Egyéb

I. Tíz külföldi tehetség, aki érdekes lehet a Bayern számára

A klub gyors és agresszív transzferpolitikával szeretne versenyben lenni a legtehetségesebb játékosokért. Első körben 10 külföldi, tehát nem német és nem Bundesliga érdekeltségű, elsősorban szélső, illetve  középtámadót mutatunk be nektek.



Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern közgyűlésén elmondta, továbbra is következetesen fognak pénzt költeni, viszont valamiben változni is fog a stratégia. A klub új utánpótláscentrumára és az európai toptehetségek hatékony feltérképezésére az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek, gyorsan és agresszívan akarnak fellépni a csiszolatlan gyémántok Münchenbe csábításáért.

Elismerte, hogy ez nehezebb feladat, mint tíz éve volt, viszont meggyőződése, hogy a Salihamidzic által kifejlesztés alatt alatt álló „nagyon nagyon modern, innovatív megfigyelőrendszer a Bayern nagy hasznára fog válni a jövőben”. A saját utánpótlást illetően dicsérő szavakkal illette a tavalyi bajnok U17-eseket és a bajnoki döntőben végül elbukó U19-es csapatot is.

Robben és Ribéry már nem lesznek fiatalabbak, tehát a Bayernnek lassan a pótlásukról gondoskodnia. Ezért most olyan nemzetközi piacon szereplő támadókat, elsősorban szélsőket gyűjtöttünk ki, akik az európai labdarúgás legtehetségesebb játékosai közé tartoznak, illetve az új stratégia mellett akár az FC Bayern figyelmét is felkelthetik. Figyelembe véve a Brazzoról keringett, már cáfolt pletykát, miszerint Thomas Lemarnak a YouTube-on kellett utánanéznie, mi is vettük a bátorságot és ezek alapján is ajánljuk be a 10 személyt.


1 | Hirving Lozano ??

Bár a 22 éves mexikói Lozano csak nyár óta játszik Európában, szélső létére 13 meccsen már 10 gólt lőtt a PSV-ben és 5-ször előkészítő szerepben is megvillant. Játékstílusa Arjen Robbenéhoz áll közel, szemmel láthatóan nagy lendülettel, a labdával jó viszonyban tör a kapu felé, nem riad vissza a távoli lövésektől és a szűk helyzetektől sem, technikai adottságait kihasználva ötletes megoldásokkal próbál meg előnyös helyzetbe kerülni. Szerintünk egész jól illene a jelenlegi rendszerbe egy ilyen típusú játékos, az már már kérdés, hogy 2023-ig szóló szerződése van a hollandokhoz, így a távozására jelenleg csekély esély van. A Bayern telefonhívásával azonban gyorsan változhatna a helyzet.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Hirving Lozano” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


2 | Malcom ??

Következő jelöltünk a Bordeaux 20 éves brazil jobbszélsője, a kifinomult mozgású és a labdával is finoman bánó, jó kezdősebességű és roppant technikás Malcom, aki kiváló ütempasszokkal hozza jó helyzetbe társait, bátran lép vissza labdáért és előszeretettel húzódik be középre, tűnik fel a pálya másik szélén is. Malcom 14 meccsen öt gólt szerzett és négyet készített elő, nyáron meghosszabbított szerződése 2021 nyaráig szól. Ő már egy kissé jobban felkapott játékos, így nem lenne olcsó mulatság a megszerzése, de valamikor a Bayernnek is alkalmazkodnia kell a piaci viszonyokhoz.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Malcom” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


3 | Goncalo Guedes ??

Ha fiatal tehetség, érdemes megemlíteni a Valenciában kölcsönszereplő PSG-játékost, a 20 éves portugál Goncalo Guedest is. Ő egy robosztusabb alkatú lendületes balszélső, aki főleg testi erejéből próbál meg előnyt kovácsolni, de persze jól teszi-veszi a labdát, ha kell, a cselezéstől sem jön zavarba, lövőkéjét is bátran kiemelhetjük. A Benfica-nevelés kölcsönszerződése nyáron lejár, a PSG támadótriója miatt nem valószínű, hogy visszatér oda padozni. Ha a PSG valamelyest egyensúlyban szeretné tartani a várhatóan szigorításra kerülő Financial Fairplayt, játékoseladásból is pénzt kell generálnia – itt említhetnénk Draxler eladását is, neki viszont új pozíciót talált Emery és az elmúlt időben azért elég sokat játszik a német, nem biztos hogy feltétlenül elhagyja  az ígéretes PSG-projektet. Guedes 14 meccsen három gólt lőtt és ötször asszisztált.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Goncalo Guedes” class=”out”]

https://youtu.be/OgSVwjggMpk

[/toggle]
[/toggles]


4 | Emre Mor ??

