Bajnokok Ligája

Fájó vereség a Real ellen, győznünk kell a Bernabeuban

A Bayern jobban aggódhat a sérültjei, mint a vereség miatt. 


A sérültekkel megtizedelt Bayern egy védelmi szerencsétlenkedés és egy komoly egyéni hibából kapott gól után 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Real Madrid ellen. Fontos megemlíteni, hogy míg a Real a legerősebb csapatával állhatott ki, a Bayernnél olyan kulcsemberek hiányoztak, mint Neuer, Alaba, Vidal, Coman, valamint a meccsen megsérült Robben és Boateng. Voltak lehetőségeink, de ma a gyenge helyzetkihasználás és a kevés átütőerő jellemezte a csapatot.  Visszavágó jövő hét kedden, a Bernabeuban… 


KEZDŐK: Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, Jupp Heynckes a keddi záróedzésen is alkalmazott A-csapatot küldte a pályára. A combproblémák miatt a keretből is kimaradó Alabát Rafinha pótolta, Martínez szűrt, előtte a Robbéry páros, valamint Müller és James támogatták hátulról Lewandowskit. Thiago a padon kezdett, kisebb problémái után már Tolisso is leülhetett a cserék közé. Zidane a hátsó alakzatot és a középpályát a vártak szerint állította össze, elől Ronaldo mellett végül Isco és kisebb meglepetésre Vazquez kezdett.

ELSŐ FÉLIDŐ: Jobban kezdtük a meccset, Müller fél perc után megszerezhette volna a vezetést is.  Robben korai sérülése azonban alaposan megváltoztatta a terveket, a Bayern széljátéka nem volt kiemelkedő. A csapatok óvatosan játszottak, de James kiugratásával az üresen meginduló Kimmich törte meg a gólcsendet, ezután is a Bayernnek voltak jobb próbálkozásai. A madridiak egy 44. percben szerzett Marcelo góllal viszont nem csak az egyenlítést, hanem a fontos idegenbeli gólt is megszerezték, ami lélektanilag nem jött jól Heynckes csapata számára.

MÁSODIK FÉLIDŐ: Kiegyenlített játék jellemezte a második félidő első perceit, egy hátulsó Rafinha hibát azonban kegyetlenül használt ki a Real két fiatalja, megszerezve ezzel a vezetést és a második idegenbeli gólt az Allianz Arénában. A Bayern, legfőképp Franck Ribéry nem adta fel, ő jelentette a legnagyobb veszélyt a jó napot kifogó Navas kapujára. A sérültekkel nagyon erősen megtizedelt Bayern sajnos nem tudott érdemben változtatni a játék képén, így az egyenlítés sem született meg. Csakúgy mint tavaly, a Real ismét győztesen hagyta el a Bayern stadionját – méghozzá úgy, hogy a gólfelelős Ronaldo nem igazán vétette észre magát és a csapata sem játszott különösebben jól.


BAYERN MÜNCHEN 1-2 [1-1] REAL MADRID

FCB: Ulreich – Kimmich, Boateng (Süle 34), Hummels, Rafinha – Martínez (Tolisso 75) – Robben (Thiago 8), Müller, James, Ribéry – Lewandowski

RMA: Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Modric, Kroos – Isco, Vázquez, Ronaldo

GÓL: Kimmich (26) ill. Marcelo (44), Asensio (57)





Az első félidő történései:

▪  SOKK! Arjen Robbent már a nyolcadik percben cserélni kell, Thiago váltotta. Nem tűnt komolynak, de elég ahhoz, hogy ne kockáztassa meg a játékát Jupp…

⚽ GÓL, MEGVAN A VEZETÉS A 26. PERCBEN !!! JAMES CSODÁLATOS KIUGRATÁSÁVAL JOSHUA KIMMICH LÉPETT MEG ÉS MEG SEM ÁLLT A KAPUIG, SZÉPEN ÉRTÉKESÍTETTE A ZICCERT! 

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Kimmich gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

▪  Hihetetlen, Jerome Boateng is megsérült, Sülének kellett váltania. A kiválóan játszó belsővédő egy rossz lépés után húzódott meg, sajnos elég komolynak tűnik a dolog…

⚽  44. perc, egyenlít a Real, Marcelo tüzelt be a balalsóba egy szélről elécsorgó labdát. Ulreich tehetetlen volt. 1-1…

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Marcelo egyenlítőgólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

Részletek később…





A második játékrész eseményei:

⚽   Egy rossz Rafinha átadás után a Real két fiatalja, Vazquez és Asensio indult meg teljesen üresen. Kegyetlenül kihasználták a hibát… 1-2 oda.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A csereként beállt Asensio gólja” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]

Részletek később…


Statisztika:


Bő összefoglaló:


 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top