Az fcbayern.de által összegyűjtött legfontosabb eseményekről a bayernszektor.hu-n is olvashattatok.
JANUÁR
Neuer a világ legjobbja: Sorozatban másodszorra választotta meg Manuel Neuert az IFFHS a világ legjobb kapusának, Thibaut Courtoist előzte meg. Neuer később az Aranylabda választáson Ronaldo és Messi mögött a harmadik helyet érte el. A legjobb hatban négy Bayern játékos szerepelt (Neuer, Robben, Müller, Lahm).
Allianz Aréna kibővítése: A hazai meccseken 4000 fővel, 75 ezresre bővítették az Aréna kapacitását, nemzetközi mérkőzéseken 70 ezren férnek be a stadionba.
A szezonbeli első vereség: A Bayern a 2014/15-ös szezon szinte makulátlanul teljesített őszi szezonja után rögtön az első tavaszi bajnokiját elveszítette. A bajnoki üldöző Wolfsburg 4-1-es hazai győzelmet mért a bajorokra.
FEBRUÁR
Götze az év góljának szerzője: Németország Mario Götze 113. percben lőtt góljával nyerte meg az Argentina elleni 2014-es VB döntőt, ezt a találatot választották meg az tavalyi év góljának.
30 év után a legmagasabb győzelem: A Hamburg elleni 21. fordulóban aratott hazai 8:0-ás győzelem 30 év után a legmagasabb diadal volt a Bayern részéről. 154 nap után Badstuber is visszatért a pályára.
Születésnap: A Bayern München fennállásának 115. születésnapját egy Köln ellen aratott hazai 4-1-es győzelemmel ünnepelte.
MÁRCIUS
BL gála a Donyeck ellen: A Shakhtar elleni BL nyolcaddöntő első, 0-0-ás odavágója után a Bayern 7-0-ra intézte el hazai pályán az ukrán bajnokot. A klubtörténelem legnagyobb különbségű győzelme a Porto elleni BL negyeddöntőbe való továbbjutást biztosította.
Robben megsérült: Az FC Bayern egyik legjobb formában lévő és legfontosabb játékosa a Gladbach elleni 2-0-ra elveszített mérkőzésen hasizomfalszakadást szenvedett el. A holland a visszatérése utáni pár percben szintén megsérült, így a szezon hátralévő, döntő szakaszát kihagyni kényszerült.
ÁPRILIS
Thiago visszatért: A Bayern spanyol-brazil klasszisa a 2014 március 19.-e óta elhúzódó sérülése után először lépett pályára április 4-én a Dortmund ellen.
Újabb hazai BL gála: A Donyeck elleni 7-0 után ezúttal a Porto távozott nagy arányú, 6-1-es vereséggel az Allianz Arénából. A Portugáliában lejátszott odavágó 3-1-es hazai sikerrel zárult, így összesítésben a Bayern jutott a BL elődöntőbe, ahol a Barcelona volt az ellenfél.
Kupakiesés a Dortmund ellen: Hazai pályán, büntetőket követően esett ki a Bayern a német kupa elődöntőjéből. A rendes játékidőben a Bayern vezetett és dominált, egy talált vendégtalálat viszont a dortmundiakat hozta lélektani fölénybe.
25. bajnoki cím: A Bayern április 26-án, egy Hertha elleni 1-0-ra megnyert meccsen biztosította be a 25. német bajnoki címét. Ehhez másnap szükségeltetett az üldöző Wolfsburg veresége is.
MÁJUS
Martínez visszatért: Javi Martínez 262 nap kihagyást követően lépett pályára először a Bayernben, a Leverkusen elleni 2-0-ra elveszített meccsen szerepelt. Ezen a meccsen már bajnokként, érdemi tét nélkül lépett pályára a klub.
A hölgyek is bajnokok lettek: A Bayern női csapata 39 év után lett újra német bajnok, egy ponttal előzték meg a VFL Wolfsburg, 3 ponttal pedig az 1. FFC Frankfurt csapatát.
BL-kiesés a Barca ellen: Csakúgy mint tavaly, idén is az elődöntőben ért véget a Bayern Bajnokok Ligája menetelése. A Barca elleni első, idegenbeli meccs három kései góllal 3-0-ra, a müncheni visszavágó 3:2-es hazai győzelemmel zárult. A bajorok számtalan kulcsjátékosukat nélkülözni kényszerültek a párharc alatt.
Bajnoki ünneplés: A Mainz elleni utolsó ligameccset követően a játékosok sörfürdővel ünnepelték meg a sorozatbeli harmadik bajnoki címet. Másnap, a müncheni városházán a szintén bajnok hölgyekkel együtt jelent meg a csapat a szurkolók előtt.
JÚNIUS
Az első átigazolások: 2015-ben nem került sor nagyobb nemzetközi tornára, így a játékosoknak volt idejük kipihenni magukat. A klub vezetősége ettől függetlenül nem tétlenkedett, ebben a hónapban kiderült: Ulreich érkezik, Reina és Weiser pedig elhagyja a Bayernt. Korábban már az is eldőlt, hogy Joshua Kimmich is csatlakozni fog a klubhoz.
JÚLIUS
Felkészülés kezdete és Costa leigazolása: A Bayern júliusban elkezdte az új szezonra való felkészülést illetve bejelentette Douglas Costa leigazolását. A Shakhtar korábbi szélsője talán még a saját és a klub várakozásait is felülmúlva játszotta végig az évet.
