A válogatott szünet után több játékosunk a világbajnokságra való kijutást ünnepelte (pl.: a németekkel Müller, Boateng, Hummels és Kimmich, valamint a spanyolokkal Martínez és Thiago), de mások sajnos lemaradtak a közelgő világeseményről, mint Alaba és a visszavonuló Vidal és Robben. Ami azonban majdnem mindenkit boldoggá tett, az az, hogy Jupp Heynckes harmadik visszatérése utáni első meccsén irányíthatott. Az ellenfél a nyáron a nagy sztárjait elvesztő Freiburg volt, amely a 15. helyen állt a mérkőzés előtt.
| A mérkőzésről:
Az összeállítás nem tartogatott nagy meglepetéseket, Ulreich előtt a védelemben Alaba, Hummels, Boateng és Kimmich kezdett, a középpályán Javi Martínez és Thiago kapott szerepet (előbbi tehát újra a hatos poszton irányított), a támadások kimenetele pedig a Coman-Müller-Robben-Lewandowksi négyestől függött.
Sokat nem kellett várni az első találatra, minden bajor szurkoló ünnepelhetett már a hetedik percben. Egy Freiburg által eladott labda után Alaba vágta be balról, Julian Schuster pedig Thomas Müllerrel összerúgva segítette be a labdát a gólvonalon túlra. Előbbi Andreas Gielchen után 26 évvel talált be kétszer egymást két követő találkozón a saját hálójába. 1-0!
Főképp a középpálya remekelt ezután, Thiago játszott nagy kedvvel, de megemlíthető a balszél is, hiszen Alaba és Coman összjátéka is tapsot érdemelt. Utóbbi szezonbeli teljesítménye alatt is érett a gól, amely most érkezett is: a 42. percben Robben lövése után még védett Schwolow, de a kipattanó a francia fejére jött tökéletesen, aki csukafejessel küldte a hálóba a labdát. A szélső az 50. Bundesliga meccsét játszotta, amelyen ez volt a hetedik gólja. 2-0!
Frank Willenborg négy perccel ezután fújta le az első játékrészt, amelyben egyértelműen a Bayern dominált és megérdemelten vezetett két találattal.
A félidőben aztán nem történt változás, ugyanaz a huszonkét focista futott ki a pályára, aki végigjátszotta az első negyvenöt percet. A 62. percben videobíróval változtatta a játékvezető a döntését. Joshua Kimmich esett el a tizenhatoson belül, Robert Lewandowski pedig már állt is rúgni a tizenegyest, de Willenborg szögletet ítélt. A szöglet utáni kavarodás után azonban egy kipattanót Thiago vállalt el, aki 18-ról lőtt át a védelmen és nem hibázott. 3-0!
A 70. minutumban Sebastian Rudy érkezett a lesérülő Javi Martínez helyére, aki a vállát fájlalta. A 75. percben aztán már gálára állt a Bayern, miután Müller passza után Robert Lewandowski talált be, aki a kilencediket lőtte a bajnokságban. 4-0!
Nem sokkal később le is jött az asszisztáló német, Tolisso pedig beszállt a meccsbe. Müller egyébként a mérkőzésen átlagosnak mondható teljesítményt nyújtott, nem is igazán passzolt jól, viszont a gól okosan látta meg a lengyelt. Az utolsó pályát elhagyó pedig Jerome Boateng volt, aki tíz percre adta át helyét Niklas Sülének. Hogy ne legyen a vége untató, még azért Kimmich is betalált (nem is akárhogyan), aki a meccse embere, Kingsley Coman passzából kapott. 5-0!
A gól után lefújta a meccset a bíró, ami azt jelentette, hogy a teljes figyelem a hétközi BL-fordulóra állt, szerdán ugyanis a Celticet fogadja a bajor gárda!