Hermann: Nehéz meccs volt, gratulálok a csapatnak

Jupp influenzája miatt Hermann töltötte be a vezetőedzői feladatokat. 


Peter Hermann: Azt hiszem Jupp Heynckes szorított nekem a legjobban a TV előtt, SMS-ben gratulált is nekem. Nagyon nehéz meccs volt számunkra, a Schalke jó presszinget alkalmazott és mindig jelen volt a mérkőzésen. Gratulálnom kell a csapatnak az elmúlt hónapok teljesítményéért.


Thomas Müller: Az edzőnk azt fogja mondani, hogy pimaszul berúgtam. Megpróbáltam beadni. A csípőm egészségtelen állapotban volt és a labda a rövidbe ment. A kapusok gyakran elmélkednek az ilyen szituációkban, de nem volt időm ezt észrevenni, majd a kapuba lőttem. Egy kicsit szerencsés is voltam.

A meccsről: Már az elejétől meg akartunk mutatni, hogy egy felsőházas csapat ellen is jó teljesítményt tudunk nyújtani, ez sikerült. Az első félidőben bekaptunk pár kontrát, természetesen ezeket elég nehéz levédekezni.

Peter Hermannról: Ma nagyon jól teljesített, a mecsc előtt nagyszerű beszédet tartott. Régóta ismerjük őt.


Domenico Tedesco: A csapat ma nagyon jól teljesített, szinte mindent megvalósított abból, amit elterveztünk. Tudatos fizikummal akartunk játszani a nagy, játékerős védőkkel szemben, a labdát akartuk birtokolni. Ez egész jól sikerült. A csapat ma nagyon bátran, nem csak defenzíven játszott. Viszont a bajorok mindig jó döntést hoztak.


Leon Goretzka: Látványos mérkőzést nyújtottunk a szurkolók számára, megpróbáltuk megfordítani a meccset. A müncheniek számára szokatlan volt futni a labda után. Ez volt a tervünk, ezt jól megvalósítottuk. Kicsit fáj, hogy ez nem fizetődött ki.




Ralf Fährmann: Az első gólnál szerencsétlenül előre ütöttem ki a labdát, a másodiknál egy bepasszra számítottam. Egy Thomas Müller ellen ezt természetesen nem lett volna szabad megtenni. Nagyon jól játszottunk, közel jártunk a második gólhoz, volt pár igazán jó lehetőségünk az ellenfél tizenhatosánál.


Christian Heidel: Ritkán vagyok jó hangulatban egy vereség után. Ma tényleg szintmagasságban voltunk az ellenféllel, nem kellett volna vereséget szenvednünk. Nagyon csalódottak vagyunk.


Joachim Löw: Sven Ulreich ott van a látókörünkben. Nagyon nagyon jó mérkőzéseket játszott, határozott benyomást kelt. Egy az egyben mindig jó. A Bayernnél megtanulta kivenni a részét a játékból is.

A jövőjéről: 2020-ig köt szerződés a DFB-hez. Most VB-időszak van, csak erre koncentrálok. Nem gondolok arra, mi fog történni ezután.


Sven Ulreich: Ha igaz, hogy a szövetségi kapitány dícsért engem, az természetesen nagy örömet okoz számomra, ez a legmagasabb szintű kitüntetés. Egyszerűen megpróbálom hozni a teljesítményem, Más kapusok régebb óta játszanak magasszinten, tiszteletben kell tartani őket. Minden futballista álma a VB-részvétel.




A mérkőzésről bővebben: