Bundesliga

Újabb döntetlen Berlinben

A második félidőben hét perc alatt három gólt is láthattunk, a vége sajnos pontosztozkodás lett.


A Paris Saint-Germain elleni szégyenteljes Bajnokok Ligája szereplés után ismét a német labdarúgó-bajnokság porondján mutathatta meg képességeit az Bayern München együttese. Ancelotti távozása, majd Willy Sagnol gyors (és ideiglenes) kinevezése kicsit feldobhatta a csapatot, hiszen köztudott volt, hogy pár játékos nem igazán volt jóban az olasz szakvezetővel. A Hertha volt az ellenfél, amellyel legutóbb február 17-én csapott össze ugyanitt, az Olympiastadionban a müncheni gárda. Nézzük, hogy mire mentek a bajorok Dárdai Pál együttese ellen…


| A mérkőzésről:

A kezdő tizenegy több változást is tartogatott. Willy Sagnolnál is első számú kapus lett Sven Ulreich, még akkor is, ha a német hálóőrnek nem igazán megy Neuer helyettesítése. A balhátvéd posztján David Alaba kezdett, míg a jobboldali megfelelője a szezon alapembere, Joshua Kimmich volt. Középen a Boateng-Hummels páros végre összeállt, miután szerdán Süle és Martínez kezdett és kapott be három gólt. Azt hinnénk, hogy az utóbb említett spanyol védő kimaradt a felállásból, de a múltkori meccsen 45 percet játszó Tolisso mellett a védekező-középpályán helyezkedett el. Előttük a Ribéry-Müller-Robben tripla segítette Robert Lewandowskit a támadásokban.

Az első néhány perc rögtön bajor letámadásokat hozott, majd egy előreívelést követően a 10. minutumban megszerezte a vezetést a Bayern. Jerome Boateng passzolta Mats Hummels fejére a labdát, akinek ez volt az ötödik gólja piros mezben, valamint a 21. találata a Bundesligában! 1-0!



Nem sokkal ezután a bíró, Harm Osmers büntetőt ítélt a hazai csapat javára. Vladimir Darida esett el a tizenhatos vonalánál Martínez mellett. Kiderült, hogy az őt látszólag felvágó spanyol nem volt szabálytalan, miután a fiatal játékvezető videobírót alkalmazott, majd egy több, mint másfél perces elemzés után visszavonta ítéletét és kifelé járó szabadrúgással folytatódott a játék.


Osmers játékvezető figyeli több szögből az általa faultnak tartott esetet | Forrás: twitter.com/FCBayernEN


A 33. percben aztán hatalmas helyzetbe került a Hertha. Salomon Kalou szépen cselezte be magát a védők mögé, majd jobbal lőtt, de Sven Ulreich védett, méghozzá nem is akárhogyan. A hazai támadás végén induló kontra pedig Lewandowskit hozta helyzetbe, akinek labdáját Niklas Stark, a berliniek középhátvédje rúgott ki a gólvonalról. A félidő végéig egy kellemesen folyó összecsapást láthattunk sok Bayern-passzal és a Hertha teljes csapatának védekezésével.


A hazaiak kapusa, Rune Jarstein mutat be egy bravúrt az első félidő végén | Forrás: twitter.com/FCBayernEN


A második játékrész jól kezdődött, hiszen ahogy Osmers belefújt a sípjába, pár perccel később már újabb gólnak örülhettünk, méghozzá Robert Lewandowski hozzájárulásával. A lengyel Corentin Tolisso előrerúgott labdáját vette át fejjel a hazaiak egyik középhátvédje mellett, majd rúgta be Jarstein kapujának rövidjébe! 2-0!



Pontosan egy perc telt el a középkezdés után, de újabb gólt láthattunk. Az 51. minutumban a hazai szurkolók örülhettek, miután Haraguchi otthagyva az egész Bayern-védelmet a jobb oldalra húzta a labdát, amelyet beadott, Ondrej Duda pedig egy ügyetlennek tűnő mozdulattal szépített a Hertha-nak. 2-1!



Dárdai Pál fiai öt perc alatt a teljes kétgólos hátrány ledolgozták, hiszen Salomon Kalou nem sokkal később (56′) a második gólját lőtte a kék-fehéreknek. Egy szabadrúgás után Rekik kezezésgyanús levételéből helyezte be a kapuba a labdát az elefántcsontparti, amivel tehát döntetlen lett az állás. 2-2!



Cserék jöttek: előbb Thiago Alcantara érkezett Arjen Robben helyére, majd Kingsley Coman is beállt. Ő a rosszul lépő és sérülést szenvedő Franck Ribéryt váltotta a 62 percben. Az ez utáni pillanatok nem a fociról szóltak. Több szabálytalanság és idegesség jellemezte a játékot mindkét oldalon, amely odáig fajult, hogy egy bedobási ítélet miatt Joshua Kimmich dührohamot kapott és a Thomas Müllerrel való reklamálás után sárgát jegyeztek fel neki.


Francia szélsőnk, Franck Ribéry fekszik a földön egy szerencsétlen labdaátvétel után | Forrás: twitter.com/FCBayernEN


A 79. percben Willy Sagnol utolsó cseréjét is felhasználta. Lehozta Jerome Boatenget, akit Niklas Süle váltott. A lesétáló német középhátvéd ha lehet ilyet mondani, a Bayern egyik legjobbja volt, gólpasszt is jegyzett. További gólt már nem hozott az összecsapás, újabb értékes pontokat veszítettünk el, valamint nagyobb hátrányba is kerültünk a Dortmundhoz képest. Reméljük, hogy a két hét múlva lejátszandó Freiburg elleni mérkőzés több szerencsét hoz.

| A mérkőzés hosszú összefoglalója:

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top