Bajnokok Ligája

Jupp: Nagyon kellemetlen ellenfél leszünk – Célunk a döntő

Jupp Heynckes, Thomas Müller és James Rodriguez vett részt a Real elleni visszavágót megelőző sajtótájékoztatón.


JUPP HEYNCKES

A párharcról: Engem az nem érdekel, hogy a Bayern az elmúlt években hányszor húzta a  rövidebbet a Real ellen. Én nem az az edző vagyok. Már bizonyítottuk, hogy a szoros meccseken is eredményesek tudunk lenni. Nagyon nehéz meccs lesz számunkra, de ugyanúgy az ellenfél számára is.

Az ellenfélről: Az elmúlt két év BL-győztese ellen játszunk, ettől függetlenül holnap egy nagyon kellemetlen ellenfél leszünk a Real Madrod számára. A csapatom megérett arra, hogy az ilyen meccsekre felnőjön. Célunk a finálé.

A taktikáról: Hatékonyabbnak kell lennünk, mint az odavágón, csakúgy mint a Real Münchenben. Volt három helyzetük, abból kettőt bevágtak. A bajnokságban mindig nagyon sok, eddig összesen 88 gólt lőttünk. Reméljük holnap is bennünk lesz a hatékonyság. (…) Változtatás nélkül nem megy, de az odavágón is sok pozitívumot láttam. Pár dologban azonban módosítanunk kell. A két gólt azért kaptuk, mert két játékosunk is komoly hibát vétett.

A meccsről: Sok részleten múlik. 95 percig pokolian ébernek kell lennünk és minimalizálnunk kell a hibaforrásokat. Illetve természetesen helyzeteket kell kidolgoznunk és be is kell lőnünk azokat. A büntetőket lehet gyakorolni, de a meccsen teljesen más a légkör ehhez, a büntetőkhöz az idegek és az atmoszféra is társul. 2012-ben büntetőkkel jutottunk tovább. Schweinsteiger lőtte a döntő találatot, Ramos hibázott. Nem lenne ellenemre, ha holnap is hasonlóan alakulna.

A keretről: Soha nem hoztam fel, hogy fontos játékosaink sérüléssel bajlódnak, minden csapatnak megvannak a saját maga problémái. Nagyon jó a keretünk, a teljes csapatomban bízom. Meg kell találnunk az egyensúlyt, minden pillanatban tudnunk kell mi a teendőnk. Ez emeli ki a nagy csapatokat. 2012/13-ban nagy csapatunk volt, ma viszont még jobb a keretünk. A komoly játékosok pont az ilyen meccseken emelkedhetnek ki, döntő pillanatokban törhetnek előre, fokozhatják a tempót vagy csillapíthatják a játékot. Ez a nagy játékosok és a nagy csapatok művészete.

A Real esetleges hátrányáról: Ha az ember négy éven belül háromszor nyeri meg a Bajnokok Ligáját, az persze nem magától értetődő, viszont lassan megszokássá válik. Ha az ember meg akarja nyerni a BL-t, kemény munkára, néha szerencsés sorsolásra, megfelelő játékvezetőre van szüksége. (…) A Juventus elleni meccs is megmutatta, hogy a Madrid hazai pályán sebezhető.

A Lewát ért kritikákról: A teljes bizalmamat élvezi. Minden támadónak megvannak azok a szakaszai, amikor nem tud betalálni. Dortmundban egyszer már lőtt négy gólt a Realnak. Ki tudja mi lesz holnap…

A játékvezetőről: Nem igazán ismerem jól Cakirt. Otthon, a PSG elleni 3-1 alkalmával egész normálisan fújt. Ilyen körülmények között azt várom el a játékvezetőtől, hogy objektívan és korrektül vezesse a mérkőzést. Illetve, hogy a játékosok döntsenek a meccsről, ne pedig a játékvezetői stáb.

A duplacsatáros rendszerről: Minden edzőnek megvan a világos taktikai irányzata. Egy ilyen meccsen nem térhetek el a sajátomtól. Sandro lenyűgözően küzdött. Ha még többet kell kockáztatnom, fegyver lehet számunkra.




JAMES RODRIGUEZ

A visszatérésről: Jó érzés újra itt lenni, három nagyszerű évet töltöttem el Madridban és mindent megnyertem. Ha gólt szerzek, a klub és a szurkolók iránti tiszteletem jeléül nem fogok ünnepelni. Jó kezekben voltam itt, boldog voltam a Realnál.

Zidaneról: Nem azért akarok győzni, mert Zidane az edző, személy szerint nincs semmi gondom vele, nincsenek bosszús érzéseim iránta. Egyszerűen csak egy jó mérkőzést akarok nyújtani és be akarok jutni a döntőbe.

A jövőjéről: Az FC Bayern a jelenem, csak erre gondolok. Jó mérkőzést akarok nyújtani. Ezután meglátjuk mit hoz a jövő.

Az odavágóról: Az odavágóhoz képest nem sokat kell változtatnunk, Münchenben is nagyon jó játékot mutattunk, de egy kicsit hanyagok voltunk. Csak a gólokat kell belőnünk. Mindent megteszek azért, hogy a Bayernt a döntőbe segítsem. Mindannyian be akarunk jutni, erről álmodunk.

A Realos időszakáról: Senki nem hibás a távozásomért. Amikor játszottam, jó dolgokat vittem véghez és jó színvonalon játszottam. Ha gyarakbban játszol, több gólt szerezhetsz, ha kevesebbet, akkor kevesebbek a lehetőségeid is. Senkit nem hibáztatok, sok tényezőből állt ki.

A pozíciójáról: Kicsit hátrébb játszom, mint korábban, távolabb vagyok a kapuból. Többet kell futnom előre és hátra is. Az edző elvárja,hogy mindannyian nagyon sokat fussunk, én sem vagyok kivétel. Természetesen be tudom játszani a szerepkört, szerintem jó szezonom van eddig.




THOMAS MÜLLER

A párharcról: Láthatták, hogy helyzetbe tudunk kerülni ellenük. De ki is kell használnunk ezeket. Oda kell rúgnunk, ahol fáj nekik, profitálnunk kell a pontrúgásokból is. Mohónak kell lennünk. Akkor forró meccsnek nézünk elébe.

A játékvezetőről: A mérkőzésre koncentrálunk, nem akarunk nyomást helyezni a sporira, így is épp elég van rajta. Az egész futballvilág tudja, hogy két lesgóllal estünk ki tavaly. Természetesen nem szabad a játékvezetőt a madridi közönség előtt nyomás alá helyezni. Nem szabad, hogy ez befolyásolja őt, sportszerű meccset kell vezetnie. Egyik bírónak sem az érdeke, hogy a meccs után ő legyen a téma.

A Real elleni góltalanságáról: Ez is egy oka annak, hogy még mohóbb legyek. Tőlem aztán gól nélkül is továbbmehetünk, de biztosan jót tenne, ha mondjuk betalálnék.

A Lewát ért kritikákról: Ha nem nyerjük meg a meccset, okot kell keresni rá. Ha nem használjuk ki a helyzeteinket, minden követ megforgatnak. Lewy az elmúlt időszakban ha nem is annyiszor, de mindig betalált. Elvitathatatlanok a kvalitásai. Másrészről a BL gólkirálya sem talált be, mégis győzött a csapata. Ezért ki kell várnunk a visszavágót, míg megítéljük ezt a helyzetet.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top