Interjúk és nyilatkozatok

Martínez: Otthon érzem magam, remélem még sokáig maradhatok Münchenben

Javi a TZ-nek adott interjújában többek között családjáról, Münchenről, a Mia san mia feelingről, a Jupp és Pep korszakról is beszélt.


A születendő gyermekükről: Aline és én nagyon boldogok vagyunk. Luca után akartunk egy második gyermeket is, reméljük, hogy a pici ugyanolyan egészségesen jön világra, mint ő. Egyébként lány lesz és júniusra vagy júliusra várjuk.


A gyermeknevelésről: Egy gyermeket jobban szeretsz, mint bármi mást a világon, erre most már én is rájöttem. A pelenkacsere is jobban megy mint gondoltam. Az elutazásaink során hiányzik Luca, ezért megpróbálok nagyobb szerepet vállalni, ha otthon vagyok – még ha Aline-nak nagyobb tehetsége is van ehhez. Remélem nem lesz akkora csibész, mint én voltam.


Münchenről: Ha öt évet töltesz el egy helyen, a részeddé válik. Éltem át jó és kevésbé jó dolgokat, viszont otthon érzem magamat itt. Természetesen hiányolom Ayeguit, de nagyon jól érzem magam. A müncheni életérzés nagyon hasonlít az északspanyolra, amit kezdetben soha gondoltam volna. A beilleszkedés ezért nagyon jól is sikerült. Remélhetőleg még sok évet maradhatok Münchenben.


A Mia san Mia érzésről: Nem kell bajornak lenni ehhez, mindig az egyén karakterén múlik, hogy készen áll-e beilleszkedni. Nézzék csak meg Franck Ribéryt. Alig van ember, aki ne gondolna rá akkor, amikor a Bayern Münchent említik. Ő a legjobb példa arra, hogy egy külföldi játékosban is ott legyen a Mia san mia DNS-e.


Heynckes marasztalásáról: A tapasztalt vezetésünknek biztosan nincs szüksége tippekre. Heynckes kvalitásairól sincs szükségünk beszélni, elég csak egy pillantást vetni a vitrinjére. Ráadásul ő nagyon fontos a spanyolok számára, például James életét is hihetetlenül megkönnyítette.





Heynckes valószínűsíthető befejezéséről: Az elköteleződését nem magától értetődőnek, hanem nagy szívességnek kell értelmezni. El tudom képzelni, hogy a feleségével való közös élet sokkal kényelmesebb számára, mint velünk bajlódni nap mint nap. Hálásnak kell lennünk ezért a beugró szerepért és tiszteletben kell tartanunk, amennyiben a szezon után nem folytatja. Még akkor is, ha nem ebben reménykedünk.


A játékáról: Nem mintha a védelemben nem éreztem volna magam jól, de a hatos volt mindig is a kedvenc posztom, ott érzem magam a legjobban. Szeretek egyszerűen játszani és minden meccsen kiadni magamból a maximumot. Ebbe nem tartozik bele az ollozó mozdulat. Nem tudok szezononként tíz gólpasszt, de tíz gólt sem garantálni. Amit viszont garantálhatok, az az, hogy minden meccsen teljes erőbedobással játszok. Pontosan ez az, ami teljessé tesz. Nekem mindegy milyen gólt szerzünk, csak kapni ne kapjunk.


A futballról: Nem kell 11 varázsló a pályára, a foci egy olyan csapatsport, amelyben minden stílusú játékosból kell egy szerkezetbe. Mi sem nyernénk 11 Robbennel, Jerome-mal, Javival a pályán, szükség van technikás játékosokra, de olyanokra is, akik becsúsznak és mindent megtesznek a labda visszaszerzéséért. Persze szeretek szépen játszani, jó passzokat adni vagy gólokat szerezni – viszont tudom, az én feladatköröm más, nem gyakran áll a címlapokon. De szeretem ezt csinálni.


Arról, hogy Pep alatt állítólag rosszabb játékos lett: Ezzel nem értek egyet. Nagyon sajnálom, hogy nem élvezhettem a Pep irányítása alatti három évet, mert ebből 18 hónapot sérült voltam, ráadásul az egyéb problémák miatt gyakorlatilag nem tudtam két hónapot panaszmentesen játszani. Pont erre lenne szükségem ahhoz, hogy igazán jól játsszak, a folytonosságra.


A VB-ről: A Világbajnokságon való részvétel mindig célt jelent számomra, de tudom, ehhez minden hétvégén a maximumot kell kipréselnem magamból. Jelenleg jó fázisban vagyok, azt hiszem a szövetségi kapitány is figyelemmel kíséri a Bundesligát. Óriási a konkurencia, de nem adom fel a reményt és remélem, hogy a hazámat képviselve szerezhetünk egy újabb csillagot. Az esély megvan rá, jelenleg olyan jól játszunk, amelyre elvétve volt csak példa a jövőben.




 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top