Bundesliga

Minimális győzelem a sereghajtó ellen

A hétvégi egygólos győzelem után (az Eintracht Frankfurt ellen) hazai pályán mérkőztünk meg a sereghajtó és még nyeretlen Köln ellen.


A hétvégi egygólos győzelem után (az Eintracht Frankfurt ellen) hazai pályán mérkőztünk meg a sereghajtó és még nyeretlen Köln ellen. Ribéry 366. Bayern-mérkőzésén lépett pályára. Lássuk mit hozott össze a már őszi bajnok a tök utolsó ellen…

| A mérkőzésről:

Jupp Heynckes ismét Tom Starkét nevezte az kezdőkapus posztjára, miután Sven Ulreich esetében nem kockáztatott a mester. A védelmi vonalban Alaba, Süle, Boateng és Rafinha szerepelt (utóbbi a két bajnoki között könnyebb autóbalesetet szenvedett). A középpályán Tolisso, Vidal és Rudy játszott. A támadóhármas pedig a Ribéry-Lewandowski-Müller trió volt. Thomas Müller húzhatta magára a csapatkapitányi karszalagot is.

Az első félidőben több helyzetet is kialakított a bajor együttes, de Köln is veszélyeztetett egyszer-kétszer. Mindkét kapus a helyén volt, azonban egyiküknek sem volt különösebben nagy védése. Nagyjából ennyivel össze is lehet foglalni a nem túl izgalmas játékrészt.

A második negyvenöt percre már két cserével futott ki a hazai gárda: Corentin Tolisso helyére James Rodriguez érkezett, Arturo Vidalt pedig Kingsley Coman váltotta. A félidő tizenötödik minutumában született meg első gólunk. Thomas Müller fejelte vissza Robert Lewandowskinak, aki magabiztosan vágta be ballal Timo Horn kapujába. 1-0!



Ezután a Bayern München megtartotta az eredményt, a játék pedig úgyszintén nem változott. Újra egy minimális győzelem, de behúztuk a következő három pontot is. Immáron kilenc ponttal vezetünk a tabellán. Legközelebb a Stuttgart otthonában játszunk december 16-án.

| Statisztikák:



| A mérkőzés hosszabb összefoglalója:

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top