Tapasztalt játékosokból álló, agresszív ellenféllel nézünk szembe a BL-nyolcaddöntőjének hazai mérkőzésén.
KEZDŐDIK! Számunkra is elindul a Bajnokok Ligája kieséses szakasza, a Portot, a Lipcsét és a Monacot maga mögé utasító Besiktast fogadjuk hazai pályán. A hazai környezet hatványozottan is igaz lesz, ugyanis egy 2017-es, lyoni incidens miatt az UEFA felelősségre vonta a törököket, azóta nem is látogathatnak el vendégmeccsekre a szurkolóik, egy esetleges kizárástól tartva a klub visszamondta a Bayern által felajánlott 3800 darab belépőt is – a vendégszektor így erre a mérkőzésre bayernszektorrá válik.
A Bayern jó előjelekkel várhatja a meccset, Jupp október eleji reaktiválása óta csak egy november végi meccset nem nyertek meg a bajorok, a Gladbach elleni vereségen kívül 22 győzelmet aratott az ötszörös BL-győztes. Ráadásul mindenki bevethető, hazai pályán pedig szinte megingathatatlan a csapat, a Real elleni tavalyi és a 2014-es kiütésen kívül nem igazán talált legyőzőre a Bayern. Az elsődleges cél a győzelem mellett a bekapott gól elkerülése, illetve a lehető legjobb eredmény kidolgozása a visszavágóra.
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”A Bayern hazai BL-eredményei a 2012-es döntő óta” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
🆚 Közös múlt:
▪ Összesen: 2 meccs, 2 győzelem, 4:0-ás gólarány
Az 1997/1998-as Bajnokok Ligája szezon csoportkörében találkozott először és ezidáig utoljára a két klub, kétszer 2-0-ás Bayern győzelem született, Helmer két, Jancker és Basler egy-egy góljával.
Archív felvételek:
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Bayern 2-0 Besiktas” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Besiktas 0-2 Bayern” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
📈 Érdekességek, statisztikák:
▪ A szezon eddigi 15 hazai tétmeccséből 14-et megnyert a Bayern. Az egyetlen pontvesztést Carlo Ancelotti utolsó bajnokiján „szenvedte el” a csapat, szeptember végén a Wolfsburg támadt fel kétgólos hátrányból az Allianz Arénában.
▪ Jupp Heynckes az eddigi 41 BL-meccséből 29-et megnyert, a legalább 20 meccsen edzősködök közül csak Luis Enrique-nek van jobb aránya.
▪ Jupp a legutóbbi kilenc BL-meccsét megnyerte a Bayernnel, a klub edzői és a német trénerek között egy egyedülálló teljesítmény. A 72 éves edzőt csak két korábbi bajor tréner, Van Gaal és Ancelotti előzi meg, ők nem a Bayernnel érték el ezt a szép eredményt (10-10 győzelem).
▪ A 2018-ban lejátszott hét meccsét egyaránt megnyerte a Bayern, ezzel már sorozatbeli 13. mérkőzését nyerte meg Jupp együttese. Heynckes számára ez egyéni rekord, egy győzelemmel beállíthatja a korábbi magyar Bayern-edző, Csernai Pál rekordját is.
▪ Ez a Bayern 14. nyolcaddöntője a Bajnokok Ligájában. A Besiktas elleni továbbjutás a sorozatbeli hetedik negyeddöntős tagságot jelentené a németek számára.
▪ Lewandowski az idei összes hazai bajnokiján betalált, de az Allianz Arénában gólt szerzett a Celtic és a PSG hálójába is.
▪ Ez az egyetlen nyolcaddöntő, amelyben két bajnok mérkőzik egymással.
▪ Corentin Tolisso tavaly Lyon játékosként, a Besiktas elleni EL-negyeddöntő hazai meccsén gólt szerzett, a visszavágó szétlövései során is betalált, majd továbbjutott csapatával.
▪ Quaresma a Porto, Negredo a Cty, Talisca a Benfica játékosaként vette be korábban a Bayern hálóját. Végül mindhárman vesztesként kerültek ki a bajorok elleni meccsből/párharcból.
