A Bayern vezérigazgatója a Fanklublátogatás során minősítette a Bundesligát, de a Wagner-ügyről is nyilatkozott.
A tegnapi késő esti előkarácsonyi ünnepség után a Bayern játékosai illetve vezetői ma hagyományszerűen a közeli és távoli régióban szereplő fanklubokat látogatták meg. Müller például Regensburgba, Kimmich Dietfurtba, Alaba hazájába, Nederndorba, Neuer Berlin közelébe, míg Rummenigge Mühldorfba utazott, hogy testközelből is találkozhassanak velük a szerencsések. Ilyenkor különböző programokat szerveznek kedvenceinknek, akik készséggel adják aláírásukat, olykor nyilatkoznak is a klub ügyeiről. Rummenigge pár érdekesebb mondatát ragadtuk ki, amelyet a látogatása előtt még a sajtónak nyilatkozott:
A Wagner-ügyről és az átigazolásokról: Salihamidzic és Rosen megbeszélést tartottak és még nem történt megegyezés. Azt hiszem a Hoffenheim edzője egy kissé túl magabiztos nyilatkozatot adott csütörtökön. De ebben az évben biztosan lesz még egy megbeszélés, aminek természetesen pénzügyi lesz a témája. (…) Megpróbáljuk az átigazolásokat James Bond stílusban csinálni és titokban tartani az újságírók előtt. De az újságírók rafináltak. Mindenki, akiről az újságok írnak, drágák nekünk.
A német csapatok korai búcsújáról, a Bundesliga helyzetéről: Jobban kellene támogatni magunkat és még többet kellene kiadnunk magunkból. Mindig azt mondogatták, miénk a világ legjobb ligája, de talán túlságosan ellazultunk. Fontos, hogy minden klub saját filozófiát fejlesszen ki, majd megpróbálja ezt az európai porondon is átültetni. Egy példa: bár a Hoffenheim már biztosan kiesett az EL-ből, ettől függetlenül nem szabadna B-csapattal pályára lépniük. Hazai és nemzetközi forrásokból is pénzt kapnak ezért, több ambícióra számítottam részükről. (…) Különbséget kell tenni a Bundesliga és a nemzetközi versenyek között, de eddig alapvetően egy katasztrofális évet írunk a Bundesliga szempontjából. Mind a három Európa Liga résztvevő kiesett és a Bajnokok Ligájában is csak mi képviseljük a Bundesligát. Ez nem tesz jót a liga hírnevének. Nemrég beszéltem a Német Labdarúgóliga ügyvezetőjével, Christian Seiferttel, akinek jelenleg nagyon kellemetlen feladat mind hazai mind nemzetközi szinten piacra vinni a Bundesligát. Egyedül kevesek vagyunk hozzá.
A holnapi BL-sorsolásról: Nem szeretnék a Barcelonával vagy a Manchester Cityvel találkozni. /// Holnap délig lehet szavazni, aki még nem tette meg!
Érdemes átpörgetni Twitter listá(i)nkat, sok mai emlékképet tartalmaz, de egyébként is rengeteg hasznos infóval bír.
Tweetek tőle: https://twitter.com/bayernszektor/lists/team