Interjúk és nyilatkozatok

Rummenigge: Még nem zárnám ki Wagner átigazolását

A Bayern ma bejelentette, hogy elkezdik az többszöri használhatra alkalmas poharak bevezetését az Allianz Arénában, a tesztfázis már szombaton kezdődik. Ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóján persze röviden több – minket jobban érintő – témáról is beszélt.


Hoeness nyilatkozatára, miszerint Heynckes akár a szezon után is maradhat: Uli Hoeness ezzel csak a Juppal kapcsolatos értékítéletét tudatta. Az, hogy Jupp tartani akarja a megállapodást, rendben van. Tegnap megkérdezte tőlem, miért mondott ilyet Uli, de pontosan ugyanezt válaszoltam neki.


Heynckes nyári visszavonulásáról: Jupp bejelentette, tehát ez így is lesz.


Jupp utódjáról: 2017-ben nem fogunk kijelentéseket tenni erről, nyugodtan összeülünk és körbejárjuk ezt a témát. El tudom képzelni, hogy Jupp is szerepet játszik majd ebben.


A Hoenesszel való kapcsolatáról: 43 éve ismerjük egymást, a felesége után talán én ismerem a legjobban őt. Ennélfogva tudom, milyen érzelmek rejlenek benne. Kettőnk között minden rendben van, minden csodálatos.


A következő mérkőzésekről: Fontos, hogy szombaton, a Hannover ellen új szériát kezdjünk. A PSG még nem veszített meccset, megakarjuk próbálni belekergetni őket az elsőbe. Térdre akarjuk kényszeríteni a párizsi galaktikusokat.


Sandro Wagner ügyéről: Megbeszélést folytattunk a Hoffenheimmel. Az világos volt, hogy a TSG magasabbra lövi az átvételi díjat, mint ahogy azt mi elképzeltük. Hogy megtaláljuk-e a közös nevezőt, ma nem tudom előre megmondani. Nem állunk készen minden összegbe belemenni. Másik oldalról pedig az edzővel kell intenzíven megbeszélni, hogy szükségességét érzi-e a leigazolásának. Ha igen, és ha egy elfogadható átigazolási díjat állapítanak meg, nem zárnám ki. Ő egy olyan játékos, akinek mindez óriási személyes érdeke lenne, a családja  Münchenben él és a felesége a harmadik gyermekükkel állapotos. A Hoffenheim számára ez biztosan nem könnyíti meg a helyzetet.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top