Átigazolási hír

Hivatalos: A Bayern leigazolta Wagnert

2020-ig írt alá a 30 éves német támadó.



A Bayern München csütörtök délelőtt bejelentette, hogy Sandro Wagner januártól a Bayern Münchenben folytatja pályafutását. A 30 éves német válogatott támadó két és fél éves szerződést írt alá és nyíltan Lewandowski tehermentesítőjének érkezik a Säbenerre. Rudy és Süle után tehát egy újabb Hoffenheimtől érkezett játékos erősíti (reméljük) majd a Bayernt, január 2-án ő is utazik a csapat katari edzőtáborába, tavasszal a Bajnokok Ligájában is pályára léphet.

“Rendkívüli módon örülök. Hosszú út végén újra hazatérhettem a csapatomhoz, a hazámba. Nagyon boldog vagyok, hogy minden összejött. A Bayern Németország legjobb és a világ egyik legjobb klubja. Amikor megkaptam az ajánlatot, nem sokáig gondolkoztam rajta.” – nyilatkozta Sandro az fcb.de-nek.

Wagner a 2-es mezszámban léphet majd pályára, ami egy klasszikus csatártól minden, csak megszokott nem: “Nem sok mezszám volt szabad, többek között a 2-est is felajánlották. A 14-es sajnos már foglalt volt, ez a kedvenc számom. A “2”-t találónak hiszem, ez a második nekifutásom itt, ezért nagyon szimpatikus volt ez a szám nekem. Remélem, hogy szerencsét hoz.”

Salihamidzic: “Sandro Wagnerrel egy újabb német válogatott játékos érkezik az FC Bayernhez. Meggyőződésünk, hogy Sandro a csapatunk minőségét a klasszisán és a tapasztalatán keresztül képes lesz tovább növelni.”





Wagner Münchenben született, 11 éves korától a  Rekordbajnoknál nevelődött, a ranglétrát fokozatosan végigmászva 2007-ben pályára is léphetett a profik között, 5  tétmeccsen (4 Bundesliga, 1 UEFA-kupa) összesen 90 perc játéklehetőséget kapott, gólt azonban csak a félhivatalos Ligakupában sikerült szereznie. Előtte a Bayern II-ben 44 meccsen 2 gólt lőtt, az U19-eseknél pedig 42 találkozón 18-szor sikerült betalálnia, tehát nem volt egy nagy gólmágnás, később sem ontotta a gólokat.

Wagner nagy vándor volt,
▪ 2008-ban a Duisburghoz (39 meccs, 14 gól, 11 gólpassz),
▪ 2010 elején a Werderhez (36 meccs, 5 gól, 0 gólpassz),
▪ 2012 januárjában kölcsönbe a Lauternhez (11 meccs, 0 gól, 1 gólpassz),
▪ ugyanezen a nyáron tovább a Herthához (75 meccs, 8 gól, 2 gólpassz),
▪ 2015-ben a Darmstadthoz (34 meccs, 15 gól, 4 gólpassz),
▪ 2016-ban a Hoffenheimhez (50 meccs, 18 gól, 8 gólpassz) igazolt,
▪ 2018 januárjában pedig ugye a Bayernhez csatlakozik.

Ezelőtti mozgásai során összesen alig négy milliót eurót fizettek érte, ebből 2,8 milla a Hoffenheim költsége volt. A 30 éves Sandro friss és hiteles források szerint 13 millióért kerül most vissza a Bayernbe, amellyel minden idők legdrágább U30-as játékosává vált. Robosztus testalkata, fejelőkészsége illetve mentalitása is hasznára válhat majd a csapatnak. A német válogatottban hét meccsen ötször talált be, 2017 nyarán a Konföderációs kupa győztes csapat tagja volt.

[toggles class=”yourcustomclass”] [toggle title=”Sandro Wagner összmérlege” class=”out”]

Sandro átlagban 240 percenként talál be.

[/toggle] [/toggles]


Előzmény:

A Bayernnél és a lengyel válogatottban is alapember Lewandowski október végén hangsúlyozta először, a Bayernnek nincs az ő pozíciójában tartaléka, a folyamatos terhelés miatt néha pihenni is szeretne. Az utalást vette a Bayern vezetősége és olyan csatárt kerestek, aki felvállalná Lewandowski mögötti beugró szerepet. Sandro Wagner esetében épp kapóra jött a dolog, várandós felesége és két gyermeke a München körzetében lévő Unterhachingban él. Először, amikor szóba hozták őt a Bayernnel, ezt nyilatkozta: “Van egy nagy álmom, futballszakmai. Hogy a Bayernnel kapcsolatos-e? Erre nem mondok semmit. De a feleségem és a két gyermekem Münchenben él, minden kapcsolatom Münchenhez köt. Családemberként szükségem van a Münchenben eltöltött időre, hazafi vagyok. Az életben nem a pénzügyi és a sportszakmai nézőpontok a legfontosabbak.A Bayernnel  hamar sikerült megegyeznie, csak idő és pénz kérdése volt, míg a kluboknak is sikerült megállapodnia.

Korábbi kérdésünkre, miszerint Wagner lenne-e a megfelelő alternatíva, 581 válaszolóból 355-en gondoltátok úgy, hogy igen (61%).

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top