Bundesliga

Jupp: Ribéry ritkán volt ennyire motivált

A Bayern mestere az Augsburg elleni meccset megelőzően válaszolt a sajtó kérdéseire.


Az ellenfélről: Holnap természetesen be akarjuk biztosítani a bajnoki címet! Az Augsburg egy jó és céltudatos csapat, ez megnehezíti a dolgunkat. Stefan Reuter és Manuel Baum kiemelkedő munkát végeznek együtt.

A személyi helyzetről: Kingsley Coman természetesen nem áll rendelkezésünkre. David Alaba bár jobban van, nem tudott teljesértékű edzést végezni. Coco Tolisso sérülten tért vissza a válogatottól, ezért nem került be a Sevilla elleni keretbe sem. Túl korán válogatták be, még nem épült fel teljesen. Megfigyeljük tud-e játszani, ha igen, kezdeni fog. Arturo Vidal is kidőlt.

Neuerről: Az elmúlt napokban figyeltem őt az edzéseken és a fitneszteremben is, jól fest az állapota. Meglátjuk, mikor végezhet teljes értékű kapuedzéseket.

Az esetleges bajnoki ünneplésről: Nem lesz, 2013-ban sem volt. Koncentráltnak kell maradnunk, sok fontos feladat áll előttünk. Majd ünnepelhetünk, ha a szezon véget ért, akkor kirúghatnak a hámból a srácok. Ha holnap bajnokok leszünk, bontunk egy üveg pezsgőt az öltözőben. Vasárnaptól már a Sevillára készülünk. Nem tartom sokra a bajnoki pólókat, nem is szeretném őket.

Egy mai sztori: Ma reggel beszálltam a liftbe, jött egy idősebb pár is. FC Bayernes papírszatyorral voltam, a hölgy pedig kedvesen megkérdezte: “Oh, you’re a fan of Bayern Munich?!” Én pedig válaszoltam: “Yeah, sure!”



Jamesről és a Sevilla elleni jokerszerepéről: Mindig rotálok. De nem nem azért mert muszáj, hanem a mögötte lévő világos terv miatt. James sokat utazott a válogatottal, játszott a Dortmund ellen is, ezért nem kezdettem a Sevilla ellen. Robben esetében hasonló a helyzet. Mindig a játékosoknak akarom a legjobbat.

Az Augsburggal való összeköttetéséről: Stefan Reuter, az augsburgiak menedzsere egykori játékosom volt. Örülök, hogy időközben megvetették a lábukat a Bundesligában, nagyon jó munka folyik ott. Fontos, hogy a közelben az FC Bayernen kívül is van nagyobb klub. 1860? Az már régen volt, róluk a nagypapát kell kérdezni.

Bernatról: Nagy horzsolás volt a sípcsontján, de már jobban van, tegnap jól edzett. Meg kell várnom a visszajelzést, meglátjuk játszhat-e holnap.

Ribéryről: Különösen 2013-ban kovácsolódtunk össze, különleges kapcsolatban állunk egymással. Ismerem a ketyegését, tudom hogyan kell kezelni őt. Kölcsönös a bizalom közöttünk. Mióta itt vagyok, ritkán volt ennyire motivált. Ezt legutóbb is nagyon jól láthattuk. A bajnokság szép ajándék lenne neki a 35. születésnapjára, viszont szombaton és kedden is játszott. Beszélnem kell vele, meglátjuk hogyan érzi magát.

A bajnoki cím alapjairól: A csapat és az edzői stáb nagyon jó reakciót mutatott az edzáváltás után, a német bajnokság ezért egy nagyszerű siker. Én csak egy kis alkotóelem vagyok, örülök ilyen nagyszerű edzői stábunk van. Kétségtelenül örülhetünk a bajnokságnak, de még sok munka áll előttünk. Sok területen kell fejlődnünk, tisztában is vagyunk vele.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top