A Bayern sportigazgatója többek között Tasciról, a Benatiaval kapcsolatos pletykáról és a Vidalt ért vádakról is beszélt.
Serdar Tascit, a Bayern új kölcsönigazolását ma, azaz szerdán 14 órától mutatták volna be hivatalosan egy sajtótájékoztató keretein belül. Ez azonban a belsővédő Rodéval való találkozása utáni kisebb agyrázkódása miatt elmaradt, így ő nem, Matthias Sammer viszont tudta vállalni a megjelenést.
Tasci sérüléséről: Két vagy három napra dőlt ki, nem annyira komoly.
Az átigazolásokról: Mindig figyeltük a piacot. Észrevettük, hogy ez nehéz és hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik védőt keresnek. Volt 2-3 állandó játékos, akiről beszéltünk, de mindig nagyon passzívan kezeltük a dolgot. Viszont a végsőkig nyitva hagytuk a lehetőséget. Fel is kellett tennünk magunknak a kérdést, hogy kellően elég lesz-e a 15-16 játékos abban a ritmusban, amelyben játszunk. Ráadásul ez a dolog kontrollálhatatlan, ezért jutottunk arra a döntésre, hogy Tasci a kvalitásaival és a tapasztalatával segíthet rajtunk.
Tasciról: Ő egy tapasztalt játékos, aki mindig ugrásra készen áll, hogy egy fontos szerepkörbe belenőjön – akár a válogatottban is. Egy olyan játékos, aki egyszerűen sok kvalitást hordoz magában. 28 éves, de remélem, hogy ki akarja használni ezt a lehetőséget. A megbeszélések is jók voltak, hihetetlenül feltüzelt volt a feladatra és jelezte, hogy feltétlenül szeretné az átigazolást. A sportszakmai kinyilatkoztatásai és a jellembeli tulajdonságai is nagy benyomást keltőek.
A Bayern tényleg érdeklődött-e a berlini Brooks iránt: Ez egyszerűen nem igaz.
Arról a pletykáról, hogy a klub eladta volna-e Benatiát az AS Romának: Ez egy hazugság. Jelenleg olyan dolgokat olvasok, amelyeken csodálkozom és amelyek mosolygásra késztetnek. A játékos sérült és csak egy szellemileg beteg klub gondol ilyesmire.
A Tascival kapcsolatos tervekről: Rajta is múlik. A teljesítményen áll, amelyet nyújt és amilyet kell neki nyújtania. Aztán meglátjuk, hogy előrébb tart-e, mint például Joshua. Vele (Tascival) belsővédőként tervezünk. És minél jobb, annál gyakrabban fog játszani. Ha valamelyest több időre van szüksége, akkor az alternatívák fognak játszani.
Guardiola szerepéről a Tasci ügyben: Pep mindig mindent tudni akar és részt akar vállalni a dolgokból. Boldog, hogy egy újabb alternatívával rendelkezünk.
Arturo Vidalról és a SportBild azon pletykájáról, miszerint a katari edzőtáborban a csapatot elhagyva gyakran jelent meg alkoholos befolyásoltság alatt: Arturo nagyon nagyon jó állapotban van. Nagyon meglepődtem azon, amit olvastam. Ez nem igaz és nem valóságos, tiszta sor. Nagyon szoros kapcsolatban állunk Arturoval és az ügynökével, saját maga mondta, hogy ennek semmi alapja. Minden jogi eszközt bevetve járunk el ezen történetek ellen. Ez valamilyen hangulatkeltés az FC Bayern ellen, talán így akarják izgalmassá tenni a bajnokságot. De ezzel az ellenkezőjét érik el. Még szorosabban összetartunk, ebből nem fogunk engedni. Az edzőnket jelenleg mindenért felelősségre vonják, ezt nem fogadjuk el. Ami jelenleg az edzőnkkel történik, az nem korrekt. Két és fél éve dolgozom Peppel, még soha nem láttam ekkora futballőrültet. Lenyűgöz, milyen intenzitással éli meg és szereti a futballt.
Vidalról: Beszéltünk a játékossal és az ügynökével, a személyes fiókjain is mondani fog valamit erről. A játékos megerősítette, hogy a történet nem igaz. A történet valótlan.
[well type=”well-lg”]
Vidal instagram: Szeretném nyomatékosítani, hogy az egyik mai magazinban közzétett „hírek” abszolút hamisak. Az ügyvédeim készen állnak jogi lépéseket tenni azon magazin ellen, amelyek ezért a hazugságért felelősek. 100%-ig készen állok mindent kiadni a csapatom számára és a szezon hátralévő részére, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Köszönöm a klubom és szurkolóim támogatását.
[/well]
Pep kritikájáról: Normális, hogy egy edző bizonyos témákban sarkallja a játékosokat – történelmet írhatunk a német futballban a sorozatban megnyert négy bajnoki címmel. Ez a célunk, ez hajt minket.
A témákkal való bánásmódról: Mindenen napról napra úgy csámcsognak, mint egy rágógumival. Egyáltalán nem akarom eltitkolni, hogy néha vannak olyan megbeszélések, amelyen egy játékos az elégedetlenségét fejezi ki. Mindezt nem találom annyira drámainak. Amióta itt vagyok, megvédem azt, akit közülünk támadás ér. Nálunk nem minden szuper, de nem is minden rossz.
A Peppel való közös munkafeladatairól: Az egész az FC Bayern szolgálásáról szól. Szellemiségre és lélekre van szükségünk. Azt hiszem, egészen jó orrom van ahhoz, hogy megérezzem, légkörileg és sportszakmailag mi a szükséges az eredményes munkához. Egy szezonnak mindig vannak különböző szakaszai. Néha épp vannak nehézségek, mint ahogy jelenleg nálunk. Leverkusenben rá kell tennünk egy lapáttal. Mindig mindenkinek a sikernek kell alárendelnie magát.