Interjú / Nyilatkozat

Boateng: Éber és koncentrált vagyok

A világ legértékesebb belsővédője a Süddeutsche Zeitungnak tett óriásinterjút.

Herr Boateng, ismert, hogy ön nagy USA rajongó. Feltételezhető, hogy karácsonykor nem klasszikus karácsonyfa mellett ünnepel?
Már ünnepeltem a családommal fa alatt. De legutóbb mindig elutaztunk, és ez ezúttal is így lesz. Nem igazán vagyunk sokáig szabadok, ezért ezt kihasználva inkább a melegbe vonulunk.

Mi érdeklődi önt Amerikában?
Minden. Vannak ott barátaim, sokat vállalkozom, követhetem az amerikai sportágak iránti szenvedélyem. Nézek amerikai focit, mert ez taktikailag is érdekel, és természetesen kosárlabdát is, az NBA-t.

Felhívhat az ember egy NBA klubot és mondhatja, hogy: Hallo, itt Jerome Boateng, szükségem van egy belépőre ma estére.
Fogalmam sincs. Én is beállok a sorba, de egy olyan pénztárhoz, ahol nem akkora a sor. Azért egy kicsivel többet kell fizetni.

A világjáró Boateng, aki Bernliből érkezett és Amerikában él, nem érzi Münchent rettenetesen nyárspolgárinak?
Egyáltalán nem. Kétségtelenül vagyok már inkább nagyvárosi típus, de nem nyárspolgárinak, hanem inkább nagyon otthonosnak találom. Nagyon jól érzem magam itt, a gyermekeim úgyszintén.




A 2021-ig szóló szerződésével végleg az egyik legfontosabb arca lett az FC Bayernnek. Gondolta volna ezt, amikor 2011-ben egy szerencsétlen év után a Manchester Citytől érkezett?
Teljesen őszintén, nem. A célom először csak az volt, hogy magamnak bizonyítsam, hogy képes vagyok arra, amit várnak tőlem. És természetesen, hogy ne kelljen többé jobbhátvédet játszanom. (nevet)

Amikor jött, úgy gondolták: Boateng egy tehetséges védőjátékos, de: túl sok a kirohanás, túl sok a piros lap. Mára már Bajnokok Ligája győztes, Világbajnok, a 2015-ös évet pedig a világ egyik legjobb belsővédőjeként fejezte be. Önmaga nem lepődött meg ezen a stabilitáson?
Keményen megdolgoztam érte.

Hogyan dolgozik az ember azon, hogy ne legyen több kirohanása?
Először megpróbáltam nem nyomás alá helyezni magam. Ez a legfontosabb, különben begörcsöl az ember. Ezután kezdtem el a meccsen egy kissé edzetni magam.

Saját magát?
A Bayernnél és a válogatottnál legtöbbször fölényesebbek vagyunk az ellenfélnél, védőjátékosként pedig nem mindig sok a tennivalónk. Ezért nagy a veszély, hogy az ember egy kicsit kikapcsol. Tehát hozzászoktattam magam ahhoz, hogy soha ne veszítsem el a labdát a szemem elől, amikor támadunk. Néha mondom is magamnak: “jobbra”…”balra” és így tovább. Ez segít nekem ébernek és koncentráltnak maradni.

A kirohanásairól szóló vitákat akkoriban megértette, vagy túlzásként fogta fel?
Néha így, néha úgy. Valamikor mondtam magamnak: Jerome, ha azt akarod, hogy ez befejeződjön, akkor hibátlanul kell játszanod.

Az állandó kritika el is bizonytalanította önt…
Idővel megtanultam, hogy csak azokra a kritikusokra hallgassak, akik fontosak számomra – apámra, az idősebb testvéremre George-ra, a legjobb cimboráimra. Ők nem kíméltek engem. És a Bayernnél mindkét edzőm nagyon sokat segített. Jupp Heynckes akkoriban ugyanazt mondta, mint az apám: nem minden labdát nekem kell visszaszereznem, amelyet a csapat elveszített. Régebben mindig az volt az érzésem: Oh ember, elveszítettük a labdát, most azonnal vissza kell szereznem.