Emre Mor neve mindenki számára jobban csenghet, a még mindig csak 20 éves dán-török jobbszélső alacsony súlypontjának köszönhetően forró késként marsírozik át a védelmeken, ha el is szakítják a labdától, az esetek többségében csak szabálytalanul teszik azt. Fürgesége mellett labdakezelése, cselezőkészsége is kiemelkedő, váratlan megmozdulásai jó hatással lehetnének a csapat kiismerhetetlenségére. Mor viselkedésproblémák miatt nyáron Dortmundból a Celtába igazolt, megfelelő kezeléssel vélhetően lehetne csiszolni rajta. A Bundesligát ismeri, amikor játszott, rendszeresen bizonyította a benne rejlő lehetőségeket. Főleg Tuchel érkezése esetén kerülhetne szóba, és bár vele is volt szóváltása, a német edző többször is elismerően nyilatkozott a teljesítményéről. Mor 7 bajnokin csak egy gólt szerzett, illetve 2022-ig szóló szerződése van a Celtához.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Emre Mor” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


5 | Federico Chiesa ??

Az olasz U-válogatott Chiesa személyében ismét egy fizikálisan fejlettebb, de technikailag jól képzett támadót ajánlunk a Bayern figyelmébe. A Fiorentina 20 éves játékosa nem mondható tipikus vonalszélsőnek, nem is egy kimondott cselgép, viszont mentalitása által olyan erőket tud mozgósítani, ami kiemeli őt az átlagos tehetségek közül. Chiesa egy fáradhatatlanul menetelő futógép, akinek remek jobb lába van. Nem mellesleg januárban jelent meg róla az első Bayernnel kapcsolatos pletyka, pár ismeretlenebb olasz lap nemrégiben ismét azt írta, hogy továbbra is megfigyelés alatt tartjuk őt. A 13 meccsen 3-3 gólt és gólpasszt jegyző Federico egyébként Enrico Chiesa, a Lazio egykori focistájának a fia, szerződése 2022-ig köti a violákhoz.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Federico Chiesa” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]





6 | Florian Thauvin ??

Ugyancsak a francia első osztályból érkezik újabb szélsőnk, Florian Thauvin. A Marseille 24 éves támadója trófeagyűjteménye nem túl bőséges: egyetlen kupagyőzelme a 2013-as U20-as világbajnokság, amelyet többek között Varane, Pogba, Umtiti és Digne társaságában nyert meg. A tornán három gólt szerzett, majd ezután megfordult a Marseille, majd a Newcastle csapatában, utóbbi pedig többször is kölcsönadta őt jelenlegi klubjának. Idén nyáron 11 millióért igazolt véglegesen a francia nagyváros csapatába. Az ősz eleje óta igazi bombaformában játszik: 21 mérkőzésen hét gólt és nyolc gólpasszt jegyez, mellyel az együttes gólkirálya. Nagyszerűen olvassa a játékot és kiváló labdakezeléssel rendelkezik, de emellett a távoli lövések nagy mestere is. Thauvin ballábas, akár Robben utódja is lehet, ha így folytatja. Bár karrierje jobban hasonlít Franck Ribéryéhez, aki ugyancsak a marseille-i kékektől igazolt a bajor rekordbajnokhoz nagyjából ebben a korban.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Florian Thauvin” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


7 | Hakim Ziyech ??

