Az olasz és a német rekordbajnok a BL nyolcaddöntőjében találkozik.
76 nappal a Dinamo Zagreb elleni csoportmérkőzést követően a Bayern München számára is folytatódnak a királykategória küzdelmei, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján a tavalyi döntős Juventus otthonában kell bizonyítania a klub történelmének legjobb csoportkörét produkáló bajoroknak. Pikáns mérkőzés elé néz az ex-csapata ellen pályára lépő Mandzukic, Vidal és a kölcsönben szereplő Coman, ahol a Bayern célja egy olyan eredmény elérése lesz, amellyel a müncheni visszavágón már a negyeddöntő kapujában érezhetné magát az együttes. Pep Guardiola a hétfői sajtótájékoztatón többek között azt is elmondta, hogy nehéz feladat előtt állnak, a védelem hiányossága miatt gólokat akarnak szerezni. A 100. BL meccse elé néző Philipp Lahm és a holland Arjen Robben is kihangsúlyozták a Juventus kiemelkedő szériáját, de a Bayern csapatkapitánya hozzátette, ez a kiváló forma egyelőre csak a bajnokságra érvényes – ahol egyébként a Bayern München is remekel.
Az olasz rekordbajnok 16 tétmérkőzés óta veretlen hazai pályán, ebből a legutóbbi 11 találkozóját egyaránt megnyerte Allegri csapata. Kiemelkedő mutató a torinóiak részéről a 17 hazai tétmeccs során bekapott csupán 6 gól, amelynek mindegyikét a bajnokságban kapta Buffon, azaz a csoportkörben a Sevilla, a Gladbach és a Manchester City ellen is sikerült lenullázni a találkozót. Védekezőleg kiváló, támadóögyileg viszont nem annyira hatékony a Juventus – legalábbis ami a gólszerzést illeti. A három hazai csoportmeccsen 3 gólt, a 12 saját közönség előtt lejátszott bajnokin 19 gólt, míg a 2 kupameccsen 7 találatot szerzett az „Öreg Hölgy” becenévre hallgató együttes. Más kérdés, hogy a kevés gólt kiválóan osztja el a Juventus, így sok esetben 1-1 találat is elég a három pont megszerzéséhez. Minden sorozatot és helyszínt figyelembe véve a 16 gólos Dybala a házi gólkirály, őt 9 góllal Mandzukic, 7-7 góllal Zaza és Morata követi, de a 6 góllal rendelkező Pogba is veszélyes lehet Neuer kapujára.
Nehéz feladat vár a Bayern Münchenre, amely az idei szezonban összesen négy alkalommal veszített pontot, mindannyiszor idegenben. A Frankfurt és a Leverkusen elleni iksz mellett fájó pont az Arsenal és a Mönchengladbach elleni vereség, mindkét meccsen két góllal kapott ki a csapat – más kérdés, hogy az angolokat 5-1-re sikerült lemosni a hazai visszavágón. Ami a BL szereplést illeti, a londoni vereségen kívül egy Olympiakos elleni 3-0-ás és egy Dinamo Zagreb elleni 2-0-ás sikert könyvelhetett el a klub. A gólfelelősöket illetően a Bayern 32 tétmeccsén 32 gólt szerző – ebből 7-et a BL-ben jegyző Robert Lewandowskira és a szintén 32 meccsen 24 gólt, ebből 5-öt a BL-ben lövő Müllerre hárulhat a legnagyobb felelősség, de Costában, Robbenben, Comanban vagy akár Ribéryben és Götzében is ott lehet a gól. A védelmet illetően a Bayern – a kevés kapott gól ellenére – középhátvéd problémákkal küzd, ugyanis Boateng, Badstuber és Martínez sem bevethető, de a több hetet kihagyó, azóta pályára még nem lépő Benatia és a hónapok óta alig több mint egy félidőt teljesítő Tasci sem jelentenek életbiztosítást. Az eddigi legnehezebb feladat várhat a vélhetően Kimmich – Alaba kettőssel felálló alakzatra.
Személyi helyzet:
Az elmúlt időszakban a Juventus és a Bayern is számtalan sérüléssel bajlódott, végül mindkét csapatnál tértek vissza játékosok. Ami a hazaiak helyzetét illeti, Caceres egyik meccsen se, Chiellini és Alex Sandro pedig az odavágón nem léphet biztosan pályára. A január 27-én utoljára pályára lépő Mandzukic, valamint Khedira ott lesz a keretben, játékuk egyelőre még kérdéses. A Bayernben Boateng és Badstuber mindkét meccset, Martínez az elsőt, de valószínűleg a visszavágót is biztosan kihagyja. Jó hír a müncheniek számára, hogy rajtuk kívül nincs sérült játékos, fizikai állapotától függően a frissen visszatért Benatia, Tasci, Ribéry és Götze is kaphat több-kevesebb lehetőséget.
Veszélyeztetettek:
Következő sárga lapja esetén Stefano Sturaronak kellene kihagynia a müncheni visszavágót. A Bayern oldalán csak az a Boateng a veszélyeztetett, aki sérülése miatt maximum csak a döntőben léphetne pályára.