Mit tanácsolt önnek Pep Guardiola?
Amikor Münchenbe jött, lejátszott egy pár jelenetet és azt mondta: Nézd, ezt a jelenetet nem lehet védőként megtenni, és ezt a jelenetet sem…

Miféle jelenetek voltak?
A “Legjobb buta szabálytalanságok” stílusú jelenetek. Pep mondta: Védőként nem szabad a földre kerülnöd! Nem csak a terpeszekre gondolt, hanem az egész párharcmagatartásra. Nem szabad, hogy eltaszítsanak! Állva kell maradnod! Ez már meggyőzött arról, mennyire jól felkészült volt, amikor megérkezett. Mindent tudott a játékomról.

Voltak a pályán olyan pillanatok, amelyek nagy befolyással voltak a fejlődésére?
A Bajnokok Ligájában a BATE ellen egyszer pirosat kaptam, majd azt gondoltam: Ez nem lehet igaz, hogy megint ilyen heves voltam. Ezután hosszabb időre lettem eltiltva és néznem kellett, ahogy Daniel Van Buyten játszik a helyemen.

Az ember többet tanul a negatív élményekből?
A pozitívakból is tud. A döntő élményem a Bajnokok Ligája és a VB győzelem volt. A BL után gondoltam: Képes voltál rá, és még többre is képes vagy!

Mitől teljesen különböző a 2015-ös és a 2012-es Boateng?
Teljesen egyértelmű, hogy a nyugalom miatt. Korábban gyakran volt az egyik félidőm ilyen, a másik olyan. Mára már biztos vagyok benne, hogy egy meccset konstans módon tudok végigjátszani.

A nagy meccsek előtt ugyanolyan ideges, mint korábban?
Korábban brutálisan ideges voltam. Fiatalként gyakran gondoltam: Ha most egy hibát vétesz, az egész meccs elmegy, akkor az a te hibád! Ma teljesen másképp néz ki a dolog, megvan bennem a nyüzsgés, a megfelelő idegesség. Ettől tudom, hogy éber vagyok.

A világbajnok higgadtsága?
A VB döntő egy olyan nap volt, amikor felkeltem, szuperül éreztem magam és igazán örültem a meccsnek. Egy évvel korábban a Bajnokok Ligája döntő előtt még elgondolkodtam azon, mi lesz ha a meccs így vagy úgy alakul? Rióban egyszerűen jó hangulatban voltam. Tudtam, hogy fitt vagyok, ezt kell csinálnom.

Mindig megvolt önnek az összes tulajdonsága, amelyre egy belsővédőnek szüksége van és amely a kezdetekben ez még nem állandóan érvényesült? Vagy tud most olyan dolgokat, amelyekre 2-3 éve nem volt képes?
A gyorsaságom és a párharcerősségem mindig megvolt, csak meg kellett tanulnom őket megfelelően használni. De a játékfelépítésben most már egy teljesen más játékos vagyok, mint korábban. Ebben Guardiola tett engem teljessé.

Hogyan?
Az első naptól kezdve dolgoztunk az edzéseken azon, hogyan akarunk hátulról előre játszani, és hogyan tudjuk ezt biztosan alkalmazni a mérkőzésen is. Játékfelépítésben Guardiola minden egyes játékost továbbfejlesztett.

Ha egy középhátvédet 3-5 évvel ezelőtt megkérdezték volna, ki felé orientálódnak, mindenki Pique nevét mondta volna. Időközben a legtöbben azt mondják: Boateng! Ő világklasszis. Valóban az?
Ezt én nem tudom megítélni. Kellemetlen lenne így beszélni magamról.

Inkább a gyengeségeiről kellene beszélnünk?
Vannak azok is! Például egyértelműen gólveszélyesebbnek kell lennem.

Mostanság az ön neve is szóba kerül, amikor azokról a játékosokról van szó, akik az FC Bayernt és a német válogatottat a jövőben vezethetik. Manuel Neuer, Thomas Müller és ön egy fontos blokkját képezik a csapatuknak – egy vezetői szerepet is bízna magára?
Azt hiszem, hogy már most vezetek. A DFB-nél olyan egészen fontos játékos, mint Philipp Lahm visszavonult, valamint az FC Bayernnél Schweinsteiger is távozott. Ezért a felelősségvállalásban már most erősebb vagyok, mint korábban.

boateng (2)

Mit csinál, ha valaki korábban nem tett meg valamit, akár a pályán és a pályán kívül?
Nem vagyok az a típus, aki kiabál. Ez nem tetszik nekem. Néha persze világos, hogy körbekiabál az ember – de ez sokkal inkább alibi számomra. Ha valami zavar, megbeszélem. Meccs közben például egészen sokat beszélek Manuel Neuerrel és ha a csapattársaimnál valami feltűnik, akkor az oldalunkra állítjuk és mondjuk neki: Hé, valami feltűnt, ezen változtatnunk kell.

