Egyéb

Audi Summer Tour 2018: Jön a PSG, a Juve és a City elleni meccs

Hagyományszerűen vesz részt az ICC-n a német Rekordbajnok. Már Niko Kovaccsal.


Az FC Bayern München az Audi Summer Tour 2018 keretein belül idén is részt vesz a nemzetközi topcsapatokat felvonultató International Champions Cup (ICC) tornán – jelentette be már napokkal ezelőtt a klub hivatalos honlapja.

Ezúttal a részletesebb programra és az ellenfelek kilétére is fény derült: Az első felkészülési meccset a Paris SG csapatával játssza a Bayern – ezt azonban még nem a nyári edzőtábornak helyt adó USA-ban, hanem az ausztriai Klagenfurtban rendezik meg. A pontos időpont még nem került lefixálásra.



Philadelphiát július 23-án veszi célba a különítmény, két nappal később már az olasz rekordbajnok Juventusszal mérkőzünk. Július 28.-án, két nappal a hazaút előtt Miaimiban, a Manchester City ellen egy utolsó felkészülési mérkőzésre is sor kerül.  A nyári VB miatt a turnén – eredményektől függően – nem biztos, hogy minden játékosunk részt vesz, vagy pályára lép.

A Bayern 2014 óta kétévente népszerűsíti magát Észak-Amerikában, Jörg Wacker szerint 27 millió szurkolója és 135 bejegyzett fanklubja van a tengerentúlon a klubnak.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top