🗣 Sajtótájékoztató:
Jupp Heynckes: Részletesen elemeztem a Besiktast és elmondhatom, hogy tele vannak nemzetközi tapasztalattal. A titkuk az edzőjükben rejlik. Igazán jó focit játszanak, nem meglepetés a csoportelsőségük, mindhárom idegenbeli meccsüket is megnyerték. Tegnap megnéztem a Lipcse elleni meccsüket, nagy benyomást tettek rám. Nem fognak elbújni, a védelemből is nagyon jól kombinálnak. Keresni fogják a lehetősüket a támadásokban, erre fel kell készülnünk.
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Részletes Jupp sajtótájékoztató” class=”out”]
Heynckes: Fontos, hogy Coman a rendelkezésünkre áll, óriási benne a potenciál
[/toggle]
[/toggles]
Mats Hummels: Örülünk, hogy folytatódik a BL. Tisztában vagyunk vele, hogy egy olyan európai topcsapattal találkozunk, amely megérdemelten nyerte a csoportját. Nagy kvalitás rejlik a játékukban. Nem csak a nekik, nekünk is vannak olyan játékosaink, akik tudják az ő kemény játékstílusukat. Ez is velejárója egy futballmérkőzésnek.
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Hummels sajtótájékoztatójának részletei” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
Senol Günes (a Besiktas edzője): Megpróbáljuk a legjobb teljesítményünket nyújtani. Természetesen kívülről a Bayern tűnik az erősebb csapatnak, de azért jöttünk ide, hogy a saját futballunkat játsszuk. Megpróbálunk jó teljesítményt nyújtani és lehetőségeket kidolgozni. Jó lenne, ha szereznénk egy idegenbeli gólt. Az idei Bajnokok Ligájában ez lesz az első alkalom, hogy esélytelenebb félként vonulunk ki a pályára. (…) A Bayern két csapatot is ki tud állítani, nagy keretük és számos topjátékosuk van. Arra számítunk, hogy Robben és Lewandowski biztosan játszani fog, talán Ribéry is. De nem számít ki játszik, a saját munkánkkal kell foglalkoznunk és óvatosnak kell lennünk. Magasan le akarunk támadni és meg akarjuk nehezíteni a dolgukat. 11-en játszunk a 11 ellen, ennyire egyszerű a dolog. (…) Büszkék vagyunk, hogy ilyen körülmények között játszhatunk. Élvezni fogjuk a kihívást.
Gary Medel (a Besiktas védője): Nagyon kemény meccs vár ránk holnap, okosan kell játszanunk és jó eredményt kell kicsikarnunk, meglátjuk mire megyünk vele a visszavágón. Nagyon jó csoportkört abszolváltunk, az élen végeztünk, most egy topcsapat ellen kell játszanunk. Jó érzésünk van és bizakodóak vagyunk. (…) Nagyon örülök Arturo Vidalnak, talán játszhatunk egymás ellen holnap. Soha nem találkoztunk még a BL-ben, szóval már nagyon várom, hogy sikerüljön.
👥 Előzetes kezdők:
Bayern: Ulreich – Alaba, Boateng, Hummels. Kimmich – Vidal, Martínez – Coman, Thiago, Müller – Lewandowski
Besiktas: Fabri – Gökhan Gönül, Pepe, Vida, Adriano – Hutchinson, Medel, Quaresma, Talisca, Babel – Vágner Love
🚫 Hiányzók:
Bayern: Manuel Neuer továbbra is rehabilitációját végzi. Minden mezőnyjátékosunk bevethető!
Besiktas: Kavlak, Atinc, Töre, Tosic
⚠ Veszélyeztetettek:
Bayern: Sárga esetén Kimmich, Tolisso és Rudy egymeccses eltiltásban részesül.
Besiktas: Arslan, Erkin és Talisca hagyja ki a visszavágót, ha sárgát kap.
🔎 Ellenfélnézőben:
📺 Közvetítés / Stream 💻
2018.02.20. | 20:45 Sport1 élő / Stream: Sport365 (sport) | Reddit streamgyűjtő
👨 Játékvezető:
A 37 éves román Ovidiu Hategan vezeti majd a keddi Bayern – Besiktas BL-nyolcaddöntő odavágót. Korábban egyszer, a triplázós szezonban bíráskodott a meccsünkön, akkor 6-1-re vertük otthon a Lille csapatát.
A BAYERN CSOPORTMÉRKŐZÉSEINEK GÓLÖSSZEFOGLALÓJA