Az utolsó négy pontban szereplő támadók mind a holland Ajax Amsterdam együtteséből kerülnek ki. Elsőként Hakim Ziyech-kel foglalkozunk, aki az idén az oroszországi világbajnokságra vezette nemzetét, Marokkót, az Ajax-szal pedig első szezonjában az Európa-liga döntőéig jutott. Thauvinhoz hasonlóan 24 esztendős, a támadó középpálya mellett pedig a széleket is okosan játssza be. Hollandiában a Heerenveen nevelte, majd a Twente igazolta le tőlük. Két évvel később az Ajax vette át a marókkói-holland kettős állampolgár játékjogát, Ziyech pedig hamar beilleszkedett. A tavalyi idényben 19 asszisztot jegyzett, e mellé pedig tíz gól társult. Idén ezek a mutatók már nyolc és három egységnél állnak és Ziyech egyre jobb lesz. Rúgótechnikája és pontrúgáslövő-képessége a legelőnyösebb tulajdonságai, de nem szabad megfeledkezni fürgeségéről és cselezőkészségéről sem. Mostanában a nagy múltú holland egyesület elég drágán válik meg kulcsjátékosaitól, így a Bayern-nek elég szépen meg kellene fizetnie a vb-résztvevő fiatalt.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Hakim Ziyech” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


8 | David Neres ??

Sao Paulo-nevelés, ettől a csapattól is érkezett az Ajaxhoz a következő játékos. Mindössze 20 éves, de már meghatározó szerep jut neki a hollandoknál. Idén télen érkezett hozzájuk 11 millióért és eleinte kevés szerepet kapott, de ezeken megmutatta, hogy lehet rá számítani hosszú távon is. Talán kicsit fiatal, de számokban odaver több világklasszist az európai mezőnyben: 16 szezonbeli találkozóján 7 gólt és 7 gólpasszt szerzett. Jobbszélsőként a legerősebb, de a bal oldalon is feltalálja magát. Játékmester képessége ilyen korban kiemelkedő, brazilként pedig ügyesen kezeli a labdát is, valamint rendkívül gyors labdával és anélkül is. Lehet túl korai igazolás lenne, talán még fejlődhetne az Ajaxban, de mindenképpen érdemes megjegyezni ezt a nem túl ismert nevet: David Neres.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”David Neres” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


9 | Kasper Dolberg ??

Idén ugyan nem túl kiemelkedőek statisztikái, de Kasper Dolberg már klub- és válogatott szinten is bizonyított. A Silkeborgban nevelkedett, innen igazolta le az Ajax híres tehetségkutató csoportja 2015-ben. A 20 esztendős dán esélyes, hogy jövőre képviselje hazáját a világbajnokságon, most viszont klubcsapatában fejlődne tovább Klaas-Jan Huntelaar tanításában. 67 ajaxos meccsén 29 gólt rúgott, idén ebből hatot jegyezhet tizenkilenc találkozón. Legnagyobb előnyei közé tartozik a kíméletlen befejezés, az agressziója, valamint gyorsasága, fürgesége és ügyes fejelési képessége. Bevethető a két szélen is az utóbb említettek miatt, de túlnyomó többségben középcsatárt, vagy támadó éket játszik. Nagy erősítés lehetne Robert Lewandowski mögé, akár beugrónak, de ügyesen kell cselekednie a bajoroknak, ha le akarják igazolni, hiszen ahány nagycsapat van a világon, mindegyik a játékjogára pályázik.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Kasper Dolberg” class=”out”]

https://www.youtube.com/watch?v=TL3kuYsL1o8

[/toggle]
[/toggles]


10 | Justin Kluivert ??

Nem véletlen, ha ismerős a név. A legendás Patrick Kluivert fiáról van szó. A BL-győztes apuka nagy protekciót hozott a kis Justinnak, aki talán enélkül is gyorsan beilleszkedett volna az amszterdami gárdába. Ajax-nevelésként egyelőre úgy halad, mint az idősebbik Kluivert, 18 évesen már mesterhármast is szerzett az Eredivisiében, pont a hétvégén, a Roda ellen. Ez a három gólja van most idén a szezonban, összesen pedig a 62 korosztályos és felnőtt mérkőzésén 23 gólpasszt adott és 13-szor rezgette meg az ellenfél hálóját. Balszélsőként főként a sebessége a kiemelkedő, de apjától örökölte a nagyszerű cseleit is, valamint az irányérzékét. Még csak most lett felnőtt, de már alapember a hollandoknál és ha így halad, talán egyszer Bayern-mezben is láthatjuk, ha az elnökség is így vélekedik, azonban még talán túl korai lenne a transzfer.

[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Justin Kluivert” class=”out”]

[/toggle]
[/toggles]


Következő részünkben német játékosokat / Bundesliga érdekeltségű spílereket véleményezünk, természetesen olyat is, akit korábban már összeboronáltak a Bayernnel.

Sick & Enbalano

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top