Kiszenvedett, de megérdemelt győzelem Wolfsburgban

A Bayern München a mérkőzés elején hátrányba került, amelyet csak a második félidőben tudott kiegyenlíteni, majd megfordítani a Rekordbajnok.


A felforgatott kezdővel kiálló Bayern nagy nehezen, de a rendes játékidő utolsó percében Wolfsburgból is elhozta a három pontot, ezzel biztosan tartja legalább 18 pontos előnyét. Lássuk mi történt szombat délután, a Bayern sorozatbeli 13. győztes tétmérkőzése alkalmával.


WOB: Casteels – Jung (William, 78′), Knoche, Bruma, Itter – Guilavogui, Arnold – Steffen (Osimhen, 85′), Didavi, Malli (Malli, 90′) – Origi

FCB: Ulreich – Rafinha, Süle, Martínez, Bernat – Rudy – Robben, Thiago (Müller, 62′), Tolisso, Ribéry (Alaba, 66′) – Wagner (Lewandowski, 79′)

Gólok: 1:0 (Didavi, 8′), 1:1 (Wagner, 64′), 1:2 (Lewandowski, 90′)


Jupp Heynckes nyolc  helyen változtatott, csak Robben, Ribéry és Ulreich maradt a kezdőben a Schalke elleni meccshez képest. Utóbbi 200. Bundesliga-mérkőzését abszolválta. Sascha Stegemann volt a találkozó játékvezetője. Sípszója után nem sokkal egy pontrúgásból szerzett vezetést az ellenfél, amelyre a Bayern egyből óriási presszinggel válaszolt. A lendület, a figyelem és az egyetértés azonban többször hiányzott a játékból. Nem is tudott gólt lőni a vendégcsapat az első félidőben, a játékvezető 1-0-ás Wolfsburg-vezetéssel fújta le a játékrészt. A második negyvenöt perc élénken kezdődött, a Bayern többször is kulcspasszok előtt állt, de helyzet egyszer sem adódott. A második félidő tizedik percében büntetőhöz is jutott a bajor gárda, de ez a helyzet is elveszett, miután Robben kihagyta azt. Eddigre kétségkívül a hazaiak kapusa volt a meccs embere. Aztán a hatvannegyedik percben egyenlített Wagner góljával a Bayern. Innentől akadtak még helyzetek, a kilencvenedik percben pedig büntetőhöz jutott a Bayern megint, e mögé pedig már Lewandowski állt, aki be is rúgta. Ezzel lett vége a meccsnek, 2-1!


Didavi fejesgólja hozta meg a vezetést a Wolfsburgnak.


| Az első félidő történései:

 8′ | Didavi fejelt egy szöglet után a jubiláló Sven Ulreich kapujára. A német kapus ugyan még beleért, de nem tudta védeni a középpályás fejesét, amellyel így a hazaiak szerezték meg a vezetést. 1-0! 

▪ 16′ | Egy jobboldali Robben-szabadrúgás után a beérkező labdába senki sem ért bele, de a kanyarodás miatt Casteels kapusnak kellett nagyot védenie. 

▪ 22′ | Sebastian Rudy vállalt el egy kipattanót egy baloldali pontrúgás után, de már nem tudta leszorítani azt.

 43′ | Egy kontratámadás végén Ribéry adott látszólag zseniálisan szabályos passzt Robbennek, aki egy az egyben a kapufát találta el lövésével, azonban pár másodperccel később jelzett a partjelző, hogy a kiugratás pillanatában a holland lesen volt.


Casteels kapus a mérkőzés egyik legjobb játékosa volt.


| A második játékrész eseményei:

 46′ | Didavi szabadrúgása kerülte el egy fél méterrel a bal felső sarkot.

▪ 48′ | Ribéry gurította le Corenin Tolisso elé a játékszert, amelyet a nyáron igazolt francia el is tekert, lövése pedig centikkel ment a bal sarok mellé.

▪ 55′ | Wagner és Robben kettős összjátéka után előbbi tüzelt Casteels kapujára, a hálóőr védett is, a kipattanóra érkező Tolissót pedig elkaszálta a svájci Renato Steffen, amelyre a bíró büntetőt fújt. Robben vállalta el a tizit, amelyet a jobb kapufára tenyerelt a hazaiak kapusa.

▪ 58′ | Egy jobbról érkező beadást Tolisso belsőzött a kapura ballal, de Casteels újra védett. 

64′ | A csereként beállt Thomas Müller indított kontrát, amelyet Robben húzott a jobb oldalon ki, jobbos beadását pedig Wagner fejelte a hosszúba Casteels fölött! 1-1!

 71′ | Rafinha beadását Wagner fejelte kapura, a labda pedig milliméterekkel ment a felső léc fölé.

▪ 86′ | Robben került nagy helyzetbe, de jobbal a blokkba rúgta.

90 | A végén jött a slusszpoén, Robben esett el a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Lewandowski vágta be. 1-2 a végén!


| Statisztika:


| Bő összefoglaló:

Hamarosan…