésem, hogy egy kicsit még a kedd hatása alatt voltunk. Kétségtelenül akartunk a mérkőzésen, de nem volt annyira egyszerű. Vissza kellett küzdenünk magunkat, részben saját magunknak nehezítettük meg a helyzetet, jó kontrákat tettünk lehetővé a Köln számára. A második félidőben egyértelműen jobban a markunkban tartottuk a mérkőzést, és megérdemelten fordítottunk.

Lewandowski sportszerűtlenségéről: Nem tudom miért csinálta ezt. Talán ez még a madridi meccs utóhatása volt. Az én szememben viszont vannak olyan dolgok, amik sokkal rosszabbak annál, amit ő tett.



Joshua Kimmich: Az első félidőben mutatott játék természetesen nem a mi elvárásunk, de ebből is látszódott, hogy mi sem vagyunk gépek. Fizikálisan tapasztaltuk, hogy kedden nehéz meccset játszottunk, illetve mentálisan is nagyon keserű volt ahogy kiestünk Madridban. Ez nem múlik el két-három nap alatt. A második félidőben már jobbak voltunk.


Hasan Salihamidzic, a Lewa esetről: Ez semmiség. Egy kicsit beszéltünk róla. Természetesen bosszankodott, hogy nem szerezhetett több gólt. Lewa egy vérprofi, minden rendben van.


Stefan Ruthenbeck (a Köln edzője): A meccs elején nagyon jó focit láttam a csapatomtól, jól védekeztünk, presszingeltünk és kontráztunk, volt pár fontos labdabirtoklási szakaszunk is. Viccesen hangzik, de a félidőben több góllal is vezethettünk volna, kellett volna vezetnünk. A második játékrészben a Bayern felülkerekedett rajtunk, őrületes nyomást gyakoroltak ránk és sok beadással operáltak. Brutális hatékonyságuk van, nem igazán tudtuk tartani őket.


Timo Horn (a Köln kapusa): Nagyon jól kezdtünk, sőt még több lehetett volna ebből a nagy FC Bayern ellen. Ha ilyen tökéletesen fejezik be a támadásokat, az ember nem jut többé szóhoz. De azt hiszem a szurkolók láthatták, hogy soha nem adjuk fel.


Simon Terodde (a Köln támadója): A szurkolók hálásak voltak, hogy az utolsó hazai meccsen is mindent beleadtunk. Az első félidőben közelebb álltunk a második gólhoz, mint a Bayern az egyenlítéshez. A második játékrészben az útunkba álltak és megérdemelten győztek 3-1-re.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top