Interjú és nyilatkozat

Kimmich: Fontos, hogy újra felérjünk a szintünkre

A Bayern jobbhátvédje az Abendzeitungnak nyilatkozott.

? A Bayernnél lévő optimizmusról: A dolgok természetesen megváltoznak, ha az embernek új edzője lesz. Már érződik a hangulaton, hogy mindenki változtatni szeretne, hogy újra sikerszériában szeretnénk lenni. Sok tűz volt az edzésben, mindenki padlógázt adott. De mindannyiunk elvárásának is annak kell lennie, hogy ez minden nap így legyen.

? A célokról: Nekünk játékosoknak fontos, hogy újra felérjünk a szintünkre, gondolok itt a fizikai és mentális állapotra, a taktikai felkészültségre. Fontos, hogy 100 százalékon legyünk és csapatként ismételten jobban működjünk. Ezt mindenkinek saját magával kell kezdenie. Kevés játékos mondhatja el, hogy topszinten van és elérte a korlátjait. Rengeteg kvalitással bírunk. Ha mindenkinek sikerül elérnie a legmagasabb szintjét, akkor újra csapatként fogunk funkcionálni. Az edzőnek ebben is kell segítenie.

? Az állandó kezdőtagságáról: Kétségtelen, hogy az első meccseket végigjátszottam és egy percet sem szalasztottam el. Megvan az állandó kezdőtagságom és természetesen meg is akarom tartani azt. Másik oldalról, Heynckes egy újabb világszínvonalú edző aki 22 éves koromban irányít engem. Fiatalként számomra csak jó, különböző edzőktől tanulni. Mindig megvan az esély, hogy valami újat tanuljak.

? A Heynckesszel való megbeszéléseiről: A pályán odajött már hozzám párszor és mondott dolgokat, megmutatta, esetleg hogyan fejlődhetek még. Pár apróságról volt szó, de végsősorban ezek is fontosak.

? A hierarchiában betöltött helyéről: Nem célom azt mondani, hogy “Most azonnal másznom kell a ranglétrán”. Azt hiszem, hogy az ember a csapatban és a klubon belül is megkapja az elismerését, ha jó teljesítményt nyújt. Ez az, amit tudok befolyásolni. Hiszem, ha az ember folyamatos jó teljesítmény nyújt, automatikusan előrelép ebben a hierarchiában.

? A válogatottbeli kapitányi szerepéről: Azerbajdzsán ellen először egyáltalán nem vettem észre, hogy Thomas lemegy a pályáról, kissé meglepődtem. Ez egy óriási momemtum volt számomra, bár a Konföderációs kupán kétszer már viselhettem a kapitányi szalagot. Természetesen már az büszkévé tesz, hogy játszhatok a nemzeti csapatban, főleg ha kapitány is lehetek. Azt nem mondhatom, hogy egy gyermekkori álmom vált valóra, gyerekként nem gondolkoztam ennyire a távolba, a célom az volt, hogy valamikor válogatott legyek.

? A Bayernnél lévő kapitányi szerepéről: Az ifiben voltam 1-2-szer kapitány, ez egy szép kis szerepkör. Ez azt jelenti, hogy az embernek magas tekintélye van az edzőnél, a klubban. Ez olyasvalami, amelybe a folyamatosan nyújott jó teljesítménnyel kell belenőni. De ahhoz, hogy eltudjam mondani a véleményemet, nincs szükségem a kezemen lévő szalagra.

? A Jupptól elvárt impulzusokról: 22 évesen még nem ért véget az ember fejlődése, még nagyon sok dologban javulhat. Természetesen játékosként is erre számítunk: új edzőtől újat tanulni, aki olyan új dolgot tud mutatni, amelyet még nem láttunk és ezáltal komplett játékosokká fejlődhetünk.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top