Bundesliga

Minimális győzelem és ligarekord a Werder ellen

Müller gólja döntött, a Bayern pedig egyedülálló teljesítményt produkált.

A válogatott mérkőzéseket követően, valamint az Arsenal elleni BL mérkőzés előtt a Bayern idei 12. mérkőzésén a 12. győzelmét is bebiztosította. A bajnokságban 9 sikerrel nyitottak Pep Guardiola játékosai, megdöntve ezzel a 12/13-mas triplázó Bayern 8 meccses győzelmi rekordrajtját, egyben a Bundesliga rekordot is. Ezúttal csupán egy gólos, de annál fontosabb és megérdemeltebb győzelmet arattak a müncheniek. Thomas Müller volt az egyetlen gól szerzője.

A sok hiányzó ellenére erős csapatot küldött ki a pályára az edző. Különböző okok miatt Mario Götze, Arjen Robben, Franck Ribéry, Kingsley Coman, Mehdi Benatia, Sebastian Rode és Holger Badstuber sem léphetett pályára, a kisebb rúgást kapó Martínez és a pihentetett Douglas Costa pedig csak a padon foglalhatott helyet. A védelmet Bernat, Alaba, Boateng és Rafinha, míg a középpályát Thiago, Vidal, Alonso, Müller és Lahm alkotta, a befejezésekért pedig elsősorban Lewandowski volt a felelős.

Mérkőzés: 

Tipikus szélső nélkül valamelyest veszélytelenebb és könnyebben levédekezhetőbb volt a Bayern játéka. A Werder tudatosan állt be nagyon mélyen védekezni, amelynek köszönhetően bár a Bayern mezőnyfölénye nagy volt, helyzetekig csak nehezen jutottak az öt védővel felálló ellenféllel szemben. Az első kapura tartó próbálkozás is a hazaiak számlájára írható: 12 perc után Lorenzen egy kontratámadást követően vette célba Neuer kapuját. Maga a szituáció veszélyes, a kivitelezés viszont veszélytelen volt. Tíz perccel később jött az első komolyabb müncheni lehetőség, majd kicsivel később a gól is: Müller beadását Lewandowski először az oldalhálóba fejelte, majd egy perccel később már az előző helyzet előkészítője, azaz Thomas Müller értékesítette Thiago álompasszát. 1-0 ide! A gól után a Bayern mezőnyfölénye tovább nőtt, komoly helyzetet viszont az első félidőben már nem sikerült kialakítani.

Fordulás után a játék képe ugyanaz maradt, ezúttal viszont helyzetek is érkeztek: Az 50. perben Bernat beadását Müller juttatta fejjel a kapu mellé. Két perccel később ismét fejjel veszélyeztettek a bajorok, ezúttal az üresen álló Lewandowski helyezetlen fejesét kellett a kapusnak fognia. A 68. percben egy veszélyes Werder helyzettel kezdte el életben tartani reményeit a hazai gárda: Ujah közeli próbálkozása Neuerben akadt el, megakadályozva ezzel az egyenlítést. Három perccel ezután valószínűleg minden Bayern szurkoló ereiben meghűlt a vér: Boateng álomszerű kiugratását előbb Lewandowski kezelte le a 16-oson belül, majd Wiedwald kapus nemes egyszerűséggel letarolta a lengyel támadót. Egy jogos büntető maradt el a Bayern számára, de legalább komoly sérülés nélkül úszta meg Lewa a térd fölé érkező talpalást. A meccs utolsó negyedórájában a brémaiak növelték a nyomást, de a Bayern nem engedte ki kezéből a három egységet.

Mérkőzést követő reakciók:

Pep Guardiola: Egy nehéz mérkőzést nyertünk meg. A Bremen nagyon mélyen védekezett. Nem volt egyszerű megtalálni a területeket. Mindenekelőtt azért, mert nem volt szélsőjátékosunk. Jól kontrolláltuk a játékot, de ha csak 1-0-ra állsz, tudod, hogy a vége nehéz lesz. Gratuláció a csapatomnak. Ez a győzelem sokat jelent számomra.

Thomas Müller: Rekord ide vagy oda, a három pont megvan. De ez egy szép mellékszál. Tovább kell csinálnunk. Egyértelműen domináltunk, különösen a második félidőben volt 1-2 lehetőséggel több, valamint egy pár kérdéses szituáció a brémai büntetőterületen belül. Szívesen megszereztük volna a második gólt, így a végéig izgalmas volt. Egy rendes meccset játszottunk.

Robert Lewandowski: Nagyon elégedettek vagyunk a három pont miatt, még ha csak 1-0-ra is nyertünk. Nem lehet minden alkalommal tökéletesen játszani. A Werder nagyon defenzíven játszott – ötös védelmi vonallal a tizenhatos előtt. Ez a támadófocinknak nem volt egyszerű. Azt hiszem volt egy tiszta tizenegyes, de szerencsére ennek ellenére megvan a három pont. Holnaptól a Bajnokok Ligájára koncentrálunk.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Werder sorozatbeli ötödik vereségét szenvedte el, ezzel beállította negatív klubrekordját.
  • A Bremen a legutóbbi 11 meccsét elbukta a Bayernnel szemben.
  • Szezonrekord: A Bayern játékosai összesen 1017-szer értek labdához, 74 százalékban birtokolták a labdát.
  • Ezen a meccsen kísérletezett az idei szezonban legkevesebbszer a csapat, 13-szor.
  • A Bayern idén először nem rúgott legalább két gólt.
  • Thomas Müller az idei 9. találatát szerezte. A legutóbbi 43 meccset megnyerte a Bayern, amelyen a saját nevelés betalált.
  • A Werder sorozatbeli 12. bajnokiján kapott legalább egy gólt. Jelenleg ez a leghosszabb ilyen jellegű széria az élvonalbeli csapatok közül.
  • Manuel Neuer 137-edszerre maradt kapott gól nélkül, behozva ezzel az örökmérleg 5. helyén álló Sepp Maiert. Az élen Oliver Kahn áll 204 bekapott gól nélküli mérkőzéssel.
  • Jerome Boateng egyetlen párharcot veszített a mérkőzésen, David Alaba pedig egyet sem.
  • Rafinha a 250. mérkőzését játszotta a Bundesligában, ebből 97-et a Bayern mezében teljesített. A bajoroknál kettő, a Schalke játékosaként hét gólt szerzett.
  • A 19 éves müncheni születésű Milos Pantovic debütált a Bundesligában.
  • A másfél évig kölcsönben lévő és sorozatos sérülésekkel bajlódó Jan Kirchhoff 2013. december 17-én lépett pályára utoljára a Bayern mezében. Azóta most először volt kerettag.

WERDER BREMEN – FC BAYERN 0:1 (0:1)

Werder Bremen: Wiedwald – Gebre Selassie, Lukimya, Galvez, S. Garcia – Bargfrede, Fritz (78. Pizarro), Junuzovic, Bartels – Lorenzen (59. Öztunali), Ujah
Cserék: Zetterer – U. Garcia, Hüsing, Kroos, Sternberg
FC Bayern: Neuer – Rafinha (78. Kimmich), Boateng, Alaba, Bernat – Alonso – Lahm, Vidal (90. Pantovic), Müller, Thiago – Lewandowski
Cserék: Ulreich – Martínez, Costa, Kirchhoff, Gaudino
Játékvezető: Dingert (Lebecksmühle)
Nézőszám: 42.100 (teltház)
Gól: 0:1 Müller (23.)
Sárga lap: Garcia, Bargfrede / Rafinha, Kimmich

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top