Egyéb

Telekom-kupa győztes a Bayern München!

A kiírásban szerepet kaptak az új igazolások is.

A Bayern München története negyedik Telekom-kupáját nyerte meg, miután a döntőben 2-0 arányban legyőzte a Werder Bremen csapatát. Na de haladjunk időrendben…


Elődöntő a Hoffenheim ellen

A negyvenöt perces mérkőzés 16 órakor kezdődött az Allianz Arenában. A kapuban Starke védett, hiszen Neuer és Ulreich még mindig sérültek voltak. A német előtt a következő felállás rajzolódott ki: Rafinha, Martínez, Hummels, Bernat – Tolisso, Thiago – Coman, Müller, Ribéry – Lewandowski. Magyar vonatkozásként Szalai kezdett egyébként Julian Nagelsmann csapatában. A bajorok folyamatos nyomás alatt tartották ellenfelüket, még akkor is, ha már a 6. percben megnyertük a mérkőzést Lewandowski szép góljával.



A döntő a Werder Bremen ellen

Ezután már a fináléban gálajátékot láthattunk. Hiába volt csak két gól, a Bayern magabiztosan hangolódott az ázsiai kalandjára. A Bréma ellen már kezdett Früchtl, a cserekapus, valamint szerepet kapott még Felix Götze, Milos Pantovic és Evina. De mellettük a legnagyobb ovációt mégis James kapta, hiszen ő is bemutatkozhatott a Bayern mezében. A vége tehát Müller és Bernat góljaival 2-0 lett, vár ránk Kína és Szingapúr!



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top