Transzferpletykák

Kicker: Rafinha két éves szerződést szeretne

Rafinha jövője hónapok óta nyitott, úgy látszik most hosszabb távon, újabb két évig maradna a klubnál – legalábbis a Kicker szerint. Kérdés, a 30 év fölötti játékosainak hagyomány szerint csak 1-1 éves szerződéseket osztogató Bayern belemegy-e a dologba. Az szinte biztos, hogy szívesen marasztalnák a pályán és öltözőben is fontos szerepet betöltö 32 éves brazilt a klubnál. Sőt, Rafinha korábbi nyilatkozata szerint épp a Bayern ajánlott neki újabb két éves, 2020-ig szóló kontraktust.


Korábban szó volt arról is, hogy családja hiánya, illetve a több játéklehetőség, ezáltal a nyári VB-szereplés lehetősége miatt már télen visszatérhet hazájába a 2018 nyaráig szerződéssel rendelkező Rafi. Jupp Heynckes érkezése után vett fordulatot az ügy, az öltözőben és kiegészítő emberként is megbízható játékos nagyobb megbecsülésre tett szert a klubnál.

https://twitter.com/bayernszektor/status/959057583096123392

Rafinha nem csak eredeti posztján, azaz a jobbhátvéd pozícióban, hanem balbekként és akár belsővédőként is bevethető. A Sevilla elleni második félidőben is a pálya baloldalán kapott szerepet, stabil teljesítménnyel pótolta Bernatot. Ez volt Rafa idénybeli 30. tétmeccse, amelyen pályára lépett klubcsapatában.

A Bayern számolhat Rafinha esetleges távozásával is, korábban több fiatal jobbhátvédet is szóba hoztak a klubbal. Például Diogo Dalot-ot és Fabricio Bustost.



[pt_view id=”10923d8bq7″]

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top