A Bayern Kölnbe látogatott el, ahol egy sima, háromgólos győzelmet ért el.
A mérkőzés összegzése:
A Bayern a Hamburg eltiporlása után vendégként szállt szembe a Kölnnel. Az Arsenal elleni visszavágó előtt sejthető volt, hogy Ancelotti pihentet pár játékost. Hummels kiült a padra, helyette Alaba kezdett, akinek a helyére a nemrég szülinapos Bernat került be. Kezdett Coman és Costa is úgy, hogy a padon ott volt Robben és Ribéry is. Valamint újra kezdett Müller és Lewandowski is együtt. A mérkőzés első tizenöt percében inkább a Köln akarata érvényesült. A kecskék eljutottak addig, hogy Osako fejesénél Neuer megmutassa, hogy mégiscsak ő a világ legjobb hálóőre. A kapusunk akkorát védett, hogy valamelyik szezon végi védésranglistán még visszalátjuk. Aztán visszaállt a rend: a Bayern visszajött a meccsbe és be is rámolt egy gólt. Martínez a 25. percben talált be, ő lett a 17. játékos, aki gólt lőtt idén a csapatban, valamint az az Arturo Vidal adta neki az assistot, aki ötvenedik Bayern meccsét játszotta a Bundesligában. A félideig még pár eseményt lehetett említeni, ezek természetesen ott lesznek a lap alján lévő összefogalóban. A második játékrész elején rögtön jött a második gól, a szerdán szülinapos Bernat lőtte. Sajnos percekkel később lesérült Costa, őt Ribery váltotta, majd később (nem sérülés miatt) feljött a pályára Kimmich is, ő a chilei assistmestert váltotta. A meccs végén pedig Ribery lőtt még egy gólt, ezzel pedig bebiztosította a győzelmet. Thiago és Bernat lettek a meccs legjobbjai, a balhátvéd adta a franciának a gólpasszt!
A mérkőzés góljai:
– Javi Martínez (25′) 1-0
– Juan Bernat (47′) 2-0
– Franck Ribéry (90′)3-0