43 éves koráig focizott aktívan a Bayern egykori játékosa.
23 profiként lejátszott év után Zé Roberto, a Bayern München egykori közönségkedvenc brazilja visszavonul az aktív labdarúgástól, 43 évesen akasztja szögre a csukáját. Zé a Palmeiras játékosa, hétfőn a Botafogo ellen búcsúzik a saját közönségétől, jövő héten pedig végleg az aktív focitól.
A 84-szeres válogatott játékos pályafutása csúcsán mélységi középpályásként játszott, utolsó éveiben inkább a balhátvéd poszton került bevetésre. 1998-ban a Leverkusen által került a Bundesligába, 2002-ben a Bayern 10 millióért leigazolta őt.
Az első Münchenben eltöltött fázisa négy évig tartott, majd egy dél-amerikai kitérőt követően 2007 és 2009 között visszatért a bajorokhoz, ahol összesen 248 meccsen lépett pályára (20 gól, 62 gólpassz), illetve 4-4 alkalommal lett bajnok és kupagyőztes. Ezt követően játszott a HSV-ben, Katarban, 2012-től pedig Brazíliában vezetett le magas szinten. Zé Roberto neve mellett 679 klubmérkőzést jegyezhetünk fel, és bár szezon közben távozott, részese volt a Real Madrid 97/98-as, BL-győztes keretének is, 2002-ben pedig épp a madridiak ellen bukta el a Leverkusennel a döntőt.
A rendkívül kifinomult játékstílusáról ismert középpályás a Bayern jelenlegi keretéből csak Franck Ribéry és 08/09-es szezonban debütáló 19 éves Thomas Müller oldalán lépett pályára. Akkor Klinsmann, és a szezon utolsó öt meccsére kinevezett Heynckes volt a klub edzője.
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Így néz ki 43 évesen Zé Roberto” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]
[toggles class=”yourcustomclass”]
[toggle title=”Zé Roberto megmozdulásai” class=”out”]
[/toggle]
[/toggles]