Bundesliga

Jupp: Gálaelőadást tartottunk | Reakciók: FCB-BVB

A Bayernnek nem a bajnokság megnyerése, hanem a Dortmund elleni fölényes győzelem miatt marad emlékezetes a szombat este.


Jupp Heynckes: A válogatott szünet után mindig nehéz rátalálni a ritmusunkra, ezúttal viszont nagyon jól sikerült. Elterveztük a győzelmet, mert újra fel kellett hívnunk a figyelmet. A csapat 90 percen keresztül lenyűgöző volt, az első félidőben gálaelőadást tartottak. Kihasználtuk a játékbeli és technikai fölényünket. A második félidőben természetesen visszavettünk a ritmusból, kedden nagyon fontos meccsünk lesz, illetve feltétlenül kapott gól nélkül akartuk ezt a találkozót lehozni.


Thomas Müller: Jól bekezdtünk. A Dortmund magasan védekezett, de nem voltak 100 százalékosan következetesek – ezáltal megvolt a területünk, amelyet a kezdetektől jól is használtunk ki. Ha az Allianz Arénában egy-két gólt bekapsz, eltolhatod a biciklit. A második félidőben kissé visszavettünk a gázból.


Mats Hummels: A második félidő már arról szólt, hogy ne veszítsünk labdát, hogy a visszafutások miatt ne fárasszuk le magunkat teljesen – csak három nap van a Sevilla elleni meccsig. Veszettül jó futballcsapatunk, jó csapatszellemünk és jó mentalitásunk van. De távol sem vagyunk tökéletesek, tudjuk miben kell még fejlődnünk. Kedden őrületesen nehéz feladat vár ránk, nem szabad lebecsülnünk az ellenfelet. Szakmailag nagyon jók, csomó olyan focistájuk van, akik a világválogatottba ugyan nem kerülnének be, viszont hihetetlenül erősek.


Karl-Heinz Rummenigge, az edzőkérdésről: Sportigazgatóként Hasan Salihamidzic folytatta le az edzőkkel való megbeszéléseket, ez a feladata. Többek között Thomas Tuchellel is, aki múlt pénteken jelentette be, hogy másik klubnál fog aláírni. De minden rendben, ezt el kell fogadnunk. Nyugodtak vagyunk a témában. Meggyőződésem, hogy április végéig új edzőnk lesz. Németül beszélő edzőt akarunk. Heynckes akarata, hogy a szezon végén abbahagyja.


Peter Stöger: Nagy a csalódottság. Azokat az alapvető erényeket, amelyekről mindig beszéltem, ma teljes mértékben nélkülöztük. Túl kevés ellenállást tanusítottunk, a Bayern szinte minden hibánkat kihasználta. Jelenleg távol állunk a Bayern Münchentől.


Marcel Schmelzer: Volt pár tervünk, de láthattuk, hogy semmi nem jött össze. Nem mentünk bele a párharcokba, egy lépéssel mindig lemaradtunk, a legtöbb szituációban mindig emberhátrányban voltunk, az ellenfél sokkal jobban mozgott. Macska-egér harcot játszottak velünk.




Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top