Közös múlt:
Összesen: 8 meccs, 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség | 11:6-os gólarány a Bayern javára
Torinóban a BL-ben: 4 meccs, 2 győzelem, 2 vereség | 8:4-os gólarány a Bayern javára
A Juventus és a Bayern eddig mindannyiszor a BL-ben mérkőztek meg egymással, háromszor a csoportkörben, egyszer pedig a kieséses szakaszban. Legutóbbi találkozásukkor, a 2013-mas BL negyeddöntőben a Bayern kettős győzelemmel jutott tovább (2-0, 2-0), majd nyerte el a végső címet is. Ezt megelőzően a klub számára szintén emlékezetes 2009/10-es BL csoportkörben sorsolták össze a csapatokat, a Bayern egy hazai 0-0-át követően Torinóban 1-0-ás vesztésről felállva győzött 4-1-re és jutott tovább a Bordeaux mögött a csoportból. A kiírás végén a Bayern bejutott a madridi BL döntőbe, ahol végül 2-0-ra kapott ki az Intertől.
Érdekességek, statisztikák:
- A Juventus 16 mérkőzés óta veretlen hazai pályán az UEFA versenysorozatokban, legutóbb épp a Bayern győzte le idegenben az „Öreg hölgyet”.
- A Juventus a 2004/2005-ös szezon óta lejátszott 45 hazai európai kupameccsén csak két alkalommal kapott ki. Mindkétszer a Bayern ellen.
- A Juventus az idei csoportkörben már mérkőzőzött német csapat ellen: hazai pályán 0-0-ás döntetlent, idegenben pedig 1-1-es ikszet tudtak elérni a Mönchengladbach ellen.
- A Juventus német csapatok elleni hazai mérlege: 14 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség.
- A legutóbbi 21 meccsén csak egyszer kapott ki a Juventus, a Sevilla elleni hatodik játéknapon (1-0).
- Khedira még nem volt vesztes csapat tagja, mióta a Juventushoz szerződött (14 győzelem, 2 döntetlen).
- Mandzukic játéka kérdéses, január 27-én lépett utoljára pályára.
- A Bayern a legutóbbi olaszországi látogatása során a klub történelmének legmagasabb arányú győzelmét aratta az AS Roma ellen (1:7).
- A Bayern idegenbeli mérlege az olasz csapatok ellen: 7 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség. A kieséses szakaszban: 4 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség.
- Lewandowski a Bayern 2016-ban szerzett 10 góljából 8-at vállalt. Rajta kívül Thiago és Müller voltak még 1-1 alkalommal eredményesek.
- Vidal, Coman és Mandzukic is egykori klubjaik ellen léphetnek pályára, előbbi két játékos nyáron érkezett Torinóból a Bayernbe.
- A 2009-es, 1-4-es Bayern győzelemre végződő találkozón a Juvéból Buffon és Marchisio lépett pályára, míg a Bayernben Lahm, Badstuber és Müller mellett a csereként beállt Robben kapott lehetőséget.
- A legutóbbi két Juventus elleni idegenbeli meccset a Bayern nyerte. Legutóbb 2005-ben tudtak győzni a „Zebrák” 2-1-re, Trezeguet kétszer, Deisler egyszer talált be.
- A Bajnokok Ligájában a Bayernnek van az eddigi legjobb mérkőzésenkénti gólaránya, 3.17-szer találtak be meccsenként.
- A Bayern az idei BL kiírásban eddig átlagosan 71 százalékban birtokolta labdát, többet, mint bármely más csapat.
- Az idei BL-szezonban a Bayern passzolt a legpontosabban, az átadások 92%-a került sikeresen csapattárshoz.
- Többekkel együtt Kingsley Coman is négy gólpasszt osztott ki, ennél többször senki nem adott gólt érő átadást.
- Philipp Lahm a 100. BL mérkőzésére készül, a német rekordtartó Oliver Kahn 103 pályára lépéssel.
- Lahm az eddigi 99 BL meccsén nem szerzett gólt, a mezőnyjátékosok közül csak Nestának van ilyen mutatója. Ha a Juve ellen sem lő gólt a Bayern balbekkje, akkor egyedüli rekordtartó lesz ebben a kategóriában.
Előzetes kezdőcsapatok:
Buffon; Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Evra; Cuadrado, Marchisio, Khedira, Pogba; Mandžukić, Dybala
Neuer; Lahm, Kimmich, Alaba, Bernat; Alonso, Thiago; Robben, Costa; Müller, Lewandowski
Játékvezető:
A 44 éves Martin Atkinson irányítja majd a keddi Juventus-Bayern találkozót. A Bayernnek a tavalyi, 6-1-es Porto elleni negyeddöntőt, a triplázó év csoportkörében Lille-ben aratott 1-0-ás győzelmet és a 10/11-es idény csoportkörében a CFR Cluj elleni 3-2-es hazai sikert irányította. A Juventusnak szintén három meccset fújt, ebből kettőt a tavalyi kiírásban: A csoportküzdelmek során egy Olympiakos elleni 3-2-es hazai, az elődöntőben a Real Madrid ellen 2-1-es szintén hazai győzelmet illetve a 08/09-es kiírás csoportkörében egy BATE elleni idegenbeli 2-2-es mérkőzést vezényelt.
Közvetítés: Kedd 20:45 @ Sport1 élő