Beszéljünk a vezetésről. Az eddigi profiklubjai voltak: Hertha, HSV, Manchester City, most pedig a Bayern. Milyen vezérjátékosokkal dolgozott együtt?
A Herthánál volt Van Burik, Simunic, Pantelic és…hm, még ki is?

Pal Dardai?
Igen Dárdai, pontosan!

Hogyan jellemezné a vezérjellemüket?
Van Burik olyan volt, mint egy papa, mindenki fölött tartotta a kezét. Simunic nem sokat társalgott, de a pályán átvette a vezérszerepet. Dárdai sokat beszélt, Pantelic egy mókamester volt. Ennek ellenére volt mondanivalója, a teljesítménye által.

A HSV-nél?
Frank Rost!

Oha. Inkább egy régebbi tag nem?
Pár dolgot hallhattunk róla… De volt Ruud van Nistelrooyunk és Zé Robertónk is. Ha nagy személyiségek vannak jelen, akkor mindenki köréjük orientálódik, még ha nem is kezdenek nagy beszédekbe.

Milyen volt egy olyan tarkabarka csapatban, mint a Manchester Citynél?
Ott volt egy világos hierarchia. Patrick Vieira, Vincent Kompany és Nigel de Jong volt az élén. Ők már korábban is vezetőfigurák voltak Angliában, de ez ott nem olyasmi téma, mint nálunk.

A vezérjátékos az egy bajor felfogás. Matthäus, Lahn, Effenberg, van Bommel voltak a prototípusai: Szószólók, akik szabálytalankodtak, legjobb esetben az első két percben, hogy jelet küldjenek az ellenfél számára. Ez sokat változott nemde?
Már csak néhány típus van, aki a karizmájával egyedül tud egy csapatot magával ragadni. Ma másképp néz ki a vezérlés és több vállra is oszlik el.

Ha most elképzeljük a Müller, Boateng, Neuer vezértriót: Ki mit csinál?
Müller mindenképp beszél (nevet). Neem, most komolyan: Thomas nagyon komoly is tud lenni, amikor szükséges. Manu is egy szuper típus, szimpatikus, jól jár el. Én alapvetően inkább nyugodtabb vagyok, de azt hiszem, velem egészen jól tud beszélni az ember.

Nemrégiben azt mondta, eltudja képzelni magának a csapatkapitányi tisztséget – vagy inkább vágyik rá a Bayernnél, de a válogatottban is. Mit jelent önnek egy ilyesféle tisztség?
Ki nem álmodik róla, aki fiatalként játszik és látja a német válogatottat játszani, hogy egyszer kapitány lesz? Ez nálam is így van. Nagyszerű kapitányaink vannak itt az FC Bayernnél és a DFB-nél is. De ha valamikor téma lesz, nyitott vagyok rá.

A német válogatott kapitányaként egy történelmi figura lehetne: Ön lenne az első színesbőrű kapitány a német futballtörténelemben. Fontos lenne ez magának?
Ez számomra különleges lenne. Berlinből érkeztem, más a bőrszínem. Egyszerűen büszkévé tenne.

És az is feltűnt, hogy a legutóbbi válogatott meccseknél a himnuszt is énekelte.
Igen, ezt a VB döntő óta csinálom.

Ez egy tudatos döntés, amiért a média mindig figyel erre?
Nem, ilyenek miatt nem hagyom befolyásolni magam. Rióban teljesen spontánul jött, annyira érzelmes pillanat volt. Igen és azóta éneklem.

Tulajdonképpen tapasztal magán olyan tulajdonságokat, amelyek afrikaiak?
Még soha nem voltam Ghánában, apám szülőhazájában, de Szenegálban igen. És észrevettem, hogy megérintett az állandó zene, a dobolás. Azt hiszem, az életstílusom is egy kissé afrikai. Néha mondják: Nézd, hogy fut, valószínűleg, azt hiszik, hogy arrogáns vagyok. De ez csak veleszületett. Így futok kiskorom óta. Egy kicsit esetlenül néz ki.

A privát életében is van afrikai oldala?
Például az apám, aki tulajdonképpen soha nem rosszkedvű. Mindenhol, ahová megérkeztem, például Hamburgban vagy Manchesterben is sokat segített nekem. Mindig felderítette a környéket, ahová költöztem és ha egy találkozóra érkeztem, mindenki azt mondta: “Áhh, tehát te vagy a fia! Az édesapádat már ismerjük.” Mindig mindenkivel barátkozik.

