Interjúk és nyilatkozatok

Alaba: Azon az úton haladunk, amelyet elképzeltünk

A mai sajtókörön Boateng és Alaba állt az újságírók kereszttüzében. A rendelkezésre álló mondatait mutatjuk.

David Alaba:

▪ Tudom, hogy már nem tehetség vagyok. Szeretnék több felelősséget vállalni, a tapasztalatomat továbbadni a fiatal játékosoknak. Ez az elvárásom magammal szemben.

▪ Nem vagyok olyan játékos, aki a pályán kiabál. Olyan vagyok, aki a teljesítményével szeretne felelősséget vállalni.

▪ Jól fel szeretnék készülni és olyan powert venni magamon, amellyel száz százalékot adhatok bele a tavaszi szezonban.

▪ Ribéry volt az egyik játékos, aki nagyon sokat segített nekem, aki hajtott előre, akitől rengeteg dolgot el tudtam lesni.

▪ Az edzőtábor második felében nagyon jól mennek a dolgok. Intenzíven, keményen edzünk, de ez örömet okoz számomra. Tapasztalható, hogy mindannyian egy kötélt húzunk. Órási várakozással tölt el a folytatás.

▪ Nem akarok a 2013-mas hasonlóságokra gondolni, de a csapat újra azon az úton halad, amelyet mi is elképzeltünk.

▪ Ahogy Jupp Heynckes bánik velünk, az a különbség a korábbiakhoz képest. Az ember egyszerűen látja rajta a tapasztalatot, amikor odamegy a játékosokhoz, ahogy beszél velük.

▪ Az, hogy Jupp rendszere fekszik nekem, pár éve már láthattuk. Hogy jobb lettem-e azóta? Talán.





Jerome Boateng:

▪ Itt-ott érzem az izomzatomon a korábbi sérüléseimet, de jól érzem magam, remélem, hogy most már egészséges maradok. 2017-et körülbelül 80 százalékosan fejeztem be. Ha ezt a hetet végigviszem, remélem, újra 100 százalékos leszek.

▪ Egyik játékostól sem félek, tudom mire vagyok képes. Egyszerűen csak a saját teljesítményemet akarom nyújtani.

▪ Heynckes nagyon jól ismer engem és tudja, milyen problémákkal küszködtem, láthattuk, hogy figyelembe is vette ezt.

▪ Természetesen mindig játszani akarsz, de jó érzést ad, ha az edző azt mondja, fontosabb ha fitt és 100 százalékos vagy.

▪ Örülhetünk a téli szünetnek, más csapatoknak egyáltalán nincs ilyenben részük. Egy kicsit legalább feltöltődhettünk.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top