Edzőkérdés

Jupp biztos volt magában – Kovac lehet a legfőbb jelölt

A Bayern jelenlegi mestere mindig tartotta magát az elképzeléseihez. Sokak szerint Kovac válthatja őt.


Jupp Heynckes a Skynak tett nyilatkozatában újra megerősítette, soha nem állt szándékában, hogy jövőre is ő legyen a Bayern mestere: „Számomra a kezdetektől világos volt, hogy 2018. június 30.-án befejezem és nem folytatom tovább. Uli Hoeness ezt már decemberben tudta, telefonban mondtam neki. Nem akarta, hogy igaz legyen.” (…) „Január közepén volt egy találkozó a Säbeneren, a jelenlévőknek ott világosan elmondtam, hogy nyáron abbbahagyom. Március elején újabb próbát tettek, de én mindig tudtam: Nyártól nem én leszek az FC Bayern edzője.”

Tuchelt lekéstük. Heynckes döntése ellenére a vezetőség március elejéig reménykedett a maradásában, újbóli visszautasítása után kereshették fel  azt a Thomas Tuchelt, akit a klub elnöke időközben talán elfogadott, de nem igazán favorizált volna a csapat élén. Mielőtt konkrétummá vált volna a megszerzési kísérletünk, másik csapathoz ígérkezett el, így a Bayernnek új, németül is beszélő jelöltet kell prezentálnia, Rummenigge szerint ez április végéig jó eséllyel be is következhet.

Niko Kovac, mint a legfőbb jelölt? Németországi TV-s szakértők, egykori futballisták és több lap, például a BILD szerint is Niko Kovac lehet a klub jelenlegi legfőbb jelöltje, a horvát megfelel a felügyelőbizottsági tag, Edmund Stoiber párnapos nyilatkozatában tett – nem tudni mennyire kőbe vésett – kritériumjainak is, miszerint egy játékosmúlttal rendelkező, mindent megnyert, Bundesligát is jól ismerő németajkú edzőnek kellene lennie Jupp utódjának. A BILD szerint Niko Kovac és Hasan Salihamidzic között az első kapcsolatfelvételek is megtörténtek, a Frankfurt viszont még nem kapott ajánlatot – talán azért, mert a horvátnak állítólag egy olyan záradék van a szerződésében, mely szerint a Bayern kivásárolhatja őt. A lap azt is írja, hogy Kovacot Uli favorizálhatja, Rummenigge még kételkedik benne. Nem meglepő a kétely, Niko játékstílusa nem igazán egyezik a Bayern jelenlegi szisztémájával, a fontos átmenet előtt több szakmai, pedagógiai kérdést is felvethet az ő alkalmassága.

Alternatívák? További Jupp-utódként emlegetik Lucien Favre és Ralph Hasenhüttl nevét, bár a Lipcse edző legutóbbi nyilatkozata alapján nem úgy tűnik, mint aki elhagyná jelenlegi csapatát. Ha a Bayernnek inkább egy pedagógusra lenne szüksége, akár a fiatalokkal szintén jól bánó Christian Streich is szóba jöhetne. Persze simán előfordulhat, hogy egy kevésbé felkapott név megszerzésén dolgozhat a Bayern. Ha edzővé vált egykori játékosainkra tekintünk, akár a PSV U19-es csapatában dolgozó Mark Van Bommel is lehetséges beszédtéma lehet a vezetőség körében.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top