Teljes egy jó ideig még nem lesz, de lényegesen bővülhet a Bayern kerete.
Az Arsenal elleni BL mérkőzésen több játékosunk sem léphetett pályára: Robben, Ribéry, Götze, Benatia, Badstuber és Rode mellett Martínez és Coman sem kaphatott játéklehetőséget. Ez nyolc olyan játékos hiánya, aki sok európai topcsapatnál, így a Bayernnél is bármikor megállná a helyét a kezdőcsapatban. Szerencsére a helyzet javulóban, közülük többen is hamarosan pályára léphetnek.
1. Arjen Robben: a holland sztár egy szeptemberi válogatott mérkőzésen szenvedett sérülést – azóta nem játszott. Úgy néz ki, hogy a Köln elleni szombati meccsen kerettag lehet, akár játéklehetőséget is kaphat. „Jól vagyok. Az amatőrcsapattal edzettem. Ha ezen a héten így folytatódik, fitt leszek és újra tudok játszani is.” – mondta a szélső.
2. Javi Martínez hosszadalmas sérüléséből felépülve tért vissza szeptember harmadik felében. Azóta több meccset is végigjátszott, de az elmúlt időszakban „ütődés” miatt nem állt a Werder és az Arsenal ellen sem Pep Guardiola rendelkezésére. Bár az utóbbi meccsen szerepelt a nevezett keretben, játékára a kockázatok elkerülése végett nem volt lehetőség. Most, a Köln ellen minden bizonnyal pályára léphet.
3. Kingsley Coman: Franciaország utánpótlás válogatottjában sérült meg a Bayern egyik nyári szerzeménye. Szerencsére nem esett komolyabb baja, a Werder és az Arsenal elleni meccset elővigyázatosságból hagyta ki. A Köln ellen bevethető lesz.
4. Holger Badstuber: A Bayern München saját nevelésű játékosát nem mondhatni, hogy elkerülik a sérülések. Legutóbb áprilisban, a Porto elleni BL negyeddöntő visszavágón sérült meg, azóta nem lépett pályára. Folyamatos sérülései és az esetleges visszaesés elkerülése miatt folyamatosan, minden időt megadva építik fel a játékra. A futó- és labdás edzéseket már rég elkezdte, pár nappal ezelőtt kezdett el a csapattal készülni. A Köln ellen valószínűleg ott lehet a keretben.
5. Sebastian Rode: Pár hete küzd ínproblémákkal a német középpályás, ma viszont sérülése óta először abszolvált futóedzést, 2 x 12 percet. A visszatérése egyelőre várat magára: „Ez egy unalmas dolog. A Köln meccs még nem téma számomra.” Ezután nem sokkal viszont valószínűleg ő is visszatér a keretbe.
6. Mehdi Benatia: Hetekkel ezelőtt szenvedett combizomsérülést a marokkói belsővédő, jelenleg intenzív futógyakorlatokat és már labdás edzéseket is végez. Egy-két hétre még szüksége van a visszatéréshez.
7. Franck Ribéry márciusban, a Shakthar elleni BL nyolcaddöntőben szenvedett sérülést, azóta egyáltalán nem lépett pályára. Jelenlegi állapota bíztató, egy ideje már elkezdte a futóedzéseket, rehabilitációja terv szerint halad. Nem hivatalosan már labdás edzésekre, trükközésekre is képes. Visszatérésére nincs konkrét időpont felállítva, a Bayern minden időt megad a legendának a teljes értékű felépülésre.
8. Mario Götze az Írország elleni EB selejtező mérkőzésen szenvedett izom és ínszakadást, ami miatt 3 hónapra, azaz a 2015-ös évre biztosan kidőlt.