Ákos kolléga ezúttal Berlinbe követte a csapatot, és mint az alábbi beszámolójából majd kiderül, nemcsak a pályán volt mozgalmas az élet.
„Végre sikerült eljutnom Berlinbe bajnoki meccsre is. Egészen más, mint a kupadöntő, mert itt az egész város ellened van (legalább is a Herthás része 🙂 ). Bár ez nem teljesen igaz, mert Kelet-Németországban nagyon erős a Bayern szurkolói bázisa, és közülük nagyon sokan váltottak jegyet a meccsre.
A város nagyon laza, sokkal lazább, mint München, rengeteg éjjel-nappali bolt, kocsma és szórakozóhely van. Furcsa, hogy a kocsmákban megengedett a dohányzás, így nem ritka, hogy vágni lehet a füstöt. Nincs ez másként a Westend-Klause nevű tradicionális Hertha-kocsmában sem, amely a stadion közelében található, amely bár a helyi szurkolók gyülekezőhelye, de nem életveszélyes az ellenfél szurkolói számára sem.
Kíváncsi voltam a mostani hangulatra, hiszen előző alkalommal, a Dortmund elleni kupadöntő során (amelyen fanklubunk és stábunk négy fővel is képviseltette magát) ugye nem a helyiek ellenfeleként érkeztünk. A meccs előtt nagy is volt a harmónia a Herthás és a Bayernes tábor között, pedig ezúttal a Münchenben megismert Martin nélkül érkeztem a helyi fanklubomból pár ismerőssel, ő csak később csatlakozott.
A program ezúttal is beszélgetés-ivászat, majd átvonulás a stadionba volt. Útközben megálló a már múlt alkalommal megismert currywurst-standnál, végül elindultunk a vendégszektor felé.
Nagy volt a tömeg, de szerencsére nem egzecíroztattak túl sokat, és a bejutás sem volt olyan extrém, mint pl. az Atletico, vagy a Juve stadionjába, ahol direkt utaztak a Bayern fanokra. A vendégszektor nagyon kellemes a Bundesliga többi stadionjához képest, nem álltunk úgy, mint a heringek, hanem szépen szellősen, csak hát a pálya volt jó messze, de annyi baj legyen…
https://www.youtube.com/watch?v=a40DnNQl-8s
A meccs hozta, amit vártam, a Bayern a szerdai Arsenal- döngölés után öreguras focit mutatott, a Hertha-hívek lelkesen szurkoltak, a Bayen-tábor aktívabb része is adta neki az ívet. Amikor az egész Ostkurve szögletzászlótól szögletzászlóig ütemesen ugrál, az azért nem semmi élmény. A második félidő aztán hozta a drámát, ami felejthetetlenné tette az amúgy nem egy highlight-nak számító meccset. Amikor Palikéknak az időhúzáson kívül már nem sok maradt a tarsolyában, és csoportos fetrengést mutattak be a pályán, a Bayern tábornál elszakadt a cérna, és nem kevés szurkoló mutatta a középső ujját a fővárosiaknak, amit Ancelotti mester is sikeresen ellesett tőlünk.
Amikor aztán a 96. percben végre bepofoztuk a lasztit, az egész maratoni kapu környéke egy ünneplő masszává vált, spriccelt mindenhol a sör, az emberek úgy ünnepeltek egy döntetlent egy Bundesliga középcsapatnál, mint egy BL-győzőmet. Hihetetlen volt. A stadionból kifele is a folyosón mindenki énekelt, ilyet már régóta nem láttam. Talán utoljára a Juve elleni negyeddöntő után.
A Hertha kocsmába vezető visszaút már nem volt ennyire felemelő, a Hertha szurkolói valahogy nem osztoztak az örömünkben, sőt inkább hangos tirádákkal és sörösüvegek dobálásával fejezték ki intenzív nemtetszésüket. Úgy döntöttünk, nem próbáljuk meggyőzni őket arról, hogy nagyon nincs igazuk, hanem inkább a rugalmas elszakadás taktikáját választottuk.
A Klauséban aztán az eddigi barátaink is valahogy elpártoltak tőlünk, és a „büszkék lehettek magatokra” kifejezéssel illettek minket. Rögtön rájöttem, hogy ezt nem dicséretnek szánták. A kezdeti ellenségeskedés azonban a beszélgetések során valamit enyhült, sőt, majdnem helyreállt a világ rendje is. Mi sem osztottuk persze az észt, hanem próbáltuk deeszkalálni a fokozott hangulatot, ami nagyjából sikerült is. Meghallgattuk a himnuszukat, ami amúgy egy nagyon fülbemászó dallam az „I am sailing” dallamára, megtapsoltuk őket, és azért a szívünk mélyén kicsit sajnáltuk is, hogy így alakult.
Ja, nem.”
https://www.youtube.com/watch?v=B3tvOZRMKHY
Ákos
