Elemzés

A javítandó hibák



Az örömjátékot hozó Német Kupa elődöntő pazar góljai mellett nem szabad megfeledkezni az egy-két bajor megingásról sem, amik egy komolyabb ellenfél ellen már problémát jelenthetnek. A Real ellen főleg.

Nagy volt az öröm kedden Leverkusen, okkal, a Bayern erőt demonstrált és könnyedén lépett a berlini fináléba. „Ez a meccs csapatunk minőségének demonstrációja volt. Nagyon magas szintet képviselünk” – nyilatkozta Rummenigge, majd folytatta:

„Most már végig akarjuk vinni! Nézzük meg, hogy ezúttal képesek leszünk-e legyőzni a Realt. Ha jelenleg valaki képes erre, akkor az a Bayern.”

Igen, már a leverkuseni örömünnep árnyékában is a Realra gondoltak sokan – nem véletlenül, jövő héten szerdán a szezon talán legnagyobb megmérettetésére készül a csapat – és ha ők az ellenfél, akkor csak egy hibátlan teljesítmény hozhat eredményt, amibe nem férnek bele a hibák. Ennek megfelelően a 6:2-es meccs után több szakértő is felhívta a figyelmet azokra a problémákra, amiket a BL-ben nem szabad majd elkövetni. Ezzel egyébként a játékosok is tisztában vannak, nyilatkozataikban rendre kiemelik azokat – ez is mutatja, mennyire elszántak a cél érdekében.

Na de nézzük, mik is ezek a hinyosságok!

Veszélyes labdavesztések: Arjen Robben és Franck Ribéry ugyan remek teljesítményt nyújtottak az eldődöntőben, néha viszont feleslegesen vállaltak kockázatot. Ennek a következménye pedig több veszélyes leverkuseni kontra lett. Volland hatalmas lehetőségéhez például egy Ribéry hiba vezetett, emellett Robben meggondolatlansága is sokszor azt jelentette, hogy a leverkuseni támadók lendületből vezethették a labdát a müncheni védőkre. („Vannak még dolgok, amelyeken javítanunk kell. Az első félidőben sokszor túl könnyedén adtuk el a labdát, amelyekből kontrázhatott az ellenfél.” – Arjen) A labdavesztésből támadás a Real Madrid egyiks specialitása, tehát a támadóinknak csakis a biztos megoldásokat szabad majd erőltetni.

Beadások megakadályozása: A tavalyi BL kiesés a Bernabeuban még élénken élhet a Bayern emlékeiben. Akkor az egyik fő probléma, Ronaldo kiemelkedő teljesítménye mellett, hogy túl sokszor hagyták, hogy beadások révén hozzá kerüljön a labda. Hogy mi lett ennek az eredménye, az ismert. A 33 éves portugál talán már nem olyan robbanékony, mint egykor, az ugróereje még mindig a régi. „A Real képes a világ legjobb beadásaira, Marcelo, Carvajal, Toni Kroos és Luka Modric által. Ronaldo pedig várja ezeket középen. A Leverkusen ellen túl sok beadást hagytunk az ellenfélnek.” – elemezte a játékot Mats Hummels. A statisztika is ezt támasztja alá: Hétszer is pontos beadást sikerült a büntetőterületre juttatnia a hazaiaknak, amelyekből veszélyes helyzetek alakultak ki. Ennek megfelelően Jupp kiemelt kérése lehet majd, hogy a madridiak ne tudjanak szabadon, zavartalanul beadni.

A koncentráció fenntartása: Leverkusenben 9 perc után már 2:0-ra vezettünk , ennek ellenére a szünetre már csak szűk előnnyel ment a csapat. Nem először fordul elő, hogy biztosabb előny tudatában a csapat visszavesz, vagy nem koncentrál 100 százalékosan. A Real ellen valószínűleg nem lesz problémánk az elkényelmesedéssel, viszont egy pillanatra sem lankadhat a figyelem. Egy elkésett letámadás, egy elcsúzás mind-mind komoly árat jelenthet a bajoroknak. Ez nemcsak egy hatalmas fizikai küzdelem lesz, hanem elképesztő mentális megmérettetés egy iszonyúan veszélyes ellenfél ellen, ahol fejben mind a 90 percben topon kell lenni.

A tz.de cikke alapján

A javítandó hibák
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top