A Bundesliga 14. fordulójában a Dárdai vezette Hertha látogat Münchenbe.
Dárdai Pál tavaly benntartotta a Herthát, idén a klub elmúlt hét szezonjának legjobb ligarajtját teljesítette, ezzel jelenleg a BL-selejtezőt érő negyedik pozícióban áll csapatával. A Bundesliga 14. fordulójában az idény legkeményebb mérkőzése elé néz, ugyanis a Bayern München otthonában kellene valahogy pontot szerezniük. A bajorok a ligatörténelem számos rekordját átírva vezetik a bajnokságot: 12 győzelem mellett csak egyszer pontosztozkodtak, a 40 szerzett gólra pedig csak 5-ször tudtak válaszolni az ellenfelek. Hazai pályán még makulátlanabb a mérleg. Az idei 10 tétmeccsen a maximálisan begyűjthető 30 egységet 42:4-es gólaránnyal szerezte meg a csapat, ráadásul 8 alkalommal legalább négy hazai gól született, így kijelenthető, rendkívül nehéz dolga lesz a fővárosiaknak az Allianz Arénában.
Nevelőegyesülete ellen lép pályára a transfermarkt.de által a világ legértékesebb középhátvédének taksált Jerome Boateng, aki egy rövid ideig Dárdai csapattársa is volt a Herthánál. Mivel Pep Guardiola családon belül történt haláleset miatt lemondta a pénteki sajtótájékoztatót, így pár mondat erejéig ő állt a kamerák elé: „Sokszor játszottam a Hertha ellen, de még mindig különleges érzés, ez a nevelőegyesületem. Nem számítottam rá, hogy ilyen előkelő helyen állnak majd. De joggal tartózkodnak ott. Jó meccs lesz, örülünk neki. Azt hiszem Dárdainak jó kapcsolata van a csapatával, de győzni akarunk. Nem várunk gálagyőzelmet a csapatunktól. Jó futballt és szép játékot akarunk mutatni a közönségnek, de ez természetesen nem mindig sikerül.” Boát a 2021-ig szóló állítólagos szerződéshosszabbításról is kérdezték: „Nagyon pozitívan néz ki. Nagyon boldog vagyok Münchenben, eltudom képzelni.”
A Hertha az eddigi 13 meccséből 7-et megnyert, 4-szer kikapott, 2 alkalommal pedig döntetlennel zárt. A szezon ezen szakaszában begyűjtött 23 pontjuk hét évre visszamenőleg a legjobb klubmutató. Idegenben sem negatív a mérlegük, 7 meccsből 3-3 győzelem és vereség mellett egy döntetlent is elértek. Az előző két fordulót a Hoffenheim és a Hannover ellen nyerték meg. A Hertha magyar edzője persze tudja, nehéz dolguk lesz, nagy tisztelettel, de bizakodóan beszélt az aktuális ellenfélről: „Büszkék vagyunk, úgy is akarunk visszatérni, minden lehetségeset meg akarunk tenni. Tervezünk valamit, felkészültünk. Csapatként már sokszor megfeleltünk, de ez a világ legjobb csapata elleni felmérő lesz. Nem akarunk csak beállni védekezni, a játékunkat is játszani akarjuk, de a tizenhatos előtt teljes koncentrációval kell védekeznünk. Mindent megpróbálunk majd. A Bayernnek valamikor pontot kell veszítenie, ha minden jól alakul, talán szerezhetünk egyet.”
Guardiola a szombati meccsre már visszatér Münchenbe, hogy kik alkotják majd kezdőcsapatát, azt egyelőre nem tudni pontosan. „Nagyon sok játékosunk van, sok a meccsünk is, jönni fog a rotáció. Minden játékosunk fontos, mindenkinek hoznia kell a teljesítményét az edzéseken és a meccseken is. Ez minden egyes játékost felspannol.” – mondta a Bayern csapatkapitánya Philipp Lahm.
Hiányzók:
Hazai részről a Bernat, Thiago, Götze és Ribéry négyesen kívül combizomprobléma miatt Douglas Costa sem bevethető, David Alaba viszont felépült a Schalke elleni kisebb sérüléséből. Az Olympiakos ellen elővigyázatosságból lecserélt Robbenről nincs újabb hír, valószínűleg ott lehet a keretben. Dárdai Pali sajnos a Bayerntől megszerzett Weisert is nélkülözni kényszerül, rajta kívül elvileg Pekarik és, Start, Schieber és Allagui is sérüléssel bajlódik.
Közös múlt:
Összesen: 66 meccs, 38 győzelem 17 döntetlen, 11 vereség | 156:79-es gólarány
A Bundesligában: 60 meccs, 35 győzelem, 16 döntetlen, 9 vereség | 142:68-as gólarány
Hazai pályán a Bundesligában: 30 meccs, 24 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség | 85:28-as gólarány
A statisztika egyértelműen a Bayern mellett szól: Münchenben 1977 óta nyeretlen a fővárosi gárda, ráadásul a Bayern a két klub legutóbbi 8 tétmeccsét egyaránt megnyerte. Legutóbb 2009-ben győzött 2-1-re a Dárdai Pállal felálló klub. Tavaly két minimális győzelemmel sikerült elhódítani a három pontot, idegenben és hazai pályán is 1-0-ás Bayern siker született. A berlini meccsen Robben, a visszavágón Weiser emlékezetes előkészítéséből Schweinsteiger talált be, gyakorlatilag bebiztosítva ezzel a bajorok bajnoki címét.
Érdekességek, statisztikák:
- A Bayern mind a hét idei hazai bajnokiját megnyerte. 28 szerzett gól mellett csak 3-mat kaptak.
- A Hertha a legutóbbi két idegenbeli bajnokiját megnyerte.
- Dárdai Pál kinevezése óta csak a Bayern kapott kevesebb gólt (14) a Herthánál (29).
- A Bayern a legutóbbi 8 Hertha elleni meccsét megnyerte. Összesen 26-szor találtak be a fővárosiak hálójába.
- A két klub legutóbbi 11 meccsén átlagosan több, mint négy gól született (35:10 a Bayern javára).
- A Hertha legutóbb 1977 októberében, azaz 38 évvel ezelőtt győzött az FC Bayern otthonában.
- A Hertha 13 forduló után szerzett 23 pontjával a legutóbbi 7 szezon legjobb rajtját vette.
- A Bayern az idei 13 bajnokiján nem kapott gólt a második félidőben, a tavalyi szezont is beleszámítva ez már 14 meccses széria. Az abszolút Bundesliga rekord 15 mérkőzés, amelyet tavaly állított fel a klub.
Előzetes kezdőcsapatok:
Bayern: Neuer – Lahm, Boateng, Javi Martínez, Rafinha – Alonso, Kimmich – Coman, Vidal, Müller – Lewandowski
Hertha: Jarstein – Regäsel, Langkamp, Brooks, Plattenhardt – Lustenberger, Darida, Skjelbred – Haraguchi, Baumjohann – Kalou
Játékvezető: Dr. Jochen Drees
Közvetítés: Eurospor2, Szombat 15:30 élő
Läuft bei @lewy_official, @R13_official und @Javi8martinez vor #FCBBSC. ⚽ pic.twitter.com/jQmJDGaZIf
— FC Bayern München (@FCBayern) 2015. november 27.