Bundesliga

Előzetes: FC Augsburg – FC Bayern

A Bundesliga 21. fordulójában bajor rangadó kerül megrendezésre.

A listavezető Bayern a tabellán a 14. pozíciót elfoglaló Augsburg otthonába látogat. Markus Weinzierl együttese idén hazai környezetben sem brillírozik, 10 meccsből csak 2 alkalommal hagyták el győztesen, 5-ször pedig vesztesen a pályát. Egy szinte biztos, a Bayern ellenfele nagy agresszivitással fog játszani, ugyanis ők szabálytalankodtak legtöbbször a ligában. Többek között ezt is megemlítette Guardiola a pénteki sajtótájékoztatón: „Minden az Augsburgért beszél: a kvalitásaik, a csapat, az edző, a stadion, a szurkolók, a gyep. Nehéz dolgunk lesz, sokat futnak és agresszívak.” A Bayern katalán mestere kiemelte, tiszteli az ellenfél játékosait, de sosem fél tőlük.




A Bayern az idei bajnokságban csak háromszor botlott, mindannyiszor idegenben: A Frankfurt és a Leverkusen otthonában két gólnélküli döntetlent játszott, Mönchengladbachban pedig 3-1-es vereségbe szaladt bele Pep Guardiola csapata. Korábban már előfordult, hogy Augsburgban is vesztesen hagyták el a pályát a müncheniek, akkor azonban már bajnokként tették mindezt. Tavaly év végén az Allianz Arénából is győztesen távozott a hamarosan az EL-ben, a Liverpool ellen mérkőző középcsapat, akkor szintén már tény volt a Bayern bajnoki elsősége. Egy újabb pontvesztés esetén csökkenne a Bayern előnye a Hannover ellen diadalmaskodó Dortmunddal szemben.

Személyi helyzet: 

Mario Götze egyelőre még nem térhet vissza a keretbe, Ribéry és Tasci viszont elutaztak a csapattal Augsburgba. További pozitívum, hogy Benatia szombaton ismét a csapattal edzett, így az ő visszatérése is közeli kilátásban van. Fájó veszteséget jelent viszont Holger Badstuber elvesztése, aki bokatörése miatt hónapokra vált harcképtelenné, rajta kívül Boateng és Martínez is több-kevesebb ideig nem állhatnak a klub rendelkezésre. Xabi Alonso eltiltás miatt nem játszhat az Augsburg ellen.

Közös múlt:

Összesen: 41 meccs, 27 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség | 112:50-es gólarány
A Bundesligában: 9 meccs, 7 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség | 18:5-ös gólarány
Augsburgban a Bundesligában: 4 meccs, 3 győzelem, 1 döntetlen | 8:2-es gólarány

Ősszel az Allianz Arénában egy nehézkes, 2-1-es Bayern győzelem született. Az elmúlt szezonban az augsburgi meccs 4-0-ás idegenbeli győzelemre végződött, az utolsóelőtti fordulóban pedig Münchenből szerezte meg a már bajnok otthonából a három pontot Weinzierl együttese.

Érkekességek, statisztikák:

  • Az Augsburg az Ingolstadt elleni vereséget megelőzően 7 mérkőzésig veretlen volt.
  • A Bayern a 21. forduló előtt 8 ponttal vezeti a bajnokságot. Éllovas korábban még soha nem játszott el ekkora előnyt.
  • Az Augsburg a Bayern után a Liverpoolt, a Mönchengladbachot, a Levekusent és a Dortmundot fogadja hazai pályán.
  • A két legkevesebbet futó csapat méri össze erejét. A Bayern játékosai 111,1 km-t, az Augsburgiak 111,2 km-t futnak mérkőzésenkénti átlagban.
  • Az Augsburg csatárai csak három gólt szereztek az idei szezonban. Lewandowski egyedül lőtt 19-et.
  • Joshua Kimmich Leverkusenben is a védelem közepén játszott – Az eddigi 12 pályára lépésekor a Bayern nem kapott egy gólt sem.
  • Az Augsburg kapujára a legtöbb, a Bayernére a legkevesebb kapuralövés érkezik (327 és 133).
  • Az Augsburg követte el a legtöbb szabálytalanságot, a Bayern a legkevesebbet (320 és 220).
  • A Hoffenheim 2016-ban a 9 lehetségesen megszerezhető pontból 2-t gyűjtött be.

Előzetes kezdőcsapatok:

Hitz – Stafylidis, Klavan, Hong, Verhaegh – Kohr – Caiuby, Morawek, Koo, Esswein – Bobadilla

Neuer – Alaba, Tasci, Kimmich, Rafinha – Lahm – Costa, Thiago, Müller, Robben – Lewandowski

Játékvezető: Florian Meyer

Közvetítés: Vasárnap, 17:30 @ Eurosport2

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top