Német Kupa

Előzetes: VFL Bochum – FC Bayern

A DFB-kupa negyeddöntőjében a legjobb négy közé kerülés a tét.

bochum

Sorsdöntő mérkőzés elé néz a triplázás gondolatát dédelgető Bayern München a Bochum otthonában, ugyanis szerda este a DFB-kupa legjobb négy közé jutása a tét – Pep Guardiola emiatt természetesen döntőként gondol a mérkőzésre: „A kupa az csak egy meccs, de emiatt ez egy döntő számunkra a másodosztály egyik legerősebb csapata ellen. Gólhelyzetek kialakítására van szükségünk, akkor a gólok is érkezni fognak. Nagyon megbízom a csapatomban.” – nyilatkozta az ellenféltől támadófocit, a meccstől pedig intenzitást váró mester a keddi sajtótájékoztatón.



A kezdőbe, belsővédő pozícióba várt Joshua Kimmich amellett, hogy a találkozó esélyeseként tekint csapatára, természetesen nem becsüli alá az idei kupasorozatban még gólt sem kapó, hazai pályán bizonyítani kívánó Bochumot: „Az alsóbb osztályú ellenfelekkel szemben gyakran különösen nehéz. Koncentráltan kell játszanunk, nem szabad engednünk, hogy megnehezítsék a dolgunkat.”

Nagy találkozás elé néz Hermann Gerland, a Bayern legendás segédedzője, aki aktív pályafutásának teljes egészét a bochumi csapatban töltötte el, majd a 204 élvonalbeli találkozója után először az U19-eseknél, ezután a proficsapat másodedzőjeként végül vezetőedzőként is funkcionált a VFL együttesében.

A Bochum az első fordulóban a Salmrohr otthonában győzött 5-0-ra, a második körben a Kaiserslauternt ejtették ki hazai pályán 1-0-ra, míg a nyolcaddöntőben az 1860 München elleni 0-2-es mérkőzésen biztosították be a legjobb nyolc közé kerülést. A Bayern a Nöttingen 3-1-es legyőzésével nyitott, majd a címvédő Wolfsburg 3-1-es legyőzése után a Darmstadt elleni Xabi Alonso bombával jutott a negyeddöntőbe.

Gertjan Verbeek, a Bochum edzője: Láttam pár meccset a Bayerntől. Minden edzőnek van egy terve, a Bayernnek pedig minden alkalommal válasza. A félelem egy rossz tanácsadó, gyakran pánikhoz vezet. Van egy tervünk, hogyan játszunk és a Bayern ellen és hogyan akarnak legyőzni minket.

Személyi helyzet:

A játékhiány és az agyrázkódása miatt nem sokat edző, ezáltal kevésbé jó kondíciós állapotban lévő Serdar Tasci mellett a csapatedzésekhez csak nemrég csatlakozó Ribéry és Götze sem utazott el a csapattal Bochumba. Benatia egyelőre még mindig egyéni edzésmunkát végez, Martínez és Boateng pedig rehabilitáció miatt még hetekig, hónapokig nem állhatnak Guardiola rendelkezésére. Ott lesz viszont a Leverkusen ellen kisebb rúgást kapó Vidal a Bayern keretében.

Közös múlt:

Összesen: 73 meccs, 48 győzelem, 16 döntetlen, 9 vereség | 171:77-es gólarány
A kupában: 5 meccs, 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség | 8:5-ös gólarány
Bochumban a kupában: 4 meccs, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség | 6:5-ös gólarány

A Bayern eddig négy alkalomból háromszor jutott tovább a DFB-kupában a Bochum ellen, legutóbb a 2011/2012-es kupaszezon nyolcaddöntőjében került erre sor, akkor a Bayern Kroos és Robben góljaival 2-1-re győzött a bochumi stadionban. Ez a meccs volt a két klub utolsó tétmérkőzése is. A Bochum csapata 1968-ban, a felek első kupatalálkozása során tudták egyetlen alkalommal kiejteni a bajorokat.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bochum az egyetlen csapat a kupasorozatban, amely nem kapott gólt, összesen immáron 418 perce érintetlen a hazaiak hálója.
  • A Bayern a legutóbbi 11 tétmeccsét nem veszítette el a Bochum ellen, legutóbb 2004-ben győztek a kékek 0-1-re. Azóta a müncheniek 9-szer győztek és 2 döntetlent játszottak jelenlegi ellenfelükkel.
  • A Bochum a legutóbbi hat tétmeccsét elveszítette hazai szurkolótábora előtt a Bayern ellen, összességében 38 idegenbeli meccsből 22-szer a müncheniek diadalmaskodtak.
  • A Bayern sorozatbeli kilencedik alkalommal szerepel a DFB-kupa negyeddöntőjében, szerdán a sorozatbeli hetedik elődöntőjüket is elérhetik.
  • A 17-szeres kupagyőztes Bayern legutóbb a 2008/2009-es szezonban esett ki a negyeddöntőből, akkor a Leverkusen volt a győztes fél (2:4).
  • A Bayern a legutóbbi 8 tétmérkőzésén nem tudott 2 gólnál többet szerezni.

Előzetes kezdőcsapatok:

Riemann – Celozzi, Fabian, Bastians, Perthel – Losilla, Hoogland – O. Bulut, Eisfeld, Terrazzino – Terodde

Neuer – Kimmich, Xabi Alonso, Alaba – Lahm, Rode, Thiago – Robben, T. Müller, Douglas Costa – Lewandowski

Játékvezető: Bastian Dankert

Közvetítés: Szerda 20:15 ARD (élő),  23:00 @ Sport2 (felvételről) | STREAMEK

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top