Bajnokok Ligája

Pep: Ez mindkét csapat számára egy döntő

Guardiola a Juventus elleni müncheni visszavágót megelőzően tartott sajtótájékoztatót.

A Bayernnél lévő nyomásról: Ismerem az itteni szerepemet és a nyomást. Így volt ez az első nap és ma is. Mindig ugyanaz. Ha nyerünk, mindenki elégedett, ha nem, akkor nem.

Az első meccs eredményéről: Természetesen szívesen fogadtam volna egy 5:0-át. De ez nem volt lehetséges, tehát el kell fogadnunk az eredményt. Nagy párharc lesz, mindkét csapat számára egy döntő.

Arjen Robben hiányáról a záróedzésen: Nem tudom, hogy holnap játszhat-e. Remélem, de nem tudom. A hó miatt nem tudtunk sokat edzeni. A végén egy kicsit veszélyes volt.

Az ellenfél hiányzóiról: Ez a csapat maradt a Juventus, a hiányzóik ellenére veszélyesek lesznek. A Juve maradt ugyanaz az erős csapat. Ismerem a mentalitásukat. Ezzel a mentalitással ezermillió címet nyertek.

Arturo Vidal jelentőségéről: Arturo a tapasztalatával egy fontos játékos. A Darmstadt és a Juventus ellen jó teljesítményt mutatott. Időközben egyre jobban ismeri a játékstílusunkat és a csapattársait. Kezdetben nem volt egyszerű neki, de mostanra jobb a helyzet, egy egészen fontos játékosunkká vált.





Egy lehetséges kiesésről: Ha kikapunk, természetesen nehezek lesznek az első napok. Tovább akarunk menni. Nem csak támadnunk kell, hanem jól is védekeznünk. Egyszerűen ki kell használnunk a mi erősségeinket és az ő gyengeségeiket. Biztosan nehéz lesz, de megpróbálunk továbbjutni.

A játékosokkal való közlésről, hogy nem lépnek pályára: Szeretem a foglalkozásom, de ezt a helyzetet utálom. Nagy tiszteletem a futballisták felé. Egyszerűbb, ha egy játékos egoistább – akkor könnyebb. De itt Münchenben a csapat nagy összhangban van, ezért ez különösen nehéz.

Serdar Tasci szerepéről: Serdar egy kedvezőtlen helyzetben érkezett hozzánk. Amikor még Badstuber is megsérült, úgy döntöttünk, hogy egyel több játékosunk lesz. Akkor Kimmich még nem volt betervezve ebbe a pozícióba. Egyszerűen türelmesnek kell lennie és szoknia kell a rendszerünket. Még van 1-2 hónapunk játszani.

Buffonról: Nagyon csodálom őt. Nagy megtiszteltetés találkozni vele és a világ legnagyszerűbb sportolóival egyaránt. Remélem, hogy még sokáig játszhat, de azt is, hogy holnap sok gólt ajándékozhatunk neki.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top