Az édesapja is ott lakik önnél a Grünwaldban?
Lakni nem lakik, de gyakran van ott. Ez így volt minden állomásomnál. Még mindig Berlinben lakik.

Wedding berlini városrészben van egy “Panke” nevezetű futballketrec, ahol mindmáig sok focista van, akik azt mondják, korábban itt Jerome és Kevin-Prince Boatenggel is fociztak már. Ez egy olyan hely volt, amely alakította önt?
Ez volt az a hely, ahol a legtöbbet tanultam.

Miért?
Mert a Pankén a normálisnál keményebben mennek a dogok, mert az idősebbektől mindig egy kicsit többet kaptam. Szabálytalanság persze nem volt.

Úgy érti: szabálytalanság volt, de…
… nem fújták le. Az idősebbek egyszerűen győzni akartak. Ezért volt ez. Wilmerdorfsban nőttem fel és volt egy játszótér, ahol a barátaimmal játszottam. Itt mindig én voltam a legerősebb. De ha a testvéreimnél voltam Weddingben, akkor átmentünk a Pankéra. Ha a fiatalabbak itt technikailag jobbak voltak, a többiek meglehetősen keményen léptek közbe. Ez mindmáig egy betonpálya, ahol ha elesel, a térded szétnyílik, de sírni nem kezdhetsz el.

Sírt már ott?
A kezdetekben néha néha, mert szomorú voltam, hogy még nem tudtam úgy tartani a lépést a többiekkel.

Hány évesek voltak akkor, hogy így fociztak?
Én 13-14 voltam és játszottak olyanok, akik 26 körül voltak. Utána néha ők is szomorúak voltak.

Van még kapcsolata az akkori berlini cimboráival?
Sok barátom van abból az időszakból. A legjobb barátomat most már 20 éve hogy ismerem.

Vannak még közöttük olyanok, akik később profik lettek?
Persze. Sejad Salihovic, Ashkan Dejagah, Patrick Ebert, Manuel Schmiedebach és így tovább. Még van egy pár.

És ugyanez érvényes mára Jerome-ra, aki fiatalként egykoron egy weddingi pályán keményedett, majd egyszer a stílus és a divat ikonja lett a fiatalabb generáció számára.
Tulajdonképpen ez egészen viccesnek találom. Nem töltök órákat a tükör előtt. Szeretek jól felöltözni, másképp is, mint a többiek és ha az emberek azt mondják, hogy ennek jó ízlése van, akkor rendben van. Ha azt mondják, hogy ez túl sok, az is rendben van. Nem másokért csinálom ezt.

Néha feltételezik, hogy az igazán feltűnő szemüvegeit csak a külsőség miatt viseli és valójában csak ablaküveg van benne. Ez igaz?
Szép lenne. A pályán kontaktlencsére van szükségem, különben problémáim lennének.

Rövid vagy távollátás?
Rövidlátás. Ráadásul ez gyengült is.

Probléma ez a hosszú labdáknál?
Ez nem. De egyszer a HSV játékosaként a Bremen ellen kiesett a lencsém. Magasan ugrottam a labdáért, három másik játékos szintén, majd Frank Rosttól kaptam egyet ököllel az arcomba, és ezután a lencse eltűnt.

Az ön kvalitásaival a Bundesligában biztosan tudna egy lencsével is játszani.
Neem! Egyáltalán nem! Ezen a meccsen igen, 15 percig csak egy lencsével kellett játszanom. Egyáltalán nem ment. Guy Demel játszott előttem, már rég elhúzott, én pedig röviden játszottam meg a labdát. Azt mondta: Mit csinálsz? Én válaszoltam: Elveszett a lencsém. Azóta mindig van egy pótlencsém a padon.

Herr Boateng, végezetül egy klasszikus év végi kérdés: Van különleges kívánsága 2016-ra, azon kívül, hogy ne essen ki a lencséje?
Egy különleges kívánság? Egyértelműen sikereket kívánok az FC Bayernnel és a nemzeti válogatottal, azon kívül kívánom, hogy Uli Hoeneß visszatérjen. Ő egyszerűen az FC Bayernhez tartozik és én nagyon kedvelem őt, mint embert. Nélküle is szuperül dolgoztunk, viszont: egyszerűen ebben a csapatban tudni Rummeniggét és Hoeneß-t, igen, ezt kívánom.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top