Interjúk és nyilatkozatok

Ulreich: Arra akarok koncentrálni, hogy jól helyettesítsem Manut

Sven az fcbayern.tv-nek nyilatkozva beszélt többek között a céljáról és Manu istenadta ajándékáról.

Manuel Neuer hosszútávú kiesésével Sven Ulreich lépett elő a Bayern elsőszámú kapusává, a kezdeti nehézségek után és Jupp Heynckes kinevezése óta viszont nagyon megbízhatóan véd a 190 Bundesliga meccset abszolváló hálóőr. Legutóbbi hét meccséből négyet clean sheettel, azaz kapott gól nélkül hozott le, a maradék találkozókon is csak háromszor találtak be neki – rengeteg alkalommal bizonyította képességeit, sőt, a Celtic ellen egy fontos gólt is előkészített. Rövid időn belül a csapat egyik közönségkedvencévé lépett elő.

Az Fcbayern.tv-nek adott nyilatkozatából szemezgettünk:

Már a szezon előtt is az volt a célunk, hogy a nemzeti sorozatokat mindenképp megnyerjük. A nemzetközi címhez természetesen valamennyi szerencse is szükségeltetik. A Bajnokok Ligájában már mindenképp ott vagyunk a legjobb tizenhat között, raádásul ha huzamosabb ideig mindenki egészséges lesz, lehetségessé válik még pár dolog az idén számunkra.

Hogy hogy akarja kivenni a részét ebből? Íme a válasz:

Most arra akarok koncentrálni, hogy Manut jól helyettesítsem, a csapat segítségére legyek és jó mérkőzéseket játsszak, mindezt annak az érdekében, hogy ha ő visszatér, akkor jó pozícióban legyünk és lehetőleg minden sorozatban képviseltessük magunkat.

Sven távozása már a nyáron is napirenden volt, végül komolyabb könyöksérülése után és a klub kapusproblémái miatt maradt a Bayernnél. Szerződése nyáron jár le, jelenlegi formáját elnézve nem valószínűtlen, hogy egy olyan minőséget képviselő klubtól kap megkeresést, ahol Neuer árnyékából kilépve állandó játéklehetőséghez juthat. Persze a további maradáshoz való kiskaput is nyitva hagyva nyilatkozott a témáról:

Még nem igazán gondolkodtam ezen, fél évig szerződés köt ide. Valamikor biztosan sor kerül a megbeszélésekre.

Ulreich a Wolfsburg elleni 2-2-es döntetlen során komoly kapushibát vétve hívta fel magára a közvélemény figyelmét, Arnold szabadrúgását nézte be csúnyán – ez volt Carlo Ancelotti utolsó bajnokija a Bayern padján. Visszagondolva így nyilatkozott a hibáról:

Főleg kapusként vét az ember könnyed hibákat. Ezt túl kell élni, de természetesen elemeznie is kell a dolgot és a lehető leggyorsabban túl is kell tennie magát rajta az embernek.

Ulreich a Dortmund elleni Szuperkupa döntő és a Leipzig elleni kupameccs szétlövései után joggal érdemelte ki magának a „Tizenegyesölő” becenevet, a BVB elleni 3-1-re megnyert bajnokin is meghatározó játékosa volt csapatának, Jupp Heynckes is kimondta: „Sven Ulreich tartott minket a meccsben.” Sven korábban szerényen és kissé önbizalomhiányosan nyilatkozott, a pályán való mozgása is ezt támasztotta alá. Az elmúlt meccseken viszont aktívan részt vett a Bayern játékában és bátran, villámgyorsan ugratta ki társait a mihamarabbi kontratámadás érdekében. Jupp egyik első alanya volt Ulreich a személyes beszélgetések során, a német kapus azóta sokkal magabiztosabban viselkedik a pályán és azon kívül is.

Ulle 19 évesen debütált a Stuttgart proficsapatában, a liga egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. 2015-ben Neuer mögé a Bayernbe igazolt. Ezt a lépést sokan nem értették, de utólag sem bánt meg semmit a szimpatikus úriember.

Abban a pillanatban számomra ez volt a megfelelő lépés. Más utat akartam járni, majd jött a Bayern ajánlata. A Bayern nem igazol olyan hálóőrt, aki nem konyít a dologhoz vagy Manu beugrójaként nem elég jó. Ezért is volt óriási megtiszteltetés, hogy aláírhattam ide.

Kiváló formája ellenére tehát maximális tiszteletben tartja a Bayern egyesét, akit szerinte isteni adottságokkal áldotta meg a teremtő.

Ha valaki egy ilyen világklasszis kapussal tréningezik együtt, elles pár dolgot. De az ember nem másolhat mindent, mert sok istenadta adottság van, amelyet Manu kapott ajándékba. Neki megvan az az adottsága, hogy a ksérletek előtt gyorsan felismeri, hova érkezik a labda. Ez egy hatalmas adottság.



https://www.youtube.com/watch?v=8gaaoWO4HCg

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top