Schweinsteiger elhagyta a Bayernt: 17 év után és 20 megnyert cím után Bastian Schweinsteiger a Premier League-ben, a Manchester United csapatánál keresett új kihívást. A klubikon távozását az Arénában megrendezett hivatalos csapatbemutatás napján jelentette be Kimmich a vezetőség.
Audi Summer Tour Kínában: A Bayern 8 napra Kínába utazott, hogy a klub népszerűsítése és különböző médiatevékenységek mellett három felkészülési meccset is játsszon. Végül a Valenciát, az Intert és a Guangzhou csapatát is sikerült legyőznie Pep Guardiola együttesének.
Vidal leigazolása: Schweinsteiger távozása után nem sokat teketóriázott a Bayern vezetősége, a friss Copa America győztes Vidal leigazolását pár nap alatt tető alá hozta a klub. A chilei középpályás négy éves szerződést kötött a Bayernnel.
AUGUSZTUS
Bundesliga rajt: 5-0-ra nyerte meg az új szezon első bajnokiját a Bayern, a HSV volt a szenvedő fél. A mérkőzés és egyben a Bundesliga első gólját Mehdi Benatia szerezte.
Vége az átigazolási szezonnak: Ulreich, Kimmich, Costa, Vidal és Coman lettek nyártól a Bayern új játékosai, Schweinsteiger mellett Reina, Weiser és Pizarro is elhagyta a klubot. Hojbjerg kölcsönbe a Schalke csapatához távozott.
SZEPTEMBER
Győzelem a BL rajton: Az Arsenal, a Dinamo Zagreb és az Olympiakos lettek a Bayern csoportellenfelei, az első meccset Görögországban nyerte meg 3-0-ra Guardiola csapata. Müller két, Götze egy gólt vállalt, Coman a bemutatkozásán gólpasszt adott és büntetőt harcolt ki.
Lewandowski mesterötöse: Történelmi pillanatot jelentett Lewandowski 9 perc alatt szerzett 5 gólja a Wolfsburg ellen. A farkasok 1-0-ás vezetésénél félidőben beállva állított fel új világrekordokat a lengyel, amelyek később a Guinness rekordok könyvében is bejegyzésre kerültek.
Rummenigge 60. születésnapja: Nem csak a Bayern, de a klub előljárója, Karl-Heinz Rummenigge is kerek születésnapot ünnepelhetett 2015-ben. Rummenigge először szűk családi körben, később az FC Bayern játékosaival, munkatársaival ünnepelt az Allianz Arénában.
OKTÓBER
EB selejtezők vége: 2016 nyarán kerül megrendezésre a franciaországi Európa bajnokság, amelyen számtalan Bayern játékos is képviseltetni fogja nemzetét. Németország mellett a spanyolok, az osztrákok, a lengyelek és a franciák között is akad majd müncheni játékos. A kvalifikáció során Lewandowski rekordbeállítást jelentő 13 gólt szerzett. Magyarország is ott lesz a tornán.
1000. Bundesliga győzelem: 1965-ös feljutása óta számtalan rekordot döntött meg a Bayern, október 24-én szintén egyedülálló teljesítményt ért a klub. A Köln elleni 4-0-ás hazai győzelem az 1000. bajnoki diadalt jelentette.
NOVEMBER
Sokk Párizsban: Manuel Neuer, Jerome Boateng, Thomas Müller és Kingsley Coman is kerettag volt a november 13-án megrendezett Franciaország – Németország felkészülési mérkőzésen, a párizsi terrormerényletek estéjén. Pár nappal később a terrorfenyegetettség alapos gyanúja miatt a Németország – Hollandia meccset is elhalasztották.
Bajnokok Ligája csoportgyőzelem: Az Olympiakos elleni 4-0-ás győzelemmel a Bayern bebiztosította csoportgyőzelmét és az Arsenallal együtt továbbjutott a BL nyolcaddöntőbe. A görögök elleni volt a bajorok 100. hazai BL meccse.
DECEMBER
Első Bundesliga vereség: A Bayern az új szezon első Bundesliga vereségét szenvedte el a Mönchengladbach elleni 3-1-ás idegenbeli meccs alkalmával.
Ribéry visszatérése: Csaknem kilenc hónappal sérülése után Franck Ribéry tétmérkőzésen is visszatért a pályára, beállása után pár perccel meg is szerezte a Bayern becsületgólját a Gladbach 3-0-ás vezetését követően. A francia később a Dinamo Zagreb ellen kisebb izomsérülést szenvedett el.
Rekord Zágrábban: A Bayern 15 ponttal és 19:3-mas gólaránnyal, klubrekorddal zárta a Bajnokok Ligája csoportkört. A sorsolást követően kiderült, a Juventus lesz a bajorok nyolcaddöntőbeli ellenfele.
Őszi bajnoki cím: A Bayern végül 8 pont előnnyel zárta a Dortmund előtt a szezon első felét, az utolsó fordulóban a Hannovert sikerült a számtalan kulcsjátékos ellenére 1-0-ra legyőzni. Ez volt a ligatörtőnelem második legjobb szereplése féltávon, a rekordot a tavalyi Bayern tartja.
Guardiola megy, Ancelotti jön: A Hannover elleni utolsó idei tétmeccset követő napon hivatalos megerősítést nyert, hogy Pep Guardiola nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, a helyét Carlo Ancelotti veszi majd át nyártól. Ezelőtt a Bayern négy játékossal is szerződést hosszabbított.