Német Kupa

Előzetes: Leverkusen – Bayern München

A szezon eddigi legfontosabb tétmérkőzésére készül Jupp Heynckes csapata.


Tovább folytatódik az erőltetett menet, de három nappal a Gladbach elleni hazai gálameccs után ezúttal kőkemény tétmeccset játszik a Bayern: A Leverkusen otthonában nem más a tét, mint a triplázásról szőtt álmok ébrentartása, a május 19.-ei, berlini döntőbe való kvalifikáció. A másik elődöntőben a Schalke és a Frankfurt küzd meg a bejutásért.

A Leverkusen jó formának örvend, hétvégén a Niko Kovac vezette Frankfurtot, azt megelőzően a Lipcsét tudták idegenben 4-1-re megverni. Korábbról becsúszott egy Augsburg elleni 0-0 és egy Kölnben elszenvedett 2-0 is, de a közelmúltban a Schalke és a Hertha is elvitte a BayArénából a három pontot – mindezek alapján nem jelenthetjük ki, hogy kimondott oroszlánbarlang lenne a Leverkusen stadionja, ahol januárban a Bayern is 3-1-re győzött. Természetesen a mostani ki-ki meccsen a maximumra készül Heiko Herrlich együttese, egy meccsen bármi előfordulhat. Tudja ezt a müncheni fél is, ennek megfelelően készülnek fel az ellenfélre.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A Leverkusen eredményei február óta” class=”out”]


[/toggle]
[/toggles]

A formát illetően a rendszeresen rotáló Bayern sem panaszkodhat, a legkiugróbb eredménynek számító BVB elleni 6-0-ra és az elmúlt meccseken mutatott játékra lehetnek a legbüszkébbek Heynckes fiai. Kivétel lehet ezalól a Sevilla elleni feledhető párharc, ahol az eredményben nem jött ki igazán a Bayern fölénye, de elsődleges célját, azaz a kapott gólnélküli játékidőt, ezáltal a magabiztos továbbjutást végül elérték a bajorok.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A Bayern München legutóbbi mérkőzései” class=”out”]


[/toggle]
[/toggles]


Az elődöntőbe vezető út meglehetősen könnyebb volt a gyógyszergyáriak számára: Bár a Gladbachban való továbbjutás elismerést érdemel, Karlsruhéban és a Werder ellen csak hosszabbításban mentek tovább. A Bayern két, a végső győzelemre is pályázó csapatot, a Lipcsét és a BVB-t is kiejtette. Főleg Gulácsiék ellen rezgett a léc, Ulreich klasszisának köszönhetően büntetőkkel tudtunk továbbjutni.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A két csapat útja az elődöntőig” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]





🆚 Közös múlt:

Összesen: 85 meccs, 51 győzelem, 17 döntetlen, 17 vereség | 161:96-os gólarány

A kupában: 5 meccs, 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség | 10:6-os gólarány

Leverkuseni kupameccsen: 3 meccs, 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség | 5:5-ös gólarány

▪ A Bayern idén kétszer, az első fordulóban még Carloval, a tavaszi szezon első meccsén pedig már Jupp vezényletével intézte el 3-1-re a Leverkusent.

▪ A kupában legutóbb 2014/15-ös negyeddöntőben találkoztak a csapatok, akkor 0-0-ás rendes játékidő és gólnélküli 2×15 perces hosszabbítás után büntetőkkel ment tovább Guardiola csapata. Az ezt követő, BVB elleni elődöntőben az összes büntetőt elhibázta a Bayern.


📈 Érdekességek, statisztikák:

▪  A Bayern, azaz a német kupa 18-szoros rekordgyőztese a 250. DFB-kupameccsére készül: Az eddigi 249 meccsből 187-szer mentek tovább a rendes játékidőben.

▪  A Leverkusen legutóbb 2009-ben került be a berlini döntőbe.

▪  Jupp Heynckes a 76. DFB-kupameccsére készül edzőként, ezzel beéri Udo Latteket az örökranglistán. Első azonban nem lesz, Otto Rehhagel ugyanis 92 meccsel toronymagasan vezet ebben a kategóriában.

▪  A Bayern 25 idegenbeli kupameccs óta veretlen, ebből 22-t a rendes játékidőben nyertek meg – 17 alkalommal gólt sem kaptak, 80:10-es gólaránnyal menetelnek.

▪  A Bayern sorozatban kilencedszerre van ott a Német Kupa elődöntőjében. Idegenben a legutóbbi négy meccsét kapott gól nélkül nyerte meg a klub.



🗣 Sajtótájékoztató:

Heiko Herrlich: Egy kupameccs teljesen más mint egy bajnoki, holnap a továbbjutás a tét, nincs lehetőség a javításra. Játékosként és csapatként is készen kell állnunk, hogy mindent megtegyünk ennek érdekében. A döntőbe jutáshoz mindennek passzolnia kell, de ez csak egyikünknek sikerülhet. Minden jót kívánok Jupp Heynckeshez, de nem leszünk tekintettel rá. Ha az FC Bayern a bajnokság mellett a Bajnokok Ligáját is megnyeri, az teljesen rendben van, két cím is elég a Bayernnek.

Jupp Heynckes: A Leverkusen topformában van, játékban és taktikailag is nagyon erősek, kiválóan kontráznak, kreatívak elől. A kupában bármi lehetséges, a csapatok itt önmaguk fölé kerekednek. Nehéz feladat előtt állunk, de a csapatom jól felkészült, minden játékosunk nagyon motivált.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Jupp részletes sajtótájékoztatója” class=”out”]

Jupp: Vidalt műteni kell; Nagyon jól felkészültünk

[/toggle]
[/toggles]


👥 Előzetes kezdők:

B04: Leno – L. Bender, Tah, S. Bender, Henrichs – Baumgartlinger, Aranguiz – Bailey, Havertz, Brandt – Volland

FCB: Ulreich – Kimmich, Boateng, Hummels, Alaba – Martinez – Robben, Müller, James, Ribery – Lewandowski


Guardiola 2015-ben nem bírta idegekkel a szétlövést, le kellett ülnie.


🚫 Hiányzók:

B04: Wendell | Kérdéses: Tah

FCB: Neuer (edzéslemaradás), Coman (bokaszalag-szakadás), Vidal (térdoperáció) | Kérdéses: Tolisso


📺 Közvetítés / Stream 💻

20:45, Sport1 élő / Stream: Sport365 (sport)Reddit streamgyűjtő


👨 Játékvezető:

Az a 33 éves Daniel Siebert vezeti majd a meccset, aki a tavaszi szezonnyitón is fújta a két csapat összecsapását. Mint írtuk, azt a meccset 3-1-re nyerték meg Leverkusenben Juppék.




Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top