Gazdaság

Rekordadatok a közgyűlésről

A számok mellett Rummenigge szavai is a cikkben.

kozgyules

Bár a 2013/2014-es szezon 523,7 milliós rekordpénzforgalmához képest ezúttal 5 millióval kevesebb pénz mozgott a klub háza táján, a Bayern München a 2014/2015-ös gazdasági évben a klub 115 éves fennállásának legtöbb adózás utáni nyereségét generálta. Míg a tavalyi közgyűlésen 16,5 milliós színtiszta profitról számoltak be, idén ez a szám 23,8 millióra emelkedett – ezzel már a sorozatbeli 23. évében lett nyereséges a klub. A bejövő pénzek tekintetében is a klub minden eddigi legjobb mutatói láttak napvilágot, a tavalyi 480 millióhoz képest ezúttal összesen 485,6 millió euró folyt be a kasszába. A Bayern München rendelkezésre álló tőkéje szintén emelkedett, a tavalyi 405 helyett idénre már 411,5 millió euró az az összeg, amelyből költekezhet a klub. A rekordadatok jelentősen nőhetnek, ha a TV-s közvetítési díjakat sikerül több klub nyomására is növelni. Ehhez az kell, hogy a DFL ne kizárólag a német Skynak értékesítse a jogokat, hanem versenyt hirdessen a többi csatorna között. Az 53,4 milliós bevétel jócskán elmarad a Premier League legkevesebb TV-s pénzt kapó csapat bevételeitől, amely 80 millió euró körüli összegben részesül. Nem mellékes adat, hogy az FC Bayern az elmúlt 10 évben már több mint 1,1 milliárd euró adót fizetett.

Pénzforgalom a 2014/15-ös gazdasági évben: 523,7 millió euró

A kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredmény (Ebitda) 111,3 millió euró

Vállalati nyereség adózás előtt: 31,4 millió euró

Vállalati nyereség adózás után: 23,8 millió euró

Bevétel: 486,6 millió euró

Hazai bajnokikból, barátságos meccsekből, a Német kupából és a BL-ből: 137,6 millió euró

Szponzorációból: 113,9 millió euró

A TV-s meccsek közvetítési jogaiból: 58,3 millió euró

Átigazolásokból: 49,7 millió euró

Merchandising (pl: sportcikkek, ajándék és dísztárgyak, ruházati cikkek): 101,7 millió euró

Egyéb (bérbe adás, emlékmúzeum, Bayern II, utánpótláscsapatok, hölgy részleg): 24,5 millió euró

Kiadás: 465,1 millió euró

Személyi jellegű költségek (a klub összes dolgozójának bérköltsége): 227,3 millió euró

Működési költségek: 126,4 millió euró

Anyagjellegű költségek: 46,9 millió euró

Értékcsökkenési leírás: 64,5 millió euró, ebből játékosértékesítés: 60,6 millió euró

A klubot vezető gazdasági társaság, azaz az FC Bayern München AG operatív eredménye: 85,1 millió euró

Az FC Bayern AG nyeresége adózás előtt: 22,1 millió euró

Az FC Bayern AG nyeresége adózás után: 15,1 millió euró

Az FC Bayern AG saját tőkéje: 411,5 millió euró

Az FC Bayern AG további forgóvagyona: 154 millió euró

Adózás összege: 162,5 millió euró

A klub a regisztrált szurkolói tagok számában is jelentős emelkedést ért el: A tavalyi, már világrekordnak számító 251.315 tag idénre 270.329 főre emelkedett, ezzel továbbra is az FC Bayern München a legnagyobb hivatalos szurkolói bázissal rendelkező sportegyesület a világon.

Karl-Heinz Rummenigge:

Uli Hoeneß munkájáról az utánpótlásképzésben: Mindenki aki Ulit ismeri, az tudja, hogy nagy energiával, nagy professzionális hozzáállással és néha érzelmekkel lát munkához. Friss szelet hozott az utánpótlásrészlegbe. Időközben az arcvonásai is ismét jobban tetszenek.

Bastian Schweinsteiger távozásáról: Bastian 17 évig volt az FC Bayern játékosa. Ő volt tulajdonképpen a Mr. Bayern. Egy nagyszerű barátként távozott. Lebonyolításra kerül a búcsúmeccse itt Münchenben. Angliánál biztosan nem találhatott volna jobbat magának – mindannyian ismerjük Louist, a Manchesteri időjárást. Az étekről egyáltalán nem szeretnék beszélni. De ez egy tapasztalat lesz számára, amely továbbsegíti őt az életben. És ha ezen az időszakon túl lesz, az FC Bayernt még jobban értékelni fogja, mint ezelőtt.”

A sportszakmai helyzetről: Talán az FC Bayern történelmének legjobb időszakát éljük. A keret minősége talán még soha nem volt olyan magas, mint most.

Uli jövőjéről: Nem tudom. Azt hiszem maga Uli sem hozott még egyáltalán semmilyen döntést. Az idő majd megmutatja mi áll előtte. Akkor majd meglátjuk.

A TV-s pénzekről: Kitartóan arra kérem a DFL-t, hogy versenyt kreáljanak a Bundesliga élő mérkőzéseinek közvetítési jogainak odaítélésében. A feltételek megteremtése, hogy a bevételek jelentősen növekedjenek. A teljes Bundesligaának lényegesen magasabb bevételekre van itt szüksége, hogy nemzetközileg versenyképesek maradjanak.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top